2010. 09. 10.
 
Képviselő a családi napköziben - 2010-04-28 -
Szerző: CK - Hozzászólások száma: 0
 
 
A százhalombattai Szülők Fóruma Egyesületnél tett látogatást dr. Aradszki András országgyűlési képviselő április 27-én. A civilszervezet tavaly szeptember óta működteti az ország első fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott családi napközijét.

A szolgáltatást azoknak a gyerekeknek kínálják, akiket betegségük, rendellenességük miatt nem vesznek fel az önkormányzati óvodába, illetve bölcsődébe. Óriási terhet vesznek le a szülők válláról, mert lehetővé teszik számukra a munkavállalást.

A családi napköziben gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, óvónő foglalkozik a gyerekekkel, olyan sikeresen, hogy az egyik kisfiú, akit tavaly még elutasítottak a normál tanrendű óvodából, idén szeptembertől már oda járhat. Az eredményeket családi kiskönyvtár sorozatban szeretnék megjelentetni – mondta el Schmidt Mónika elnök.

A szolgáltatást önkormányzati támogatásból, pályázatokon nyert pénzből, minimális szülői hozzájárulással biztosítják. Jelenleg nyolc kisgyerekkel foglalkoznak, négyet tartanak nyilván várólistán, de hetente jelentkeznek náluk újabb családok a városból és a térségből is.
A példaértékű kezdeményezésre országosan is felfigyeltek, a Szülők Fórumánál folyamatosan hospitálnak a más családi napközikből érkező szakemberek.   

Az egyesület több mint öt éve szervezi a Kistérségi Szociális Klubot, amely a környező településeken tevékenykedő segítő szervezeteket fogja össze. Idén hatodik alkalommal rendezik meg számukra a "Születéstől felnőttkorig" elnevezésű szakmai konferenciát. A május végére tervezett tanácskozás védnökségét Aradszki András vállalta el.

A képviselő lapunknak elmondta: nagyra értékeli az egyesület odaadó, hiánypótló munkáját, rendkívül fontos feladatnak tartja az elesettek integrálását. A toleranciára nevelésnek már a korai gyermekkorban el kell kezdődnie. A közeljövőben több látogatást is szeretne tenni választókörzete oktató-nevelő intézményeiben, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzen.

Még nem tudja, hogy az Országgyűlés mely szakbizottságában várnak rá feladatok, de a maga részéről elsősorban gazdasági területtel, ezen belül is energiagazdálkodással és környezetvédelemmel szeretne foglalkozni, emellett hangsúlyozottan érdeklik az államháztartás és az önkormányzatok ügyei is. Parlamenti elfoglaltsága mellett önkormányzati munkáját is folytatni szeretné, hogy milyen tisztségért indul a következő választáson, még nem dőlt el.

CK
 
     
 
Irja le véleményét a cikkről:
 
     
 

 
     
 
- Anyakönyvi hírek
- Apróhirdetések
- Állatorvosi rovat
- Battai Napok
- Beszélgetés
- Civil szféra
- Egészség most
- EU info
- Gazdaság
- Gurulda
- Hírek, aktualitások
- Horgászsarok
- Irodalom
- Jegyzet
- Könyvajánló
- Közélet, politika
- Kultúra, oktatás
- Moziajánló
- Önkormányzat
- Programajánló
- Regionális hírek
- Rendőrségi hírek
- Riportok
- Sport
- Summerfest
- Szolgáltatás
- Városnapló
 
elv

Megkeresheti aktuális tartalmunkból, vagy archivumunkból a kivánt anyagot, ha beirja egy, vagy több (szóközzel elválasztva) jellemző szavát:

elv
elv
elv
- Megalakult a SZÁKOM nyugdíjas klubja [2010-09-08]

- Akadálymentesítik a hajléktalan- és átmeneti szállót [2010-08-09]
Akadálymentes parkoló, küszöbmentes bejárat, burkolaton kiképzett vezetősáv, tapintható térkép. Megannyi apró segítség a fogyatékkal élők számára. A százhalombattai Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény és a Családok Átmeneti Otthonának épülete az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával válik akadálymentessé. A munkálatok augusztus 9-én kezdődnek, az átadásra nyár végén várható.

