2024. október 22. - Előd napja
Kedd
Min:7°
Max:18°
Szerda
Min:10°
Max:18°
Csütörtök
Min:10°
Max:17°
Péntek
Min:11°
Max:18°
Szombat
Min:10°
Max:19°
Kultúra, Oktatás

Beleszületni az öko-tudatos társadalomba...
2024-06-22 - 2007-ben, amikor az Arany János Iskolaként az első Környezetvédelmi Konferenciát szerveztük, 7. éve hirdettük meg az Országos Környezetvédelmi Pályázatot Középiskolásoknak, akkor városunk támogatásával. Iskolánkban tehát ma már 24. éve profilként működik ez a terület, melynek lényegét azóta is hirdetjük, terjesztjük és beépítjük mindannyiunk életébe.
Nagyon jó tapasztalni az idő múlásával a fejlődést: követőink voltak a város iskolái (Ökoiskolák), óvodái (Zöld Szív Óvodák), és ezzel szinte minden családba beköltözött az öko-tudatosság. Azt, hogy a fenntarthatóság és környezetvédelem mindenki ügye lett az oktatás irányítói is látják: új tantárgyak jelentek meg a gimnáziumokban pl. fenntarthatóság, természettudomány, hiszen az ügy új szemléletmódot kíván az emberektől, amit tanulni, tanítani kell. Azt is jó tapasztalni, hogy az ökotudatosság, ezzel együtt a mértékletesség, az egészséges életmódra való törekvés, mindenki ügye. Immáron a pályázatunkat az általános iskolák legnagyobb diákjaira is kiterjesztettük, és a gimnáziumunkban oly népszerű Erasmus projektjeink egyik fő témája is a fenntarthatóság, tehát kiléptünk Európába is.
Az idei a 16. Konferencia, amit az Arany János Általános Iskola és Gimnázium szervezett. Mintegy 80 diák részvételével zajlott, és 38 tanuló készített pályázatot a meghirdetett témákban. A zsűri tagjait a DS Termelés MOL EBK szakembereiből állt össze. Kiket is találtak a legjobbaknak? A nyertesek írtak pl. az élővilág sokféleségéről, fogalmaztak diáknyelven felnőtt gondolatokat, írtak a divat és környezetvédelem kapcsolatáról, arról, hogyan lehet műbőrt kiváltani "gombabőrrel". Négyen filmeket is készítettek pl. a hétköznapi ökotechnikákról, a mobiltelefonok világában az elmagányosodásról. Rendkívül értékes, érdekes pályaművek születtek az idei tanévben is. Díjazásukat a MOL támogatta.
A Konferencia megnyitója akár pályaorientációs tájékoztatásként is megállta a helyét, hiszen dr. Sági Richárd a MOL vegyészmérnöke saját szakmájáról, egyéb rokon mérnöki szakmákról is beszélt, ami motiváció a tanulásra, a kémia érdekességeire, szeretetére.
Dr. Bajzáth Judit paleobotanikus (Martonvásár, Agroverzum) rendkívül érdekes oldalról közelítette meg a jelenlegi globális felmelegedést: a jégkorszaki eljegesedések és felmelegedések történéseiről, az akkori növény-és állatvilágról mesélt. Abban az időszakban is voltak felmelegedések, lehűlések, kihaltak élőlények és alkalmazkodás révén létrejöttek új fajok. Csakhogy abba a folyamatba az ember még nem szólt bele. Hogy mi a különbség? A felmelegedési ütem felgyorsulása: ma 10-15 év alatt 3-4 fokot is nő a Föld átlaghőmérséklete, és ez rendkívül gyors.
Halász Antal a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa mutatta be Magyarország társulásait a Nemzeti Park társulásain keresztül. A rendkívül színes növény-és állatvilág, a védett és a fokozottan védett fajok mellett bemutatott bennszülött (endemikus) fajokat, korábbi korszakok reliktum (maradvány) fajait, a természetet érő veszélyeket és védekező eljárásokat.
Saját tanítványaink az idei tanév nyertes Erasmus pályázatait mutatták be "Zöld Arany Európában" címmel, melyben szó volt iskolánk ökoiskolai tevékenységéről, a "nulla-kilométeres" termékekről, a mediterrán diétáról, a táplálkozás jelenéről és jövőjéről, valamint az iskolai szintű fenntarthatóságról.  Másik három diákunk országos különdíjas kutatómunkájukkal a százhalombattai gyomnövényekben felhalmozódott ionkoncentráció kimutatását vázolták, mely eredménye a szennyeződések szempontjából negatív lett, ami nagyon pozitív hír.
A Konferenciát szinte a természetben tartottuk, hiszen a Csónakház területe, a Duna megáradt vizének "testközelsége", erejének látványa még hitelesebbé tette a témát. A konferenciaterem díszletét a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium diákjainak újrafelhasznált alapanyagokból készült termékeiből rendezett kiállítás, a "Jelky Repertoart" tette színvonalasabbá.
A Konferencia célja továbbra is, hogy a mai tanulói generáció maradjon a környezetvédelem közelében, ha nem is hivatásszerűen, de hétköznapi emberként mindenképpen! Az lenne a cél, hogy a születendő gyermekek, vagy akár napjaink csecsemői bele szülessenek a környezetvédő világba, úgy ahogy már a mai kisiskolások beleszülettek a digitális világba. Nagyon fontos, hogy fiatalként, fiatal felnőttként már alapvető ingerük legyen a környezetünkre történő odafigyelés! Ahogy az egyik előadó diák hívta fel társai figyelmét: "Saját magad formáld az életed", akkor lesz számodra élhető!
Horváthné dr. Hidegh Anikó
főigazgató


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
Várják a karácsonyfa felajánlásokat
2024-10-21
A Polgármesteri Hivatal az idei esztendőben is várja a Karácsony bensőséges ünnepéhez kötődő lakossági felajánlásokat, a várost díszítő karácsonyfákra november 18-ig.  

"Hozzáértésben nem lesz hiány"
2024-10-21
Még sosem működött az Önkormányzatban olyan szakbizottság, ami a műszaki, az oktatási és a kulturális területet öleli fel. Az új felépítés szerinti tevékenységről és feladatokról Szabó Attila elnök tájékoztatta a Hírtükröt.

Újjászületett múlt
2024-10-21
Ünnepélyes keretek között adták át a "Matrica" Múzeum által működtetett Régészeti Park 4. sz. bronzkori új épületét október 16-án.

Folytatódik a roncsautók elszállítása
2024-10-18
Sikeres volt az idén tavasszal lezajlott akció, amely során 19 rendszám, illetve érvényes műszaki engedély nélküli autót szállíttatott el az Önkormányzat a város belső területeiről – tájékoztatta lapunkat Nagy Balázs alpolgármester.

Ismét megrendezik az ingyenes Egészségnapot - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-10-17
Százhalombatta Város Önkormányzatának újonnan megalakult Képviselő-testülete október 17-én tartotta meg ülését. Vezér Mihály polgármester arról tájékoztatott, hogy ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a százhalombattai lakosok. A több mint 25 napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű a 2024. évi költségvetési rendelet módosítása. Ebben az évben is döntés született a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj Pályázathoz történő csatlakozásról. Alapítói ülés keretében döntött a Képviselő-testület az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2024. I. félévi gazdálkodásukról szóló tájékoztatóik elfogadásáról.

Ha a vonatok indulnak...
2024-10-17
Pajor Tamás egykor alternatív zenész, dalszerző, énekes, költő, prédikátor egy pillanat alatt szabadult meg a drogtól, alkoholtól és egyéb függőségekből, amikor hívő kereszténnyé lett.

Két érem a modellvitorlás kupán
2024-10-16
 Illés Zoltán ezüst-, Kunvári Sándor bronzérmet nyert a Dunamenti Energia Modellező Klub színeiben az októberi Modellvitorlás Balaton Kupán. A versenyről Kunvári Sándor egyesületi tag küldött beszámolót.

Vissza az egészséghez - A gyógyulás a belekben kezdődik
2024-10-15
Egészség és táplálkozás a megváltozott világunkban címmel tartott vetítéssel egybekötött előadást Mester Károly agrármérnök, természetgyógyász a Szín-Tér Rendezvényteremben október 11-én. A közel négy órás találkozón a nagyszámú érdeklődő a kérdésekre is választ kapott.

Színes szeptember a Kőrösiben
2024-10-11
Sport – zene – természet – hagyományápolás – ez is lehetne a Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola szeptemberi jelmondata, hiszen épphogy megkezdődött a tanév, nálunk máris hihetetlenül színes programkínálattal találkozhattak tanulóink.

Carmina Burana
2024-10-11
Van, hogy muszáj mindenestül elmerülni egy igazi klasszikus világában, hogy kikeveredj a mindennapi mókuskerékből. Más, mást ad, kimozdít, feltölt és megállít.Pláne, ha a diákjaink közvetítik.

Magyar Diáksport Nap
2024-10-11
“Nincsenek rossz mozdulatok. Az egyetlen hiba egyáltalán nem mozogni."Elképesztő napon vagyunk túl. A lépéseink száma mellett az élmények nőttek csak sebesebben. Játszottunk, mozogtunk, nevettünk, szórakoztunk. Arcunkon önfeledt nevetés.

Megválasztották az alpolgármestereket, döntöttek a szakbizottságokról
2024-10-11
Török Sándor főállású, Nagy Balázs és Sinka László társadalmi megbízatású alpolgármesterként tölti be tisztségét – a többi között erről határozott a Képviselő-testület az október 10-i rendkívüli ülésen. 

Álláshirdetések
2024-10-11
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel több munkakörbe munkatársat keres.

Ingyenes tüdőszűrés
2024-10-10
Az előző évekhaz hasonlóan, az Önkormányzat idén is ingyenes tüdőszűrést szervez a százhalombattai lakosok részére október 25-től november 20-ig (kivéve november 01-je).

Ebéddel és zenés műsorral köszöntötték Százhalombatta szépkorú lakóit
2024-10-08
A hagyományokhoz híven az Önkormányzat idén is megvendégelte a 65 év feletti városlakókat az október 1-jei Idősek Világnapja alkalmából a Városi Sportcsarnokban.

Emlékezés és elkötelezettség - Kiállítás és táncdráma bemutató
2024-10-08
A Holokauszt 80. emlékév alkalmából programsorozattal állít emléket a zsidóság meghurcoltatásának a Barátság Kulturális Központ, a Százhalombattai Hit Gyülekezete az Önkormányzat támogatásával október 4-13-a között.

Családbarát intézmény
2024-10-08
Második alkalommal kapta meg a három évre szóló Családbarát Múzeum elismerést a "Matrica" Múzeum. A díjat a Múzeumok Őszi Fesztiválja szeptember 30-i a nyitórendezvényén, az Országos Múzeumpedagógiai Évnyitó konferencián adták át.

Siker, meggyőző játékkal!
2024-10-08
32-24-re győzött (15-15) hazai pályán a Százhalombattai KE a Rákosmente ellen a férfi kézilabda NB I/B osztályában az október 5-i fordulóban. A mérkőzésekről Tallér Zsolt, az SZKE elnöke küldött beszámolót.

Taroltak a battai karatésok
2024-10-08
Nemzetközi meghívásos tornán vehettek részt a százhalombattai karatésok szeptember utolsó vasárnapján, az egyesületet tíz versenyző, két bíró és számos segítő képviselte. Dacára az alapozó időszak megterhelő edzéseinek, a battai csapat remek formát mutatott. A magas színvonalú versenyről mindenki éremmel tért haza, legtöbbünk nem is egy dobogós hellyel büszkélkedhet –Vadász Tamás klubelnök számolt be az eseményről.

Méltó triatlonos szezonzárás
2024-10-08
Zajlottak az események még szeptember végén, október elején is a VUK SE triatlonosainál, akik több érmet és szép helyezéseket gyűjtöttek be.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.