Szolgálat szárazföldön és vízen

Számos rendezvényt biztosított a százhalombattai polgárőrség az elmúlt hetekben – tájékoztatott Szalai Attila elnök.

Jól sikerült rendezvénysorozat volt a Summerfest, ami sokrétű feladatellátás kívánt meg, ezt maradéktalanul teljesítették. Kiemelkedő program volt a Battai Napok, ahol szinte folyamatosan a helyszínen voltak; a koordinálást, a programokat és a biztonságot illetően is az egyik legjobban szervezett esemény volt az idei.


A vízen sem tétlenkedtek, sok feladatot adtak a felelőtlenül vízre bocsátkozók, voltak intézkedések, amik egyelőre csak figyelmeztetéssel zárultak.


Az augusztusi áradás is adott feladatot, mert a rengeteg uszadék ilyenkor sok hajót leszakít a helyéről. Az elsődleges feladat ekkor a megfigyelés, illetve probléma vagy veszély esetén a katasztrófavédelem azonnali értesítése, amire nem került sor.    

A nyár összegségében ennek ellenére viszonylagos nyugalomban telt a vízen.


Elkezdődött az iskola, a polgárőrök a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel karöltve vigyáztak az iskolakezdőkre a gyalogátkelőknél is.


A szervezet a szociális ellátásban is részt vett, sok adományt juttattak el a rászorulóknak, a többi között tűzi fát, ami a veszélyesen megdőlvt, kiszáradt fák kivágása, feldarabolása nyomán keletkezett.


Sok jelzést küldtek a közutakon történt változásokról; az augusztusi hónapban négy táblát taroltak le a közlekedők, ezeket igyekeztek ideiglenesen helyreállítani, azonban feltétlenül cserére lesz szükség. Sajnálatos, hogy a gondozatlan magánterületekről benőtt növények egyre több helyen takarják el a táblákat, amit szintén jeleztek a hivatali illetékeseknek.


   

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás