2010. 09. 07.
 
FIDESZ-találkozó az Óvárosban - 2010-07-26 -
Szerző: - Hozzászólások száma: 0
 
 
Az Országgyűlés és saját képviselői munkájának eddigi eredményeiről tájékoztatta Dr. Aradszki András az óvárosi közösségek, szervezetek vezetőit. A városrészben található lovas tanyán rendezett eszmecserén részt vett Dr. Hegedűs Róbert, a FIDESZ polgármester-jelöltje is.
 
Az országgyűlési képviselő elmondta, első feladatuk törvénykezés útján biztosítani a gazdasági szabadságot, amivel ha tudnak élni, virágzó, prosperáló ország lesz Magyarország, és a magyar nép is képes lesz szokásait megtartva jövőjét biztosítani. Megemlítette a nehezebb sorsú emberekre vonatkozó rendelkezést, mely szerint a kilakoltatás határidejét a következő fűtési szezon végéig kitolták. Dr. Hegedűs Róbert elmondta, közösséget szeretnének építeni a városban. A már meglévő társulások feltérképezésével kezdik, felkeresik a városrészeket, sportklubokat, művészeti egyesületeket. A találkozók révén mindenki kicsit aktívabb lett, rengeteg információt áramlik egy-egy ilyen alkalommal. Ezekből a különálló egységekből kell a város egységes arculatát kialakítani, és ebben az óváros példaértékű lehet. (HTV)
 
 

 
     
 
Irja le véleményét a cikkről:
 
     
 
 
     
 
- Anyakönyvi hírek
- Apróhirdetések
- Állatorvosi rovat
- Battai Napok
- Beszélgetés
- Civil szféra
- Egészség most
- EU info
- Gazdaság
- Gurulda
- Hírek, aktualitások
- Horgászsarok
- Irodalom
- Jegyzet
- Könyvajánló
- Közélet, politika
- Kultúra, oktatás
- Moziajánló
- Önkormányzat
- Programajánló
- Regionális hírek
- Rendőrségi hírek
- Riportok
- Sport
- Summerfest
- Szolgáltatás
- Városnapló
 
elv

Megkeresheti aktuális tartalmunkból, vagy archivumunkból a kivánt anyagot, ha beirja egy, vagy több (szóközzel elválasztva) jellemző szavát:

elv
elv
elv
- Ismét az országos médiában a helyi politika [2010-09-07]
A Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet szeptember 6-i, és 7-i cikke szerint több magánszemély feljelentést tett Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere ellen. Arra kérték az ügyészséget, vizsgálja meg, hogy az Ifjúság úti Polgárok Háza felújítása kapcsán megállapítható-e különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette.

- Felújítási hitelek [2010-09-03]

- Nem indul újra Hart Andrea [2010-08-30]

- Vezér Mihály ismét ringbe száll [2010-08-06]
Vezér Mihály, Százhalombatta jelenlegi polgármestere, az Értünk Százhalombatta Közéleti Egyesület elnöke augusztus 5-i sajtótájékoztatóján bejelentette, az őszi önkormányzati választásokon polgármester-jelöltként és Újtelep-Urbárium települési képviselőjeként is ringbe száll.

- Nemzeti Együttműködést! [2010-08-04]

- Bemutatta jelöltjeit az MSZP [2010-08-03]

- "Előny-program" [2010-08-02]
Sajtótájékoztatót tartott Szabó Attila, az MSZP százhalombattai polgármester-jelöltje július 30-án a Polgárok Házában. A tájékoztatón Rapai Szabina képviselőjelölt is részt vett.

- Válaszd a battait! [2010-07-26]
Ezzel a szlogennel indította útjára önkormányzati választási programját a Jobbik százhalombattai szervezete. Várnai Péter elnök elmondta, minden egyéni választókörzetben jelöltet állítanak, kiválasztották polgármester-jelöltjüket és összeállították a kompenzációs listát is.

- Az MDF Százhalombattai Alapszervezetének választási programja
a 2010. évi önkormányzati választásokra
[2010-07-26]

- FIDESZ-találkozó az Óvárosban [2010-07-26]

- Lehet más? [2010-07-22]
Júliusban elkezdődött a Lehet Más a Politika helyi csoportjának szervezése Százhalombattán, Koncsár Nándor vezetésével.

- Segélyalapot hoznának létre a devizahitelesek számára [2010-07-22]
Segélyalap létrehozását kezdeményezik a százhalombattai szocialisták, amiből havonta támogatná a város azokat, akik nem tudják fizetni otthonuk törlesztő részleteit. Szabó Attila polgármester-jelölt július 22-i sajtótájékoztatóján közölte, amennyiben megválasztják, az első tanácskozáson a képviselő-testület elé terjeszti konkrét javaslatukat.

- Mindenkire számít a szocialista polgármester-jelölt [2010-07-12]
Weller János frakcióvezető és Jánosi György korábbi országgyűlési képviselő mutatta be a százhalombattai szocialisták polgármesterjelöltjét, Szabó Attilát. A harmincöt éves informatikus mérnök, jelenlegi alpolgármester kész programmal érkezett a július 9-i sajtótájékoztatóra.

- Most már értem, mért nem érti!
Avagy gondolatok a városról
[2010-07-05]

- Hallatni fogja a hangját [2010-07-05]
Sajtótájékoztatót tartott dr. Aradszki András, országgyűlési képviselő július elsején az érdi Polgárok Házában. Tervei szerint minden hónap első csütörtökén várja a sajtó munkatársait, hogy tájékoztassa a térség lakóit az országgyűlés, azon belül saját munkájáról.

- Nem érti [2010-07-04]
Pátkai Zsolt nem érti, hogyan kaphatta meg a szakhatósági engedélyeket a Százhalom Egészségügyi Központban létesített új patika, amikor a helyiség, amelyben a Men For Care Kft. kialakította, az önkormányzat kizárólagos tulajdonában áll.

- Bemutatkozott Hegedűs [2010-07-02]

- Hegedűs szerint ideje gyorsabb hajóba szállni [2010-07-02]
Sajtótájékoztató keretében mutatta be a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség százhalombattai csoportja dr. Hegedűs Róbertet, az őszi helyhatósági választások immár hivatalos százhalombattai polgármester-jelöltjét.

- Hegedűs a Fidesz polgármesterjelöltje [2010-06-24]
Az Önkormányzati Választási Egyeztető Bizottság döntése alapján dr. Hegedűs Róbert hétszeres kajak világbajnok lett a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség polgármesterjelöltje Százhalombattán az őszi helyhatósági választáson. A helyi Fidesz csoport 26-4 szavazati aránnyal támogatta a jelölést – tájékoztatták a Hírtükröt.

- Az MDF visszatér Lakitelek örökségéhez [2010-06-14]

 

Impresszum:
Főszerkesző: Czifrik Katalin
Kiadja: Korshak Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Tomek Noémi ügyvezető
A szerkesztőség cime: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099; Mobil: 70/413-0926
Hirdetésszervezés: Nemes Dóra +36 (30) 558-1836
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.
Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a
tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala. Értesüléseket átvenni csak a
forrásra való hivatkozással lehet.