Az országosan ismert és elismert úszóedző október 24-én töltötte volna be 90. életévét. Emléke előtt tisztelegve Vezér Mihály polgármester, a sportszakember fia, Szalai Attila, és unokája, Szalai Dániel megkoszorúzta a nevét viselő uszodában található emléktáblát, majd együtt látogatást tettek özvegyénél, felidézve az emlékeket.
A városvezető közösségi oldalán úgy fogalmazott: "Szalai János a városi sportélet meghatározó alakja volt, aki több ezer százhalombattai gyermeket vezetett be a sport, azon belül is az úszás világába. Sportpályafutásának csúcsán kivételes állóképességéről volt ismert, amit szabad vízen előszeretettel bizonyított; ötször nyerte meg a Balaton-átúszást, és rendszeresen teljesítette a Budapest-Ercsi távot a Dunán. Emlékét szívünkben őrizzük!"
Szalai Attila a polgármester bejegyzéséhez a következő gondolatokat fűzte:
"A Szalai család nevében külön köszönetemet szeretném kifejezni annak a kilenc embernek, aki – az 1998-2002 ciklusban, a Képviselő-testületben egyfajta többséget kialakítva – szavazatával hozzájárult az uszoda édesapámról való elnevezéséhez! Vezér Mihály Polgármester, Szél Pál, Kovács Lajos, Mészáros Imre, Tornai Tibor, Pap Miklós, Klimsa Arthur, Varga Imre és végül, de nem utolsó sorban dr. Tüske László képviselők!"