2024. május 08. - Mihály napja
Szerda
Min:13°
Max:17°
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:10°
Max:22°
Szombat
Min:11°
Max:20°
Vasárnap
Min:13°
Max:22°
Önkormányzat

"A világ legszebb himnusza a miénk" - Díjátadóval és díszelőadással egybekötött ünnepség a magyar kultúra tiszteletére
2024-01-23 - Hagyományosan nagyszabású városi rendezvénnyel emlékeztek meg a Magyar Kultúra Napjáról a Barátság Kulturális Központban, január 21-én. A jeles nap január 22-éhez kötődik; Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát. Vezér Mihály polgármester köszöntőjében a többi között a címben idézett gondolat jegyében a nagyhatású költeményről, a kultúra kiemelt szerepéről beszélt.
Az ünnepség ezúttal is a Himnusz közös szavalásával kezdődött, Nagy Péter János színművész közreműködésével. Átadták a "Zenálkó Etel Közművelődésért Szolgálati Díjat" és a "Kultúráért Százhalombatta Díjat", majd a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház "Csodavárók" című új táncszínházi előadását láthatta a közönség.

Az ünnepségen megjelent, többek között dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár, Pataki András a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, Bóna Zoltán és dr. Aradszki András országgyűlési képviselők, Török Sándor és Nagy Balázs alpolgármesterek illetve Lukács Bernadett és Szabó Zoltán önkormányzati képviselők.

Vezér Mihály polgármester köszöntőjében a Himnuszról szólva úgy fogalmazott, hogy csodálatos mű született, amelyet 1903-tól közmegegyezés szerint már nemzeti énekünknek tekintettünk, a hivatalos nemzeti himnusszá válását a magyar alkotmány 1989-es módosítása hozta meg. A világ legszebb Himnusza a miénk, felöleli történelmünk jeles eseményeit, melyek között sok tragédia is volt, "de él nemzet e hazán", ami erőt adva tettekre sarkall.
Cselekvésre sarkall az igazi, mély emberi érzelmeket kifejezni képes kultúra is, amely alapvetően az együvé tartozásról szól, akár egy kisebb települést, nagyobb várost, egy nemzetet, országot, vagy az Európai Uniót, az egyetemes emberi közösséget tekintve. Az igazi kultúra összefogásra buzdít, nem kirekesztő, hanem szereteten alapulva motivál a jó cél elérése érdekében. Mindenkihez szól, nem igényel mély előképzettséget, nyelvi tudást; érzelmeket kiváltva érthetővé válnak kifejező eszközei, erősítve egy adott közösséget.
Egy önkormányzat, egy állam a kultúrát úgy erősítheti, ha közvetlen irányítás helyett szabadságot adva támogatja azt, a minél hatékonyabb és boldogabb társadalmi lét érdekében – mondta a polgármester. A kultúrát nem lehet megörökölni, újra és újra tenni kell azért, hogy minden nemzedék magáénak érezze, és folyamatosan gyarapítsa; nélküle sokkal silányabb, érzelemszegényebb lenne az élet. Nagyon fontos a kulturális misszió folytatása, amiben meghatározó a Szigetvári József által vezetett Forrás Néptáncegyüttes Független Színház. A város minden évben díjazza a kulturális területen alkotókat, akik szintén maradandó értéket teremtenek – fogalmazott Vezér Mihály.

Pataki András a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke egy katolikus zsinati idézettel kezdte beszédét, amely szerint az ember csak a kultúra szellemi közegében tud élni és fejlődni. A többi között arról szólt, hogy mindannyiunk feladata saját kultúránk napi szinten történő átélése, életté váltása, el kell vinnünk a benne rejlő örömhírt oda, ahol azt még nem hallották. Általunk testesül meg és teljesedik ki a kultúra, aminek, ha bölcsője, otthona van a magyar társadalomban, akkor az nem fog elmúlni. Itt élünk, virágzunk a Kárpát-medencében, a magyar kultúra átélésében van mindannyiunk jövője. Pataki András beszédét Nagy László "Tűz" című versével zárta, amely a kultúra üzenetétnek közvetítését vállaló hivatást énekli meg.

Dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár a sajtó kérdésére válaszolva kiemelten fontosnak nevezte, hogy a felnövekvő nemzedéknek saját kultúrája, identitása legyen; ezt a célt szolgálják a nemzeti nevelést megjelenítő programok, tantárgyak. Eredményesnek tartja az általa indított "Így tedd rá" programot, amely élményalapon, korosztályi sajátosságok mentén törekszik a kulturális értékek átadására.

Nagy Balázs alpolgármester szerint Százhalombatta részese a nemzetközi kulturális életnek is; nemzetközi néptáncfesztivált rendez a város, illetve sikeres külföldi turnékon vesznek részt a néptáncosok. Sokrétű, pezsgő a helyi kulturális élet, aminek elkötelezett támogatója az Önkormányzat; Százhalombatta jóval több, mint iparváros – tette hozzá. Tisztelet és köszönet jár a kulturális területen korábban dolgozóknak és a jelenlegi munkatársaknak.

