Várják a karácsonyfa felajánlásokat!

  • img

A Polgármesteri Hivatal az idei esztendőben is várja a karácsonyi bensőséges ünnephez kötődő felajánlásokat a várost díszítő karácsonyfákra, november 27-ig

Hagyomány Százhalombattán, hogy a népszerű közösségi tereken és a városrészek központjaiban fényfüzérrel díszített fenyőfák emelik az advent, a Karácsony ünnepének fényét.


Az Önkormányzat decemberben a Szent István téren az óvodásokkal és a kisiskolásokkal közösen feldíszíti a város karácsonyfáját. A településrészeken felállított fákat pedig a városlakókkal együtt díszítik egy kis ünnepség keretében.


A Polgármesteri Hivatal szép, formás, több méter magas fenyőfák tulajdonosainak a jelentkezését várja, akik felajánlják, és szívesen látnák saját fájukat valamelyik városrészben mindenki karácsonyfájaként az adventi időszakban. A legszebb fenyőfa a főteret fogja díszíteni.


A fenyőfák a Szent István téren túl – a településrészeken, Urbárium, Újtelep, Dunafüred és az Óváros központi terein –, valamint az intézményekben kerülnek felállításra. A fa kivágásáról és elszállításáról az Önkormányzat gondoskodik.


A jelentkezéseket 2023. november 27-ig a következő elérhetőségeken várják:

Százhalombattai Polgármester Hivatal, Műszaki Iroda, Kovács-Borbély Zsuzsa, e-mail: kovacszs@hivatal.battanet.hu telefonszám: (23) 542-274, (23) 542-139




Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás