2010. 09. 11.
 
Gondolatok a Sánc-hegy és a Téglagyári-völgy hasznosításáról - 2010-07-05 - Szerző: - Hozzászólások száma: 3
 
 
Kicsi koromban gyakran jártunk a szüleimmel kirándulni, kikapcsolódni a Sánc-hegyre. Innen gyönyörű kilátás nyílik a kanyargó Dunára, annak túloldalára és a környékre. Most már azt is tudom, hogy értékes és kiemelten védett régészeti leleteket, sok növényritkaságot, sőt védett növényeket is rejt magában ez a terület.
 
A júniusi testületi ülést nézve arra lettem figyelmes, hogy ezt a háborítatlan területet is hasznosítani akarják. A hasznosítás kifejezés engem egy kicsit megdöbbentett. Nyugodtabb lennék, ha a megóvás szóra esett volna a hangsúly.
 
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent.
Nekem kincses sziget a betonrengeteg, az olajtartályok és a kéményerdők közelében, ahol még az eredetihez hasonló a mikroklíma és a növénytársulás. Ahol érdekes és tanulságos kihelyezett biológiai órákat lehetne tartani. Úgy gondolom, hogy a Duna-parti erdősáv mellett ez a pár hektár terület jelenti még városunk tüdejét, ahová ma még elmehetünk sétálni, tiszta levegőt szívni, kikapcsolódni. De mindennemű mesterséges beavatkozás (építmények, autóutak, parkolók stb.) tönkretenné ezt a védendő területet.
 
Úgy látom - így középiskolás szemmel -, hogy egy jól kialakított tanösvény és egy védett, ligetes jellegű természetvédelmi terület szolgálná legjobban a városlakók és az idelátogatók érdekeit. Azt is el tudom képzelmi, hogy - mint például a Balaton partján - egy szépen kialakított Duna-parti sétány vezessen ide, mondjuk a kompkikötőtől, vagy akár a hajóállomástól, a tanösvény pedig a Régészeti Parknál, illetve a Kakukk hegynél érjen véget. Véleményem szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megőrizzünk egy "muzeális" darabot a természetből, ugyanakkor komplexebbé tehetnénk vele városunk látnivalóit is.
 
Szécsi Péter, Arany János Általános Iskola és Gimnázium

 
     
 
Irja le véleményét a cikkről:
 
     
 
 
     
 
Olvasói reagálások:

Kedves Péter!
 
Örömmel vettem soraidat, hogy végre nem csak az Ófaluban élők próbálnak véleményüknek hangot adni, hanem a fiatalabb korosztály is a betondzsungelből.
Hasznosítás, profit, befektetés, "velnesz-fitnesz-szpá"...
Remélhetőleg a T. döntnökök nem ezt értik hasznosítás alatt...
Nekem s még jónéhány városlakónak a Te meglátásod a nyerő: hagyjunk egy kis természetet a város szélén, mert szükség van rá!
 
Javaslom a T. testületnek, ehhez kapcsolódó ülésüket tartsák a Sánc-hegyen Napkeltekor, amikor még a pára ott lebeg a Duna felett...
 
Török 'CIX' László



Kedves Péter!
 
Mélyen egyetértek veled. Egészségesen gondolkodsz a világról. A haszonelvűség korában ez nagyon örömteli. 
 
Nem tudok hasznosabb dolgot elképzelni a természetnél és a kultúránál. Ezt a gyönyörű helyet meg kell hagyni a kirándulóknak, a téglagyárat pedig kulturális célra lehetne hasznosítani. Én például egy ipartörténeti múzeumot tudnék elképzelni benne, ahol különböző foglalkozásokat szerveznének a fiataloknak.
 
Véghelyi Balázs



Gulliver projekt helyett legyen inkább Liliputi projekt
 
Bár 2003-tól egy miniszteri rendelet az egész Téglagyári-völgyet a Földvár védőövezetévé nyilvánította, mégis újra és újra előkerül a korábban már elvetett Gulliver projekt a terület hasznosítására.
A Százhalombattai Faluvédő Egylet levélben kereste meg az Önkormányzatot, amelyben határozottan tiltakoznak a projekt megvalósítása ellen. -„Kérjük, ezen a területen ne a gazdasági érdek legyen az első, hanem a természeti!”- hangsúlyozzák és a gyergyószentmiklósi példára hivatkozva egy botanikus kert létrehozását javasolják.
 
A százhalombattai téglagyári-völgy – senkinek ne legyenek kétségei – üt. Méghozzá nem kicsit! Aki, a Dunát szemlélve, gyötrődve-tépelődve eltöltött itt akár egyetlen napfelkeltét vagy naplementét is, annak tudnia – pontosabban – éreznie kellett miről is beszélünk.
 
A százhalombattai Téglagyári-völgy, gyönyörű fekvése, kiváló adottságai és nem utolsó sorban a terület nagysága folytán is jelentős értéket képvisel, ebből eredően bizony ingatlan-spekulációk gyanánt sem utolsó befektetési lehetőséget biztosít. Mindent egybevetve, aligha felesleges tevékenység hát, sorsát nyomon követve, „kissé rajta tartjuk” a szemünket.
 
Nem igazán kellene itt valamiféle Disneylandet felépíteni, mert ez bizony nem Amerika. Célszerűtlen lenne a Tubesre tervezett NATO radar idetelepítése is, mert az meg leginkább valamiféle hegytetőre való. Nálunk garantáltan kiverné a biztosítékot, egy méregdrága lakópark, vagy a sukorói elképzelésekhez hasonlatos giga kaszinó város megvalósítása is, mert a százhalombattai Föld bizony nem eladó! Talán egy Munkásmozgalmi-panteon felépítésére sem célszerű túlzottan sokat áldozni, mert ilyen már létezik. Szoborpark a neve. Egy méregdrága Wellness-szállónak sem igazán lenne értelme, mert abból meg van már annyi, mint égen a csillag. Az előbbi kiszolgálására tervezendő, több millió forintba kerülő, 25 m-es hosszú és 1,7 méter mély fedett uszodával meg az a gondunk hogy – talán nem kellene ezt kissé fantáziátlan módon, még egyszer megismételni.
 
