Az országos könyvheti rendezvényeket megelőzve, Százhalombattán június 2-án megünnepeljük a könyveket, az olvasást!
A Hamvas Béla Városi Könyvtár programja idén is a Szent István téren kezdődik, ahol 9 órára várunk mindenkit. A "Dobj el mindent, és olvass!" tíz perces, látványos közösségi akció célja, hogy megmutassuk, milyen sok ember számára fontos az a néhány perc elmélyülés, belső utazás, amit az olvasás élménye adhat. Kérjük, érkezzenek pontosan, kedvenc könyvükkel a kezükben!
A programok ezt követően a könyvtár tereiben folytatódnak: 10 órától Schantl Judit (GarudaJoga) jógaoktató tart foglalkozást babák és mamák részére a gyerekkönyvtárban, majd ugyanitt 11 órától az Önismerkedő csoport dramatistái – Nagy Amarilla és Kereszturszki Noémi – várják az óvodás korosztályt drámajátékokkal. Ezzel párhuzamosan a könyvtár előadótermében Mészöly Ágnes íróval találkozhat az Arany János Gimnázium egyik osztálya, akik épp most ismerkednek a szerző Szabadlábon című könyvével.
A nyilvános programok 14 órakor kezdődnek: kedvezményes könyvvásár, helyi szerzők és kiadók képviselői és kiadványai várják a közönséget a Babérliget Olvasóudvarban. Ugyancsak 14 órakor kezdődik a könyvtár jelenlegi kiállításához kapcsolódó workshop, ahol az érdeklődők együtt alkothatnak Varga Attila papírszobrásszal az előadóteremben. Az alkotáshoz a kellékeket – karton, olló, ragasztó, stb. – a könyvtár biztosítja. A program ingyenes, de maximum 25 főt tud befogadni, ezért erre regisztráció szükséges a konyvtar@mail.battanet.hu címen!
17 órától a Családi Társasjáték Egyesület közreműködésével indul a "kortalan családi" társasjáték délután a felnőttkönyvtárban. Az egyesület rendezvényeit a kötetlen, jó hangulat és a közösségben eltöltött, élményekkel teli személyes kapcsolatok jellemzik. Logikai, parti és kártyajátékokkal, látványos élményjátékokkal, rövid társasjátékokkal készül az egyesület a programra, amire egyéni és csapatos jelentkezéseket is várunk. A program ideje alatt a Százhalombattai Könyvtárért Alapítvány büfét biztosít a vendégek számára. A rendezvény ingyenes, de befogadóképessége 60 fő, ezért ide is regisztrálni kell a konyvtár@mail.battanet.hu címen!
Ünnepeljük együtt a könyveket, a könyvtárat és a közösséget!
Hamvas Béla Városi Könyvtár