2010. 09. 07.
 
Gospel - 2010-06-14 -
Szerző: - Hozzászólások száma: 13
 
 
Ebben az évben immár negyedik alkalommal rendezett gospel koncertet a százhalombattai Hit Gyülekezete, ezúttal a város újonnan elkészült rendezvényközpontjában.

A koncertre több mint kétszázan látogattak el, a színvonalas zene mellett Nagy József evangélista hirdetett igét.

A helyi gyülekezet csatlakozott a budapesti  Hit Gyülekezete és a Vidám vasárnap által indított adománygyűjtési mozgalomhoz, amelyet az árvízkárosultak megsegítésére szerveztek "Adjatok, nektek is adatik" címmel. A koncert végén gyűjtésre került sor, és az így befolyt teljes összeget erre a célra ajánlották fel.

 Jó hír a Freedom rajongóknak, hogy a közeljövőben elindul a Freedom Club, ahol az érdeklődők rendszeresen találkozhatnak a zenekar tagjaival és élvezhetik a gospel zenét.

 
     
 
Irja le véleményét a cikkről:
 
     
 


 
     
 
Olvasói reagálások:

Az impozáns környezetet biztosító Rendezvényközpontban tartott koncert továbbra is megerősített abban, hogy a Freedom jó úton jár, hiszen zenéjük most is üdítően hatott. Örülök, hogy rátaláltam honlapjukra (freedomzenekar.hu), ahol további információkat kapunk a zenekarról, fellépéseikről. Bízva abban, hogy a cikkben előrejelzett Freedom Club rövid időn belül beindul, kívánok a zenekar munkájához sok sikert!
 
Üdvözlettel: Lomen Zoltán



Tisztelt Szerkesztőség!
 
Örülök,hogy részt vehettem a fent nevezett.június eleji Gospel Koncerten. A Rendezvényközpontban megitélésem szerint találkozott a minőségi környezett a szinvonalas rendezvénnyel.
Jó volt látni,hogy "örömzenélnek" együtt fiatal tehetségek és tapasztalt sztárok,gratulálok a Freedom zenekarnak. Szívmelengető volt hallani Nagy József igehirdetését,ami könnyen érthető
és nagyon aktuális.
Ja....és köszönjük a fogadtatást és a hosstesek kedvességét,ami jó példa lehet városunkban.
 
További sok sikert a Hit Gyülekezetének,tisztelettel: Bozsóvári Sándor
 



Gratulálok a Freedom zenekarnak! Mindig öröm hallgatni őket. Nemrég részt vehettem egy csodálatos koncertükön a százhalombattai új rendezvényközpontban, amely - szerintem - fantasztikus helyet biztosított a zenekarnak.
 
További munkájukhoz kívánok sok sikert: Farkas Erzsébet



Tisztelt Százhalombattai Hit Gyülekezete!
 
Régóta figyelem az önök munkáját. Jó látni, hogy vannak még olyan emberek, akik bátran kiállnak amellett, amibe hisznek. A rendezvényközpontban tartott Freedom koncert valóban a szabadságot hozta el a hallgatóság számára. Örülök, hogy a koncerten megemlékeztek az árvízkárosultakról is és anyagilag is hozzájárultak a károk enyhítéséhez.
 
Tisztelettel, Horváth Zsolt



Tisztelt Szerkesztőség!
 
 
Most találtam rá erre a cikkre, ami a június elején tartott Gospel koncertről ír.
Én is örülök, hogy családommal részt vehettem a Freedom zenekar újabb fellépésén.
Hálásak vagyunk a városnak, hogy a rendezvényközpontot biztosította erre az alkalomra.
A koncerttel kapcsolatban megjegyezni kívánjuk, hogy bár a hegedű nagyon hiányzott, ugyanakkor
így is nagyon lelkesítő, vidám hangulatú koncerten vehettünk részt. Köszönjük a zenekarnak!
Mi is bízunk abban, hogy a Freedom Club beindulhat a városban, sok sikert kívánunk a munkátokhoz!
 
Üdvözlettel: Tóth Edit



Fantasztikusan sikerült a június eleji Freedom koncert! Nagy örömmel tölt el, hogy vannak még olyan fiatalok, akik nem a depresszióba menekülnek, hanem szívből jövő örömmel tudnak zenélni az élő Istennek!

További munkájukhoz sok sikert kívánok: Erdélyi Anna



Tisztelt Szerkesztőség!
 
Csatlakozva az előttem szólókhoz én is nagy örömnek és megtiszteltetésnek éreztem, hogy részt vehettem ezen a fantasztikus, nagyon jó hangulatú és színvonalas Gospel koncerten. Különösen meglepett, hogy mindez ingyen volt az új rendezvényközpontban. A rendkívül elegáns helyszín mellesleg remekül illett a zene magas színvonalához.
 
A koncertélményt számomra azonban kicsit rontotta, hogy igen erősen hűtötték a termet, így a hideg miatt sajnos a végén már nem tudtam ott maradni. Remélem ez a jövőben nem fog előfordulni, mert maga a zenekar igazán megérdemli, hogy végighallgassák.
 
