Bíztunk a jó folytatásban; hazai pályán fogadtuk a szegedi fiatalokat, akik közül a héten hárman bekerültek a Magyar válogatott keretébe.
A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy nem szerettük volna. Rossz lövések, eladott labdák, amit a vendégek rohanásból büntettek, és a harmadik percben 0-3-at mutatott a tábla. Próbáltuk lassítani a fiatalok rohanását, és a 14. percben 10-10-nél utolértük őket. Az egyenlítés után ritmust váltottak a vendégek, és a válogatott kerettag Balogh Dániel vezérletével ismét -számukra- megnyugtató előnyt építettek fel a szünetig. (Hazai-vendég: 17-21)
A második játékrészben sikerült befékezni a vendégeket, így a különbség legalább nem nőtt, de huzamosabb ideig nem is csökkent. Kitaposott mederben csordogált a mérkőzés, melyből kilépni egyik csapat sem igazán tudott, bár a vendégek nem is nagyon akartak.
Az utolsó 10 percre fordulva megváltozott a mérkőzés. 29-33 után, előbb Zatureczki Kevin dobott gólt, majd következett Mogyorósi Tamás és Gálli Krisztián találata, és hirtelen egyre csökkent a hátrányunk. A következő gólt a vendégek szerezték, de Gálli Krisztián és Félegyházi Zsolt egymás után mattolta a szegedi védelmet, amivel az 57.percben egyenlítettünk. Az akadémisták visszavették a vezetést, majd a másik válogatott játékosuk, Balogh Ádám ziccer védése után újabb gólt szereztek. Erre Félegyházi Zsolt gyors góllal válaszolt (35-36), de már csak 90 másodperc volt hátra.
Támadtak a vendégek. Lassan pörgött az óra. Passzívig játszották a támadásukat, amit egy elhibázott lövéssel zártak. 40 másodpercünk maradt egyenlíteni. Időkérés után támadásunkat sorozatos faultokkal akadályozták a vendégek, ám Gálli Krisztián egy betörésből gólt szerzett, melyet a játékvezetők nem adtak meg. Az utolsó pillanatban még egy lövéssel próbálkoztunk, de a labda a sáncról lepattant így az eredmény már nem változott.
Koncsár Gergely vezetőedző értékelés:
"Nagyon álmosan kezdtünk, sok technikai hibával, valamint lassú visszarendeződéssel. Az első félidő 21 kapott gólja után, a második játékrészt sikerült megnyerni, de sajnos ez se volt elég ahhoz, hogy egy pontot itthon tudjunk tartani."
SZKE: Kovács J., Bokréta (kapusok), Keresztes, Szövérdffy, Gálli 7, Szabó 5, Bozi, Zatureczki 8(2), Dupsi, Mogyorósi 2, Félegyházi 8, Csikós 4, Schultheisz, Kis Molnár, Paizs; vezetőedző: Koncsár Gergely
37-30 (18-12) arányú vereséget szenvedett az SZKE a DEAC otthonában a szeptember 14-i fordulóban.
Gyors gólváltással kezdtek a csapatok. Percenként jöttek a gólok, itt is, ott is. Ezután a kapusok is bemutatkoztak, védés mindkét oldalon. A kezdeményezést a hazaiak ragadták magukhoz, és elléptek három gólra a tízedik percre. A folyamatos hibáinkat kihasználva egyre csak nőtt a cívisvárosiak előnye, ami a szünetre hat gólra duzzadt.
Bíztunk a jobb folytatásban, de hiába. A második etap első tíz percében felváltva estek a gólok, így a különbség állandósult. Erről ismét a hazaiak tudtak elmozdulni, és az 50.perc környékén félő volt, hogy tíz lesz közte, de ezt meg tudtuk akadályozni és egy kicsit közelebb tudtunk kerülni.
Teljesen megérdemelt volt a hazai győzelem, sajnos nem tudtuk megszorítanunk sem ellenfelünket.
SZKE: Kovács J., Bokréta (kapusok), Keresztes 4, Szövérdffy, Gálli 7, Szabó 2, Bozi, Zatureczki 4(3), Gyurcsovics 1, Mogyorósi 2, Félegyházi 1, Csikós 1, Schultheisz 2, Kis Molnár, Paizs 3; vezetőedző: Koncsár Gergely
A következő hazai bajnoki mérkőzés, Százhalombattai KE-RKSK, 2024.10.05., szombat, 18 óra, battai sportcsarnok. A belépés továbbra is ingyenes, az élmény garantált!