Csapatmunka az ügyfelekért
2018-12-13 - Karácsonyi köszöntésre hívta az önkormányzat a város volt és jelenlegi köztisztviselőit a Szekeres József Konferencia és Rendezvény Központba december 11-én. A város nevében Vezér Mihály polgármester kívánt kellemes ünnepeket nekik.
A rendezvényen részt vettek a város vezetői, önkormányzati képviselői, Szekeres József korábbi tanácselnök, valamint Kránitz József korábbi hivatalvezető, aki külön nagy tapsot kapott, mivel a napokban ünnepelte 88. születésnapját. Az ünnepi műsort a Sérültekért Alapítvány Felhőjárók drámacsoportja, valamint Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színész és Egyházi Géza színész, énekes adta.

Vezér Mihály köszöntőjében elmondta, hogy Závecz Tibor, a városban a közelmúltban végzett közvéleménykutatás vezetőjének tájékoztatása szerint a városlakók elsöprő többsége elégedett az önkormányzat munkájával. A polgármester kiemelte, az eredmény jelentős részben a ma már nyugdíjas köztisztviselők érdeme, akik megtanították a jelenleg aktív kollégáknak az ügyfélbarát és ügyfélközpontú ügyintézést, valamint a csapatmunkát, a kollektív gondolkodást.

A polgármester köszönetét fejezte ki a megjelentek családjának is, hiszen, mint mondta, "minden jó köztisztviselő mögött ott egy család, amely elnézi, hogy a munkaidő nem minden esetben nyolc óra". A jövő évben is bizonyára lesz erre példa, mivel két választást is le kell bonyolítani. Vezér Mihály mindenkinek "békében, barátságban, családi körben" eltöltött karácsonyt, jó pihenést és feltöltődést kívánt.

A Köztisztviselők Nyugdíjas Klubja és valamennyi nyugdíjas nevében Kiss József klubvezető mondott köszönetet, az önkormányzat egész évi erkölcsi és anyagi támogatásáért is. Külön kiemelte Vezér Mihály, dr. Turbucz Sándor jegyző és dr. Horváth Ágota aljegyző személyes segítségét, amellyel hozzájárulnak a hét éve, közel negyven fővel alakult klub számos programjához, sikeres működéséhez. (Fotó: Pap Miklós)