Üdvözlettel és köszönettel
Farkas Anna



Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem a júniusi gospel koncerten. Nagyon jó látni hogy ennyi tehetséges zenész játszik a zenekarban. A koncert színvonalát csak fokozta, hogy az új rendezvényközpontban léptek fel.
 
Üdvözlettel: Tóth Lídia



Tisztelt Szerkesztőség! 
 
Nagyon jó volt ez a júniusi gospel koncert is. Különösen örültem annak, hogy az új rendezvényközpontban volt. Bár a termet kicsit túl hűtötték én ennek ellenére nagyon jól éreztem magamat.
 
Üdvözlettel: Pogány Johanna



Tisztelt Szerkesztőség!
 
Én is szeretném kifejezni a köszönetemet a Freedom koncert szervezőinek, a kiváló zenészeknek, hogy június elején nem mindennapi élményben részesítettek minket, hallgatókat! Lehetőségem volt már több koncertjükön részt venni, de az új  rendezvényközpont különösen illik  a zenekar imidzséhez, ezért remélem lesz még fellépésük ezen a szép helyen!
 
Üdvözlettel:
Fné Gál Mária



Tisztelt Szerkesztőség!
 
Örülök annak, hogy én is részt vehettem a Rendezvényközpontban tartott, júniusi Gospel koncerten.
Nagyon örültem annak, hogy bár elég hátul ültem, mégis a technikának és a jól berendezett teremnek köszönhetően tudtam élvezni a fantasztikusan jó zenét, és Nagy József igehirdetését is.
Az is tetszett, hogy a program keretében lehetőségem nyílt arra, hogy én is tudjam támogatni az árvízkárosultakat.
 
További sok sikert a zenekarnak: Erdélyi Zelma



Tisztelt Szerkesztőség!
Örömmel tölt el, hogy olyan városban élhetünk, amely város nyitott az ilyen rendezvényekre is.
Különös öröm volt látni és hallani olyan tehetséges fiatalokat, akik megtalálták a zene igazi lényegét és a zenélésük által is az örömöt,derűt, és reményt sugározzák a jelenkori depressziós és kiábrándult világban.
Az egész rendezvényen kiváltság volt ott lenni, s reménylem, hogy a közeljövőben több is fogja követni.
Külön köszönet a város vezetésének a helyszín rendelkezésre bocsátásáért és mindazoknak akik részt vállaltak abban, hogy ez a rendezvény létrejöjjön.
További sok sikert kívánok a zenekarnak és a gyülekezetnek is.
 
Tupta Gábor
 



Köszönet a Százhalombatta önkormányzatának,hogy az átadott, impozáns rendezvényközpontban lehetőséget kapott a Gospel zene.E stílus kiváló előadója a Freedom zenekar .
Csupa fiatalokból álló zenészek,énekesek,nagyfokú tehetségükről számolhattak be.Kivétel nélkül mindegyikőjükből sugárzott a szeretet.Ez a szeretet,ez a tehetség Istentől kapott ajándék.
Kívánom,hogy maradjanak meg ebben a szeretetben örökre.
Köszönet a koncert közbeni igehírdetésért,Nagy József személyében.A téma igen aktuális.Itt az idő, kedves Százhalombattaiak,hogy kilépjünk a fénybe,a világosság legyen az uralkodó.
A szeretetre mindenki vágyik.Kívánom,hogy mindenki meg is találja.
A Freedom zenekarnak további sikereket,a Hit Gyülekezetének pedig nagy növekedést kívánok.
 
Üdvözlettel: Banadics Rozália
 



 
 
- Anyakönyvi hírek
- Apróhirdetések
- Állatorvosi rovat
- Battai Napok
- Beszélgetés
- Civil szféra
- Egészség most
- EU info
- Gazdaság
- Gurulda
- Hírek, aktualitások
- Horgászsarok
- Irodalom
- Jegyzet
- Könyvajánló
- Közélet, politika
- Kultúra, oktatás
- Moziajánló
- Önkormányzat
- Programajánló
- Regionális hírek
- Rendőrségi hírek
- Riportok
- Sport
- Summerfest
- Szolgáltatás
- Városnapló
 
elv

Megkeresheti aktuális tartalmunkból, vagy archivumunkból a kivánt anyagot, ha beirja egy, vagy több (szóközzel elválasztva) jellemző szavát:

elv
elv
elv
- Dunafüredi Napok [2010-09-06]
Harmadik alkalommal tartották meg a Dunafüredi Napokat Százhalombattán szeptember 3-4-én. A rendezvény a rossz időjárás és a párhuzamos egyéb programok ellenére a korábbiaknál több érdeklődőt vonzott – mondta lapunknak Őri Ildikó művelődésszervező.

