 |
 |
2010. 09. 10. |
 |
|
|
 |
|
| |
Gőzerővel folyik a felújítás - 2010-07-26 - Szerző: - Hozzászólások száma: 0 |
|
|
|
| |
Látványos szakaszhoz érkeztek a százhalombattai Szent István tér rekonstrukciós munkálatai. Az elmúlt héten lerakták az első térköveket, miközben a BMK belső terei is megújulnak.
Alig pár hónap telt el az első kapavágás óta, máris körvonalazódni látszik az Európai Unió által 833 millió forinttal támogatott főtéri rekonstrukció végleges befejezése - tájékoztatott Vezér Mihály polgármester. Nem volt zökkenőmentes az út idáig, a májusi extrém időjárást követően közel ezer köbméter talajt kellett kicserélnie a kivitelező cégnek.
A talajcserét követően megkezdődhettek a munkálatok, folytatódott a mélygarázs ásása, megérkeztek az új burkoló elemek, és lassan a Barátság Művelődési Központ belső terei is elnyerik végső formájukat. Szendvei Balázs, a kivitelező Kalotherm Zrt. létesítményfelelőse elmondta, a tér újbóli leburkolása során összesen 65 ezer térkő, valamint 25 ezer természetes kőlap kerül a helyére. A több ezer négyzetméteres burkolt területet hatalmas zöldfelületek fogják tagolni. A megújuló Szent István tér azonban nemcsak kőből és "zöldből" áll majd, hiszen több interaktív elemmel is bővül a szeptemberi átadásig.
A 26 vizes medence közül, amelyek a vízköpők szerkezetét és gépészeti berendezéseit rejtik, 21 már elkészült. A szökőkutak mellett a Csodaszarvas díszkút is a helyén marad egy nagyobb renoválást követően, amelynek során kicserélik az üvegmozaikot és rendbe hozzák a kút környezetét is.
A különböző zenei koncerteknek helyet biztosító Zenepavilon már szerkezetkész, és augusztus végére megkapja kupoláját, valamint elkészül egzotikus burkolata is. Az őszre tervezett átadáson megszólal a harangjáték is.
Az Európai Unió pályázatán elnyert pénzből nemcsak a Szent István tér újul meg, hanem a Barátság Művelődési Központ belső tere is. Július végére befejeződik a teljes nyílászárócsere, és elkezdődik a burkolás. Az előtérben kialakítandó lift augusztusra eléri az üzemkész állapotot, ezen kívül teljesen megújul a lég-, fény-, hang-, és színpadtechnika, és restaurálják a lépcsőfordulók freskóit is.
A százhalombattai főtér rekonstrukciós munkálatai mellett az önkormányzat saját beruházásában mélygarázst alakít ki a főtér Arany János utca felőli oldalán, 7,5 méterre a föld alatt – mondta el Vezér Mihály -, ahol 62 személygépjármű számára lesz hely. Augusztusban elkezdődik a garázshoz tartozó felvonó és lépcsőház kialakítása is.
|
|
|
| |
|
|
| |
Irja le véleményét a cikkről: |
|
| |
|
|
| |
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
 |
| elv |
Megkeresheti aktuális tartalmunkból, vagy archivumunkból a kivánt anyagot, ha beirja egy, vagy több (szóközzel elválasztva) jellemző szavát:
|
| elv |
|
 |
| elv |
| - Vagyongazdálkodás [2010-09-10] |
|
|
| - Helyreállítják a szekkókat [2010-09-10] |
|
|
| - Csőtörés [2010-09-10] |
|
|
| - Elindulhat a csapadékvíz-elvezetés rekonstrukciója [2010-09-10] |
|
|
| - Megemelnék az ösztöndíj-támogatást [2010-09-10] |
|
|
| - Bizottsági ülések [2010-09-08] |
|
|
| - "40 próbások!" - Megéri a próbát! [2010-09-08] |
| Szeptember 20-ig meghosszabbították a szervezők a „40 próba” című feladatfüzet leadási határidejét. A százhalombattaiak otthonába eljuttatott brossúra városismereti játékra hívja a helyi családokat. Értékes nyeremények várnak mindazokra, akik helyesen oldják meg a feladatokat és határidőre leadják a füzeteket. A sorsolásra és a díjak átadására szeptember 24-én, a megújult Szent István tér átadási ünnepségén kerül sor. |
|
| - Megvédi a város a társasházakat [2010-09-08] |