Viszont a konstruktivitás jegyében, megfontolandónak tartanánk, valamiféle Nemzeti Emlékhely, vagy Nemzeti Kegyhely kialakításának az ötletét. Ebben hitelesen mutathatnánk be a Magyarság őstörténetét, mert el kellene felejteni már végre, a minden épeszű történész által lesajnált, kissé röhejes finnugor eredetet. Lehetne itt egy honfoglalás korabeli falu, nemzeti sorsfordulóinkat, nemzeti jelképeinket, korhű módon, jurta sátrakban bemutató tárlatok. Persze mindez, jellegénél fogva a már létező Régészeti Parkhoz kapcsolódhatna.
 
Minimális kulináris ellátó és hagyományőrző szolgáltatás gyanánt, elképzelhető lenne Lipóti zsíros kenyér, langalló, kumisz, és további hagyományos italok-ételek értékesítésével foglalkozó, korhű vendéglátó egység kialakítása, természetesen egy gyönyörű, botanikus kerthez hasonlatos környezetben. Mindezek megvalósításából, ne legyenek kétségeink - országos hírű „durranás” is lehetne.
 
Nem utolsó sorban, a Gulliver projekt, hogy ne kergessünk megalomániás álmokat, lehetne inkább Liliputi projekt, ezzel is városunk pénztárcáját kímélve.
 
Azért ide kívánkozik még egy halk megjegyzés: nagyon nem szeretnénk, ha minderről egyes „képviselők” saját hatáskörben, a közvélemény megkerülésével döntenének. Ide bizony, a kérdés eldöntésére hivatott városi szintű referendum szükséges!
 
A Téglavári-völgy felett egy kereszt áll. A kereszten meg, a történelem során Magyarországot megszálló hatalmak nevére és az azoktól való megszabadulás dátumára utaló feljegyzések találhatók. (1686 – Török, 1918 – Habsburg, 1991 – Szovjet).
 
Az előbbiek alá, mennél hamarabb annál jobb, remélhetően odakerül a negyedik sor is. 2010. – Új Magyar Honfoglalás. Mert, akár tetszik ez egyeseknek akár nem, a Téglagyári-völgy bizony az Óvárosiaké!
 
Jobbik Százhalombattai Alapszervezet



 
 
- Anyakönyvi hírek
- Apróhirdetések
- Állatorvosi rovat
- Battai Napok
- Beszélgetés
- Civil szféra
- Egészség most
- EU info
- Gazdaság
- Gurulda
- Hírek, aktualitások
- Horgászsarok
- Irodalom
- Jegyzet
- Könyvajánló
- Közélet, politika
- Kultúra, oktatás
- Moziajánló
- Önkormányzat
- Programajánló
- Regionális hírek
- Rendőrségi hírek
- Riportok
- Sport
- Summerfest
- Szolgáltatás
- Városnapló
 
elv

Megkeresheti aktuális tartalmunkból, vagy archivumunkból a kivánt anyagot, ha beirja egy, vagy több (szóközzel elválasztva) jellemző szavát:

elv
elv
elv
- Megalakult a Diákbizottság a Kőrösiben [2010-09-08]

- Köszönet a támogatóknak! [2010-09-06]
A „Matrica” Múzeum szervezésében második alkalommal ismét egy hetet töltöttek városunkban árvízkárosult gyerekek. A tiszaberceli gyerekek után az árvíz és belvíz sújtotta Edelényből 15 gyerek és két felnőtt élvezhette a szünidő végét augusztus 23–28 között.

- Csapatépítés a Duna-parton [2010-09-03]

- Judósok Rétimajorban [2010-08-31]
Rétimajorban vendégeskedtek a százhalombattai judósok a nyár utolsó hetében. Augusztus 23. és 27. között 11 gyermek és 4 felnőtt töltött el felejthetetlen napokat az üdülőhelyen és az őrspusztai horgász-cetrumban.

- Gazdagságom története, avagy gondolatok a Szent László templom felújításával kapcsolatban [2010-08-30]

- Evangelizáció [2010-08-27]

- Az élhető város [2010-08-23]

- A Katolikus Karitász köszönete [2010-08-18]

- Lesz-e egyházi iskola városunkban? [2010-07-26]

- Köszönet a támogatóknak! [2010-07-26]

- Dunafüredi játszótéri körkép [2010-07-22]

- Lehetőséget az amatőr zenészeknek! [2010-07-22]

- Hosszú az út hazáig [2010-07-22]

- Halászbúcsú [2010-07-16]

- Megújul a Szent László Plébániatemplom [2010-07-15]

- Júniusi OMNYE [2010-07-12]

- Milyen időket élünk? [2010-07-09]

- Gondolatok a Sánc-hegy és a Téglagyári-völgy hasznosításáról [2010-07-05]

- A lomtalanítás tanulságai [2010-06-30]

- A problémákról beszélni kell [2010-06-16]

 

Impresszum:
Főszerkesző: Czifrik Katalin
Kiadja: Korshak Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Tomek Noémi ügyvezető
A szerkesztőség cime: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099; Mobil: 70/413-0926
Hirdetésszervezés: Nemes Dóra +36 (30) 558-1836
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.
Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a
tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala. Értesüléseket átvenni csak a
forrásra való hivatkozással lehet.