- Véget ért a Családsegítő tábor [2010-07-15]

- Közúti ellenőrzés [2010-07-15]
Az illegális hulladéklerakás megelőzése érdekében újabb közös akciót tartott a százhalombattai rendőrség és a hulladék-kommandó Bali Imre óvárosi körzeti megbízott irányításával július 13-án a 6-os főút mentén.

- Árvízkárosultak részére szervez nyári tábort a „Matrica” Múzeum [2010-07-05]
Kétszer ötnapos nyári tábort rendez a százhalombattai „Matrica” Múzeum árvízkárosult, illetve hátrányos helyzetű észak-magyarországi települések általános iskolásainak. A július 5-től 10-ig és augusztus 23–28-ig tartó turnusokba 20-25 főt várnak.

- Egyre több a kerékpáros [2010-06-30]

- Illegális hulladék [2010-06-28]

- Kihelyezett ülés [2010-06-23]

- Vizsga a Gátőrházban [2010-06-22]

- Adomány [2010-06-18]

- Felvétel indul! [2010-06-14]

- Díjazott videó [2010-06-08]

- Ajándék konferencia [2010-06-07]
Ajándék konferenciát rendezett a százhalombattai Gólyahír Egyesület fennállásának tízedik évfordulója alkalmából június 3-án a százhalombattai Rendezvényközpontban. Az érdeklődő védőnők, gyermekorvosok, gyámügyi és egyéb szakemberek ingyenesen vehettek részt a rendezvényen.

- Megnyílt a Pest Megyei Önkéntes Centrum [2010-06-04]
Tizenegy információs pont és egy megyei önkéntes központ segíti a jövőben az önkéntesek és a helyi szervezetek egymásra találását Pest megyében. Egy Európai Unió által finanszírozott országos program az önkéntesség elterjesztését és az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítását tűzte ki célul.

- Gyermeknap a Piac téren [2010-05-31]

- Jubilál a Gólyahír [2010-05-19]
Országos szakmai konferenciával és kétnapos családi rendezvénnyel ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját a százhalombattai Gólyahír Egyesület június 3-án és 5-6-án.

- Rendbe teszik a garázssort [2010-05-06]
A Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium 1,7 millió forintos pályázati támogatásával teszi rendbe az Erkel körúti garázssort a százhalombattai Faluvédő Egylet Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálata.

- A MOL támogatja a fővárosi mentőrobogókat [2010-05-05]

- Képviselő a családi napköziben [2010-04-28]
A százhalombattai Szülők Fóruma Egyesületnél tett látogatást dr. Aradszki András országgyűlési képviselő április 27-én. A civilszervezet tavaly szeptember óta működteti az ország első fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott családi napközijét.

- Ismét teherautókat ellenőrzött a hulladék-kommandó [2010-04-28]
A 6-os főút mentén nagy számban talált állami tetemek miatt dr. Gubis János Pest megyei kerületi főállatorvos segítségét kérte a százhalombattai Hulladék-kommandó. A társadalmi Járőrszolgálat április 27-én ismét ellenőrzést tartott a polgárőrséggel és a rendőrséggel.

 

Impresszum:
Főszerkesző: Czifrik Katalin
Kiadja: Korshak Kft., Százhalombatta. Felelős kiadó: Tomek Noémi ügyvezető
A szerkesztőség cime: Százhalombatta, Szent István tér 3. Tel./Fax: (23) 350-099; Mobil: 70/413-0926
Hirdetésszervezés: Nemes Dóra +36 (30) 558-1836
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.
Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a
tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala. Értesüléseket átvenni csak a
forrásra való hivatkozással lehet.