Átadták a "Zenálkó Etel Közművelődésért Szolgálati Díjat", melyet minden évben a Barátság Kulturális Központ olyan művelődésszervező, illetve technikai munkatársa kapja, akik hosszú éveket töltöttek el a kultúra és a közönség, a közösség szolgálatában.
A dolgozók titkos szavazatai alapján Ilyés Zoltán, hangtechnikáért felelő szakember vehetett át elismerést felelősségteljes munkája nyomán. A díjat másodszor érdemelte ki, amely tény önmagáért beszél.
A szakmai munkatársak közül Mahál-Kicikudisz Alexandra, a BKK igazgató helyettese részesült az elismerésben. Az intézmény meghatározó kollégája, arca, országosan kiemelkedő közművelődési szakember. Igazi motor, példakép, csapatjátékos, akire mindig és mindenben mindenki számíthat. Nem véletlen, hogy a kulturális központ közössége immár másodszor szavazta meg számára a díjat.

A "Kultúráért Százhalombatta Díjat" Házi Tamás, a Batta Balett Stúdió vezetője vehette át.
Az önkormányzati rendelet értelmében az elismerés a kultúra, a művészet területén dolgozó azon személyeknek, közösségeknek, adományozható, akik/amelyek legalább 5 éves kiemelkedő szakmai múlttal, példamutató magatartással, aktív közéleti tevékenységgel rendelkeznek, és magas színvonalú munkájukkal elősegítik Százhalombattán a kultúra, illetve a művelődés fejlődését. A díj odaítélésére a Képviselő-testület Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottsága tesz javaslatot.

Házi Tamás balettművész nevét sokan ismerik a városban, elhívatottan, felelősségteljesen, precízen végzi munkáját. Ő szervezte az első "Táncolj Százhalombatta" mozgalmat a Szent István téren, amit azóta 2 újabb közös táncprogram is követett. Nevéhez fűződik az immár 10. alkalommal megrendezett, "Proseccós éjszakák" elnevezésű, – az Önkormányzatnak köszönhetően – ingyenesen látogatható programsorozat is.  Alapítója és vezetője a Batta Balett Stúdiónak, ahol számos óvodás és kisiskolás gyermeket, illetve már felnőtt tánckedvelőt oktatnak a mozgás szeretetére.
Házi Tamás számtalan jótékonysági esemény szervezésében is közreműködött, a covid időszakban az egészségügyi dolgozók számára kezdeményezett jótékonysági gyűjtést, amihez az Önkormányzat is csatlakozott, illetve az orosz-ukrán háború elöl menekülő családok gyermekeit – térítésmentesen – befogadta a tánccsoportba.
A díjazott meghatottan mondott köszönetet a városnak az elismerésért, illetve a jelenlévőknek, hogy "kultúrával és szertettel töltik meg a teret". Reményét fejezte ki, hogy még sokáig folytathatja munkáját, és maradandót tud alkotni a támogató közösségben.

A városi ünnepség a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház "Csodavárók" című új táncszínházi díszelőadásával zárult.
A darab két teltházas előadáson már sikert aratott tavaly decemberben.
A rendkívül látványos, nagyszabású alkotásban az együttes minden korosztálya virtuóz tánctudásról tett bizonyságot. A műsort a Bara Zenakar játéka és Zsikó Zsuzsanna éneke tette teljessé.
A rendező Szigetvári József, a megszokottnál tágabban értelmezve irányítja rá a figyelmet létünk valódi csodáira, a mindennap során megtapasztalható értékekre. A művészeti vezető megfogalmazása szerint életünk során szinte folyamatosan várjuk a csodát, valami fantasztikus nagy dolgot, miközben a hétköznapok csodáit nem is vesszük észre. Pedig naponta történik valami, ami a teremtéshez, az emberi léthez, életünkhöz kötődik, apró szinte észrevétlen örömök és csodák szövik át életünket.
Történelmi események, pillanatok, az emberi élet jeles napjai, az ünnepek, vagy csak egy hétköznap, önmagában számos csodálatos pillanatot rejthet, amely lehet akár csak a túlélés, vagy a megélés.
A Csodavárók erről szól, olyan pillanatokat, eseményeket, helyzeteket mutat be, amely bármelyikünkkel megtörtént már, vagy megtörténhet. Egy biztos, a néző számára minden ismerős lesz, mert vagy saját maga is átélte, vagy hallott erről a nagyszüleitől, esetleg olvasott erről a történelemkönyvben.
A Csodavárók igazi Kárpát-medencei magyar történet, amely lehetőséget nyújt az önmagunkkal, sorsunkkal, életünkkel, családunkkal történő meghitt találkozásra. A cél, hogy a néző érzelemgazdagon, ne csodaváróként, hanem a csodát megtalálóként távozzon a nézőtérről.

A városi ünnepségen túl, gazdag programsorozattal tiszteleg a kultúra előtt Százhalombatta a Magyar Kultúra Hetében, amely február 11-éig tart. Részletek a Barátság Kulturális Központ honlapján.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.