Ahol a célok és álmok egybefolynak...
Körülöttem a tömeg már morajlik, visszaszámolunk, a karom libabőrös a hangulattól körülöttem, a háttérben ismerős dallam ritmusára lassan elindulok. 722 terepfutóból egy vagyok, aki nekivág szeptember 21-én a Julian Alps Trail run by UTMB 56km-es távjának, melyhez 2700m szint és kihívásokkal teli, nehéz terep tartozik.
A szombat reggeli idő jobb nem is lehetne, ragyogó napsütés csillog a hegyekkel körülvett tóparton Žirovnicában, ahonnan 4 frissítőpontot érintve futottunk fel Kranjska Gorába. A verseny teljesítéséhez előre elterveztem hol és milyen tempóval kell haladnom, milyen frissítést tartsak. A rajt tövében már intenzív emelkedő kezdődött, az első 17km alatt közel 2000m szintet kellett megtenni, a sűrű erdő lassan eltűnt mellőlem, hideg szél, támadt és a felhőbe burkolózott hegytető köves, hófoltos útjain futottam.
A hegy engem is próbára tett, alig vártam, hogy lefele vehessem az irányt és a következő frissítőponton 20km megtétele után végre feltöltsem a vizes flaskákat, mert teljesen kifogytam. A táj lenyűgöző volt körülöttem, fantasztikus érzés néha felnézni a lépések monotonitásából és körbetekinteni. 21km után feltámadtam, több ismerőst is megelőzve remek időt futottam a 36. kilométerig, ahol újabb rövid erőgyűjtés után ismét felfele kellett haladni. A pálya nagy része keskeny, egyszemélyes, zászlókkal jelölt ösvényen vezetett, az útvonalat előre megkaptuk, de egymás előzése sok helyen nehézkes volt. Az utolsó emelkedő tövében, 47 km után már magabiztosan indultam a befejező szakaszra, ahol egy utolsó sáros erdei szakaszt leküzdve végre hallottam a versenyközpont zaját. A településen végig szurkolók, hatalmas hangulat és bíztatás érkezett mindenkitől; át kell élni, hogy tudd milyen.
A verseny célja számomra nem csak a teljesítés volt; az UTMB által kiválasztott versenyek pontszerző események, a teljesítés után kapott pontokat gyűjtve kvalifikálhatjuk magunkat a leghíresebb terep-ultraversenyre, az Ultra-Trail du Mont-Blanc ikonikus megmérettetésére. Ez a cél még néhány évet várat magára, addig csak futok az álmom után.
Szerkesztőségünk szívből gratulál a mindenki számára motivációt adó sikerhez, remélve, hogy beszámolhatunk majd az Ultra-Trail du Mont-Blanc verseny teljesítéséről is. Kívánjuk, hogy mielőbb megvalósuljon ez az álom! (Fotó: Mátyás Kitti Facebook)