| Egyeztetésre hívta annak a 25 százhalombattai társasháznak a lakóit Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere, amelyek tartozásokat halmoztak fel a felújításokra felvett hitelekkel kapcsolatban. Az önkormányzat, mint óvadékot nyújtó, harmadik fél érintett a kérdésben, de több társasházban tulajdonnal is rendelkezik. A polgármester a szeptember 7-i találkozón megjelent közel 800 lakó előtt kijelentette, számíthatnak az önkormányzat segítségére, nem fogják engedni, hogy életek munkája ússzon el néhány renitens, nem fizető lakó, a közös képviselő és a számvizsgáló bizottságok vagy a bank esetleges hibái miatt. |
|
| - Kisebbségi önkormányzatok [2010-09-06] |
|
|
| - Battai cégek seregszemléje [2010-09-06] |
| Mintegy negyven kiállító mutatkozott be az I. Batta Expon szeptember 4-én a százhalombattai Rendezvényközpontban. A Vezér Mihály polgármester által kezdeményezett, és a Korshak Kft. által rendezett esemény fő célja a cégek kapcsolatteremtése és a bemutatkozás volt. A magánvállalkozástól, a nagyobb gazdasági társaságokon keresztül, a kulturális intézményekig terjedt a kiállítók skálája. |
|
| - Hitelgarancia a társasházaknak [2010-09-03] |
| A társasházi felújítások finanszírozási gondjairól tartott sajtótájékoztatót Vezér Mihály polgármester szeptember 1-jén. Az érintett lakókat szeptember 7-én, 17 órára várja egyeztetésre a Rendezvényközpontba, a képviselő-testület számára pedig a szeptember 16-i ülésen terjeszti elő javaslatait. |
|
| - Újabb pályázati siker [2010-09-03] |
| 78 millió forintos európai uniós támogatásban részesül a százhalombattai ipari park. A pályázati támogatás elnyerését Vezér Mihály polgármester jelentette be szeptember 1-jén. |
|
| - Ismét (Ön)gondoskodó Önkormányzatok [2010-09-03] |
| Idén harmadik alkalommal rendezi meg az (Ön)gondoskodó Önkormányzatok konferenciáját Százhalombatta szeptember 23-án. A tanácskozást a Korshak Kft szervezi a Rendezvényközpontban. |
|
| - Önkormányzati lakásértékesítés, először [2010-09-03] |
|
|
| - Bizottsági ülések [2010-09-02] |
|
|
| - Megújult parkok, játszóterek [2010-08-31] |
| Közel tíz éve határozta el Százhalombatta képviselő-testülete a városi parkok, játszóterek programozott, ütemezett felújítását. Augusztus 30-án újabb három pihenőparkot és játszóteret vett át a város nevében Vezér Mihály polgármester a kivitelező Zöldterület-fenntartó és Fejlesztő Kft-től. A beruházás összesen nyolcvanmillió forintba került. |
|
| - Szeptember végére készül el az akadálymentesítés [2010-08-27] |
| A tanévkezdés után is folytatódik az akadálymentes felújítás a százhalombattai általános iskolákban. Vezér Mihály polgármester augusztus 26-án tartott bejárást az intézményekben, és arról tájékoztatott, hogy szeptemberben még tartani fog a kivitelezés, amely azonban nem fogja akadályozni az oktató-nevelő munkát. |
|
| - Új fejezetet nyithat az aréna [2010-08-26] |
| Hadházy Sándort, a Parlament Sport és Turisztikai Bizottságának tagját, Visegrád polgármesterét látta vendégül Vezér Mihály polgármester augusztus 24-én Százhalombattán. A találkozón részt vett Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke is. A megbeszélés témája az új sportaréna volt. |
|
| - Gyerekek Edelényből [2010-08-25] |
| Második alkalommal töltenek egy hetet árvízkárosult gyerekek Százhalombattán, a „Matrica” Múzeum szervezésében. Ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényből érkeztek. |
|
| - Átadták a mentőállomást [2010-08-24] |
| Hivatalosan is birtokba vehette a százhalombattai mentőszolgálat új telephelyét augusztus 23-án az urbáriumi városrészben. Az ünnepségen megjelent Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki elmondta, a szaktárca kiemelt figyelmet fordít a mentésirányítás újragondolására, korszerűbbé tennék a szervezést, és új mentőautókat szereznének be. |
|
|
| |
|