Az új évezred első esztendejének, az 1001. évnek az első napjaiban jeges szél száguldott a Duna-parti Báté falu házai között. A széllökések felkapták a porhót és végigterítették vele az utat, a házak tetejét, a falu mellett hömpölygő folyót. A felkorbácsolt sötétszürke habok neki-neki csapódtak a partnak, a fehér hó elolvadt a hullámokban. Esteledett. A házakban mécseseket gyújtottak, lassan elcsendesedett minden.

A Bátéi nemzetség udvarházának ebédlőjében vagy harminc ember - férfiak, nők és gyerekek - zsivajogtak. Hosszú asztalokat ültek körbe, a gerendafalakon fáklyák tüze szórta a fényt. Az asztalfőn két deli férfi ült egymás mellett, Bordaj fia Bendegúz, a nemzetségfő és Bordaj fia Bunduz, a nemzetség táltosa. Bendegúz nemzetségfő jelezte, hogy szólni kíván. Mindenki elcsendesedett. Felvette az asztalon előtte lévő kupa bort és imígyen szólt:
- Kedves nemzetségem, hű híveim, társaim! Ezt a kupa bort uralkodónkra, István királyra emelem, akit két nappal ezelőtt, az 1000. év karácsonyán, december 25-én Esztergomban királlyá koronáztunk. Nagy nap volt ez a magyarságunk életében, királyt, mégpedig keresztény királyt kapott az országunk. Olyan királyt, akinek a koronát a római pápa őszentsége küldte, és ezzel országunkat és uralkodónkat befogadták a keresztény Európába. Bunduz öcsémmel – nézett a mellette ülő férfira – ott voltunk István királlyá koronázásán, és a többi törzsfővel, nemzetségfővel hűséget esküdtünk neki. A ti nevetekben is. Éljen urunk, éljen soká István király!

- Vivát! Éljen István király! – harsogták a teremben levők. Mindenki felállt, és kiürítették a kezükben lévő boros kupákat. A gyerekek a maguk kupáiból nem bort, hanem édes nektárt kortyolgattak. Miközben a szolgák ismét teletöltötték a kupákat, Bendegúz nemzetségfő folytatta a beszédet. A többiek leültek a székekre és a lócákra:
- István urunkat karácsonykor, Jézus Krisztus születése napján koronáztuk királlyá. Jeles nap ez az életünkben: emlékeztünk a Megváltóra, királlyá kenték fel nagyfejedelmünket és elkezdtünk egy új évet, egy új évtizedet, egy új évszázadot, sőt egy új évezredet. A templomban ott állt a jászol – bölcső, Jézusunk otthona a születése után és talán a koronázás is egy új magyar hon, a magyar királyság bölcsője leend. Örvendezzünk, híveim! Mert amikor az első püspök úr imígyen kérdezte Istvánt, hogy „Akarod-e az Isten által neked átengedett országot atyáid igazsága szerint kormányozni és védelmezni?” István azt válaszolta, hogy „Akarom”.
A püspökök felkenték szent olajjal Istvánt, kardot, karpántokat, palástot, gyűrűt, jogart és bírói pálcát adtak sorba a kezébe, végezetül királyi koronát helyeztek a fejére, mondván, hogy „Fogadd az ország koronáját,... s vég nélkül uralkodj a megváltó és üdvözítő Jézus Krisztussal.”

Tőlünk, a néptől pedig azt kérdezték: „Akarjátok ennek a vezérnek, immár királynak alávetni magatokat, az ő országát erősíteni, igaz hittel megszilárdítani és parancsolatainak engedelmeskedni?” A papság és a nép egy hanggal kiáltotta: „Úgy legyen! Ámen!”
Kiáltsuk hát mi is, hogy „Éljen István király, a mi urunk!”
A Bátéi nemzetség tagjai felpattantak a helyükről és úgy harsogták: „Éljen István király, a mi urunk!” Kupáikat is kiürítették, aztán újra helyet foglaltak. A szolgák megkezdték a nagy húsos tálak behozatalát, de ekkor méltóságteljesen felemelkedett Bordaj fia Bunduz táltos, és karjait felemelve megálljt parancsolt.

- Nemzetségem, édes testvéreim! Hadd szóljak én is István urunk koronázásáról. Igaz, hogy karácsonykor volt, a keresztyények ünnepén, sokan az Isten fia születésére emlékeztek, de mi mást is ünnepeltünk. Mi István királlyá emelésével adóztunk a Föld és az Ég Urának, a Hadistennek és megünnepeltük a december 25-én kezdődő új évet. A templomi koronázás után a templomtéren a nép előtt a táltosok fehér lovat áldoztak és áldást kértek István királyra. Így kerek a világ. Azt hiszem, megférünk békében egymás mellett az új magyar királyságban mi, az őseink hitét vallók és az új hitet választó keresztyények. Védjük együtt országunkat és István királyunkat! Éljen a király!

Bunduz táltos az ég felé emelte karjait és meghajtotta magát. A többiek lassan felálltak, ránéztek Bendegúz nemzetségfőre, s mikor az bólintott, vele együtt kiáltották: „Éljen a király! Éljen István!”
A szolgák most már letették a tálakat, és a teremben levők nekikezdtek a lakomának. Együtt emlékeztek Jézus Krisztus születésére, István királlyá szentelésére és az új évre. Künn süvített a téli szél, benn reményteljes béke honolt a Bátéi nemzetség tagjai között.