2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:10°
Max:22°
Szombat
Min:14°
Max:21°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:12°
Max:21°
Gazdaság

Nagyobb, gyorsabb, egyszerűbb és országosan elérhető hulladékudvarhálózat
2023-10-10 - Már most is mintegy 280 hulladékudvar működik az új, MOHU által bevezetett szabályok szerint, de pár éven belül csaknem újabb 30%-kal bővül a lerakók száma.
A MOHU-nak köszönhetően bármely magyarországi hulladékudvar elérhető lesz a lakosok számára, míg korábban csak azt lehetett használni, amely a bejelentett lakcímhez tartozott; októbertől azonban minden hulladékudvaron le lehet adni a textilhulladékot és a használt sütőolajat a korábbi 122 (textil), illetve közel 200 (használt sütőolaj) hulladékudvar helyett.
 
A MOHU célja, hogy minden, 10 000 lakosnál nagyobb településen működjön hulladékudvar. Hamarosan országosan 362 helyen lehet leadni ingyenesen és megnövelt nyitvatartási időben a lakossági hulladékot, és ehhez csatlakoznak még az 5-10 000 lakosú településeket rendszeresen látogató mobil-hulladékudvarok. A MOHU július 1. óta felelős a hazai lakossági szilárd hulladékkezelésért, és fejlesztéseinek köszönhetően immár nemcsak a bejelentett lakcímhez tartozó hulladékudvart használhatja a lakosság, hanem országosan bármelyiket. További újdonság, hogy októbertől minden hulladékudvaron le lehet adni a textilhulladékot és a használt sütőolajat, míg korábban 122 és közel 200 hulladékudvaron volt erre lehetőség.
 
A MOL-csoport vállalatának célja, hogy egy átlátható, a környezetünket óvó, és az EU-s szabályoknak megfelelő rendszer kezelje a hazai hulladékot. Az EU szabályok világosan kimondják, hogy 2035-re minden tagállamnak el kell érnie a minimum 65%-os újrafeldolgozást a hulladékok területén. Jelenleg ez a szám mindössze 30% körül mozog hazánkban.
 
E cél elérésében tud sokat segíteni a lakossági szelektív hulladékgyűjtő udvarok fejlesztése, amelyek fő feladata a lakossági szelektív hulladékgyűjtés támogatása. Jellemzően azon hulladékok kerülnek ide, amelyektől sem a rendszeres hulladékgyűjtéssel, sem az évenkénti lomtalanításkor nem tud megválni a lakosság. A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU néhány éven belül jelentősen megnöveli a hulladékudvarok számát: a jelenlegi közel 280-ról 362-re. Ennek érdekében a MOHU az összes, július 1. előtt működő hulladékudvar működtetésére leszerződött, illetve kijelölte, hogy a jövőben minden 10 ezer főnél több lakosú településen lesz hulladékudvar. Vagyis Magyarország bármely nagyobb településén belül pár kilométeres távolságban elérhető lesz egy hulladékudvar. Ezek a korábbi, erősen limitált eléréssel szemben, megnövelt nyitvatartással várják a hulladékot leadni kívánó személyeket.  Míg több helyen eddig mindössze pár óra volt egy héten a jellemző nyitvatartás, a MOHU megegyezett partnereivel, hogy a jövőben a tízezer fő feletti településeken minimum heti 48 órában tartsanak nyitva.
 
A 10 000-nél kevesebb lakosú települések sem maradnak hulladékudvar nélkül. A MOHU a legalább ötezer és a legfeljebb tízezer fős településeken tervezi bevezetni az úgynevezett mobil-hulladékudvari szolgáltatást. Ez azt jelenti, hogy egy komplex gépjárműkonvoj települ ki előre meghatározott módon és időtartamban az illetékes önkormányzattal egyeztetett helyszínre, ahol bármely magyarországi lakos le tudja adni a normál hulladékudvarokhoz hasonlóan a szelektíven elkülönített hulladékát. Tervei között szerepel, a felmerülő igények függvényében, az 5 000-10 000 fős településeken túlmenően további kisebb lélekszámú települések elérése is, előre egyeztetett módon, illetve olyan szolgáltatási elemek bevezetése is, amely még jobb elérést fog biztosítani (mint például a háztól történő szállítás lehetősége).
 
A MOHU-nak köszönhetően immár bármely magyarországi lakcímkártyával, tartózkodási engedéllyel, hatósági bizonyítvánnyal, regisztrációs igazolással, vagy bejelentő lappal rendelkező lakos használhatja bármelyik hulladékudvart, július 1-je előtt a használathoz igazolni kellett a közszolgáltatási díj befizetését is. A MOHU ettől is eltekint, hogy leegyszerűsítse és felgyorsítsa a rendszert. Vagyis minden településen a MOHU-val szerződött hulladékudvarok kötelesek átvenni a hulladékot egy meghatározott mennyiségen belül, ahogy szerződésben vállalták azt is, hogy napi szinten elszámolnak a készleten lévő hulladék tömegéről és típusáról. Az elszámolásra a hulladék nyomonkövetése miatt van szükség, hiszen így lehet biztosítani, hogy adott szemét a megfelelő kiválasztási rendszerbe kerüljön, és felhasználása nyomonkövethető, átlátható legyen. Ez alapvető az EU által kijelölt célok teljesítéséhez, és egy környezetet óvó, országos hulladékrendszer kiépítéséhez.
 
Fontos új elem még a hulladékudvaroknál, hogy a MOHU-nak köszönhetően októbertől az ország összes hulladékudvarában le lehet adni a textilhulladékot és a használt sütőolajat is. A textilhulladékok esetében jelentős bővülésről van szó, hiszen korábban csak megadott udvarokban lehetett leadni azt. A koncessziós rendszer keretein belül a MOL töltőállomáshálózatában továbbra is több mint 350 helyszínen leadható a használt sütőolaj.(Forrás: MOL sajtó)
 
 
 
 

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.