 |
 |
2010. 08. 01. |
 |
|
|
 |
|
| |
Csúcson a Bulldogok - 2010-01-04 - Szerző: - Hozzászólások száma: 0 |
|
|
|
| |
A Battai Bulldogok rögbicsapat 2009. évi teljesítményét és ez évi fő célkitűzéseit Harmat Ákos csapatvezető, a Magyar Rögbi Szövetség technikai igazgatója értékelte.
A szakosztály 1989-ben alakult, és már a második évben feljutott az I. osztályba, ahol egy év megszakítással azóta is játszanak. 1997-ben kupagyőztesek lettek, 1998-ban magyar bajnokságot nyertek, 2009-ben pedig végre megszerezték a bajnoki címet az Extraligában. Előtte megszakítás nélkül tíz évig az Esztergomi Vitézeké volt az elsőség. A szisztematikus utánpótlás-nevelésnek köszönhetően a csapat odáig jutott, hogy az utolsó három évben a Vitézek legnagyobb riválisai lettek. Nemcsak élcsapatuk, hanem a második vonal, a Fekete Sereg elnevezésű B csapat is kiválóan szerepelt: a II. osztályban szerzett bajnoki címet.
A nemzetközi bajnokságban – Közép-európai Bajnokcsapatok Kupája – a II. helyet vívta ki a csapat, legyőzve a cseh bajnokot, a Dragon Brnó-t, és pontot rabolva egy román élcsapattól, a Temesvártól is.
Juniorjaik négyszer, kadétjaik pedig hetedik alkalommal nyerték meg a korosztályos bajnokságot, ami a szakosztály kiváló utánpótlás-nevelését bizonyítja.
Leányaik a 7-es magyar bajnokságban szoros csatában csúsztak a második helyre a Székesfehérvár mögött. Mivel a 7-es rögbi olimpiai sportág lett, újult erővel vetették magukat a fiatalok toborzására. Ősszel 45 középiskolással bővült a szakosztály, ráadásul zömében lányokkal.
Legfontosabb feladataik közé sorolják, hogy a középiskolák után az általános iskolák felé is nyissanak, hiszen az olimpiára kijutni csak akkor van esélyük, ha minél fiatalabb korban kezdik el az edzéseket. Emellett erősíteni akarják a Fekete Sereg közösségi munkáját, de természetesen legfontosabb céljuknak a Bulldogok extraligás bajnokságának megőrzését és a nemzetközi bajnokságon való minél eredményesebb részvételt tartják.
Nagyon szeretnék, hogy a város lakói ne csak a Sport TV adásain keresztül, hanem élőben is minél nagyobb számban nézzék a mérkőzéseiket és drukkoljanak sikereikért.
|
|
|
| |
|
|
| |
Irja le véleményét a cikkről: |
|
| |
|
|
| |
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
 |
| elv |
Megkeresheti aktuális tartalmunkból, vagy archivumunkból a kivánt anyagot, ha beirja egy, vagy több (szóközzel elválasztva) jellemző szavát:
|
| elv |
|
 |
| elv |
| - Tenisz [2010-07-26] |
|
|
| - Hajómodellezés [2010-07-26] |
|
|
| - A hazai biztatás teljesítményfokozó [2010-07-26] |
| A százhalombattai Szilágyi Ádám úszóval beszélgettünk, aki az Országos Bajnokságról tért haza, de nem sok ideje maradt a pihenésre, mert máris utazott tovább egy három hetes Eb-felkészítő válogatott edzőtáborba, Balatonfűzfőre. |
|
| - Gumimacik és Csokiskarikák a városi strandon [2010-07-26] |
| Rangos sporteseménynek adott otthont Százhalombatta július 17-én és 18-án. Nálunk rendezték a strandkézilabda OVB Nemzeti-bajnokság kvalifikációs tornájának soron következő fordulóját. Összesen 19 női és 15 férfi csapat nevezett be a küzdelmekre, a férfiaknál két battai csapat is képviseltette magát. |
|
| - Víz, víz, víz [2010-07-26] |
| Medence, víz, fürdőzés. Ezen a nyáron sokunk gondolataiban főszerepet játszanak ezek a szavak. Tóth Ildikónak, városunk válogatott vízilabdázójának azonban 15 éve határozzák meg az életét. A versenyszezon előtti felkészülési időben beszélgettünk. |
|
| - DKSK 2009/10. évi mérlege [2010-07-26] |
| A DKSK a bajnokságot a tizennyolc indulóból a megyei első osztály 9. helyén zárta a szezon végén. Koller János edző értékelése szerint az őszi szezonban nagyon gyengén kezdett a felnőtt csapat, kilenc mérkőzésüket zsinórban elvesztették, és csak az utolsó három találkozójukat tudták megnyerni. |
|
| - Úszás [2010-07-22] |
|
|
| - Bejutottak a VB-re [2010-07-22] |
| Kategóriáját megnyerve, első helyen kvalifikálta magát a százhalombattai Sárkányhajó csapat az augusztusi Világbajnokságra. A hétvégén Szentendrén tartották a hatodik regionális selejtezőt. |
|
| - Kajak [2010-07-22] |
| A Dunafüredi Vízisport Klub negyvennégy kajakosa vett részt Szolnokon, az országos vidékbajnokságon július 9-10-11-én. Tíz arany, 6 ezüst és 4 bronzérmet szereztek. Teljesítményük értékét emeli, hogy az olimpiai számok közül 500 és 1000 méteren, egyesben és párosban hét aranyérmet nyertek. |
|
| - Hajómodellezés [2010-07-15] |
| Szatmári Miklós első, Forrai Csaba második, Forrai István hetedik, Sárdi István pedig nyolcadik helyezést ért el az F5 rádióirányítású hajómodellek BYC Kupa elnevezésű versenyén Balatonfüreden július 10-én. |
|
| - Kiválóan megfeleltek [2010-07-15] |
Battai karatésok lettek a nemzetközi mezőny példaképei
Mind az öt százhalombattai karatéka „kiválóan megfeleltre” vizsgázott abban az edzőtáborban, amelyet egyszerre három 8. danos mester tartott július 8-11-én az ausztriai Oberwartban. |
|
| - Díjugratás [2010-07-15] |
|
|
| - Szezonértékelés a VUK SE-nél [2010-07-12] |
| A százhalombattai VUK SE labdarúgás, kézilabda, úszás, tenisz és triatlon sportágakban foglalkozik az utánpótlás-neveléssel. Katona Istvánnal, az egyesület elnökével a labdarúgó és kézilabda bajnoki szezon lezárulása alkalmából beszélgettünk. |
|
| - Ezüstérmes lett Szilágyi [2010-07-12] |
| 50 méteres hátúszásban, 26.55 másodperces eredménnyel második helyezést ért el a százhalombattai Szilágyi Ádám a július 8-10 között megrendezett 112. Allianz országos úszóbajnokságon Egerben. |
|
| - Tenisz [2010-07-12] |
|
|
| - BTTE évértékelés [2010-07-05] |
|
|
| - Úszó Vidékbajnokság [2010-07-05] |
| Negyvenhét egyesület vett részt az idén 59. alkalommal megrendezett Úszó Vidékbajnokságon az elmúlt hétvégén Marcaliban. A Százhalombattai VUK SE 26 versenyzőt indított, akik 21 arany-, 16 ezüst- és 13 bronzérmet nyertek az egyéni számokban és 2 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmet a váltókban. |
|
| - Labdarúgás [2010-07-05] |
|
|
| - Női méta [2010-07-05] |
| Női métakupát rendezett az Ercsi Méta Tömegsport egyesület labdarúgó csapata (Banádi Imre szervezésével) az óvárosi sportcentrumban július 3-án. |
|
| - Dobogós kajakosok [2010-06-30] |
| Tíz dobogós helyet szereztek a Dunafüredi Vízisport Klub kajakosai a versenyszámonként 60 fős mezőnyben a diákolimpia országos döntőjében június 26-27-én Sukorón. A versenyen a legjobb evezősök mérték össze tudásukat 10-18 éves korosztályban, 2000 és 1000 méteren. |
|
|
| |
|