- Huszonöt év lendület [2010-09-06]
Ünnepélyes alkalmazotti értekezlettel indította 25. tanévét a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium augusztus 31-én a Rendezvényközpontban. Egy előző napi tanácskozáson elhangzott, hogy az ország többi településéhez képest igen jó helyzetben vannak a helyi intézmények, hiszen itt az állami támogatásból nemhogy elvesz az önkormányzat, hanem inkább jelentősen hozzátesz.

- Úton a felhőjárók [2010-09-06]
A nyár akkor jó igazán, ha teli van kalandokkal, élményekkel, ha egy kicsit beteljesülhetnek vágyaink. Olykor az is megeshet, hogy olyan dolgok történnek velünk, amik túlszárnyalják legmerészebb álmainkat. Ilyen volt ez a nyár a Sérültekért Alapítványnál a Felhőjárókkal.

- Dioráma az érdi ősemberről [2010-08-31]

- Tanévindítás szakértőkkel [2010-08-31]
Százhalombatta óvodák és iskolák vezető munkatársai gyűltek össze augusztus 30-án a Hotel Trainingben, hogy meghallgassák Bak Ferenc tanügy-igazgatási szakértő és dr. Selmeciné dr. Csordás Mária, a Pedagógus Szakszervezet jogászának előadását a 2010/2011-es tanévről és a várható változásokról.

- Reggae, jazz, rock [2010-08-31]
A Battai Napokon fellépő amatőr együttesek bemutatását az alakulását és átlagéletkorát tekintve is fiatal Input zenekarral folytatjuk.

- 25 éves lett az Arany [2010-08-30]

- Centenárium az Óvárosban [2010-08-30]
Napra pontosan száz évvel azután, hogy Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök felszentelte az akkor felépült százhalombattai Szent László templomot, augusztus 28-án Spányi Antal püspök ismét megáldotta a felújított épületet. A résztvevők – egyházi személyiségek, önkormányzati képviselők és a hívek sokasága – az eső miatt bent ünnepeltek.

- Tanévnyitó tanácskozás [2010-08-26]

- Tanévkezdési tudnivalók [2010-08-23]

- Minden magyarok napja [2010-08-23]
A főtéri építkezések ellenére az ünnephez méltó külsőségekkel és új programokkal várták az ünnepelni vágyókat az augusztus 20-ai állami ünnep szervezői Százhalombattán.

- "Felnőtt" képzőművészet [2010-08-23]
Idén huszonegyedik alkalommal zajlott le, minden eddiginél sikeresebben a László Bandy vezette felnőtt művészeti tábor. A helyszínt hatodik alkalommal szolgáltatta Kislőd, ahol az alkotók csoportos kiállítással nyitották a tíznapos vendégséget.

- Jó Napút! [2010-08-23]
Bemutatták a Napút folyóirat Százhalombattát bemutató számát augusztus 19-én, a Rendezvényközpont panorámateraszán. A szerzőkből és olvasókból álló közönséget Vezér Mihály polgármester, dr. Fazekas István költő, alpolgármester, Szondi György, a Napút főszerkesztője és Véghelyi Balázs költő, a „Batta, Báté, Százhalom” című lapszám összeállítója köszöntötte.

- Új tanév, új szabályok [2010-08-23]
Az Országgyűlés júliusban több ponton is módosította a közoktatási törvényt. Ennek értelmében a 2004-es korlátozás után az idei tanévtől az alsó tagozaton újra lehet majd érdemjegyekkel osztályozni és visszavezették a buktatás lehetőségét is. Az iskola dönthet arról, hogy a második osztály végétől szövegesen, érdemjeggyel, vagy akár a kettőt együtt használva értékelik a tanulók teljesítményét.

- Légi akrobaták Kecskeméten [2010-08-19]
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a kecskeméti nemzetközi repülőnapot augusztus 7-8-án. Az eseményt Európa öt legnagyobb és legnépesebb légi bemutatója között tartják számon.

- Steel, egy régi új csapat [2010-08-19]
Előző számunkban már bemutattunk egy százhalombattai amatőr együttest, amely fellép majd a Battai Napokon, szeptember 12-én. Most a Steel-lel folytatjuk a sort.

- A 2010/2011-es tanév rendje [2010-08-18]
Első tanítási nap 2010. szeptember 1-je (szerda)
Utolsó tanítási nap 2011. június 15 (szerda)

- Népmesehét a gyermekkönyvtárban [2010-08-17]
Idén nyáron harmadik alkalommal töltött két korosztály egy-egy hetet a könyvtárban. Legfőbb célunk az volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a magyar népmesék sajátosságaival és a népi kultúra értékeivel.

- Iskolakezdés [2010-08-13]

- Régészeti tábor [2010-08-11]

 

Impresszum:
Főszerkesző: Czifrik Katalin
Kiadja: Korshak Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Tomek Noémi ügyvezető
A szerkesztőség cime: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099; Mobil: 70/413-0926
Hirdetésszervezés: Nemes Dóra +36 (30) 558-1836
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.
Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a
tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala. Értesüléseket átvenni csak a
forrásra való hivatkozással lehet.