Százhalombatta 1970. április 1-én városi rangot kapott. Fazekas István jubileumi színdarabjának a bemutatója a járvány miatt két alkalommal is elhalasztódott. Nemzeti ünnepünkön végre a nagyközönség is láthatta. Bozsogi János rendező lenyűgöző látvánnyal, vitte színpadra a művet. A díszlet és a dekoratív jelmezek a híres Makovecz-tanítványnak, Húros Annamáriának a munkái. Ifjú Csoóri Sándor kifejezetten a darabhoz írt zenét, koreográfusok: Fundák Kristóf, Fundák-Kasza Lili, Szelőczey Dóra és Szigetvári József. A főbb szerepekben Bordán Irén, Koncz Gábor, Gregor Bernadett, Brunner Márta, Jánosi Dávid, Szakács Tibor, Bánföldi Szilárd, Gyürki István, Ács Bálint és Incze Máté volt látható. Mellettük a színpadon voltak a Forrás táncosai, a Batta Balett balettosai és a Thália Tanoda gyermekszínészei is.

A Hírtükör munkatársai a monstre előadásról kérdezték a közreműködőket.

ifj. Csoóri Sándor Junior Prima díjas népzenész: "Az a fajta zenei metódus, amit én alkalmaztam, az elsősorban nem a zenéről szól, hanem arról, hogy a zenei megoldások szervesen illeszkedjenek a darab mondanivalójához, hogy segítsék, megtámogassák az egyes jeleneteket. Színpadi művekhez többször is szereztem már zenét – leginkább a Nemzeti Táncszínháznak –, ám azok a munkáim dominánsan a táncra irányítottak voltak. Itt egy kicsit másról volt szó, vigyáznom kellett, hogy a zene ne nyomjon el semmit, épp csak annyira legyen hangsúlyos, hogy a megértést, a színészi teljesítményt és a színpadi mozgást segítse. Ez a műfaj ezt követeli meg. Az inspirációt alapvetően a szerzőtől kaptam. Fazekas Istvánnal két évtizede jó barátságban vagyok, s amikor telefonon felkért erre a munkára, rögtön igent mondtam. Átküldte a kéziratot, elolvastam, aztán jelenetről-jelenetre átbeszéltük. Olyankor, amikor az alkotóval beszél a zenész, zeneileg más világok nyílnak ki, mert az íróból mindig elindul egy különös áramlat, s a zenésznek ezt az áramlást kell elkapnia, lényegében erre kell "ráülnie", s repülni vele. Párbeszédünkből fakadt, hogy közös lett a kifejezésmódunk. A visszatérő motívumokat úgy csináltam meg, hogy véletlenül se válhassanak sematikusakká, hanem valamilyen korhoz igazított variáció – vagy a dallamban, vagy a hangszerelésben – mindig legyen bennük. A jelenetek összekötése nagy feladat volt, hiszen van, amikor több száz évet is ugranunk kell, s a változás harmóniáját megtartani mindig nagy kihívás. Hála Istennek sikerült, s úgy vélem, érthető, Százhalombatta történetével komplementer viszonyban lévő zenét tudtam komponálni, mely annak, ami itt történt, s ami a színpadon is történik, egyenes közvetítése."  

Bordán Irén, a Magyar Érdemrend tisztkeresztjével kitüntetett színművésznő, aki az első felvonásban Mária Teréziát és a Vénasszonyt, a második felvonásban pedig Rózsa elvtársnőt alakította: "Nem gondoltam, hogy ennyi leállás után létrejöhet ez a produkció. Csodának tartom, hogy összejött, hiszen ennél a nekirugaszkodásunknál igazából már csak három teljes próbanap állt a rendelkezésünkre, s volt közben egy év pauza. Izgalom is akadt hát bőven, de az égiek velünk voltak, a premierre minden a helyére került, hiba nélkül működött mindenki. A másik csoda: a battai fiatalok. Elkápráztatóan jók voltak. Büszkék lehetnek rájuk az itt élők. Megható volt a lelkesedésük, felemelő a tudásuk. Minden előadás végén, a függöny mögött ott maradtak a színpadon, s eljártak egy rituálészerű táncot. Én csak gyönyörködtem bennük, aztán az utolsó előadás után a színfalak mögül beálltam közéjük. Mit mondjak? Elmondhatatlan élmény. A második előadás után látom, hogy Gyürki Pista leül egy székre a díszlet mögött. Te mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle. Itt ülök, s hallgatom a fiatalokat – mondta mosolyogva. Nekem nagyon jól esett, hogy az utolsó előadás után az alpolgármester úr név szerint megemlített, s mondott néhány szót a munkásságomról, mindenki előtt úgy fogalmazva, hogy egy idol volt a nevem. De a nagy idők elmúlnak, s jönnek az új kihívások. Erről szól a darab is. Az első felvonásban Mária Teréziáról csak egy jelenet szól. Ebbe belesűríteni a karaktert, a történelmi háttért, az elképzelt atmoszférát szinte lehetetlen. Van egy történész barátnőm, dr. Rekettyés Mária egyetemi adjunktus, ezt a jelenetet még vele is átbeszéltem, mert az a szokásom, hogy alaposan utánanézek annak, amit játszom. Rózsa elvtársnő szerepét kifejezetten nekem írta a szerző. Kijött hozzám Szentendrére, s felkért a szerepre, mondván, hogy a megyei pártvezetés Százhalombattával való ellenséges attitűdjeit Rózsa elvtársnő alakjába sűrítené, akit nekem kéne játszani, ugyanis ez nagyjából az a figura lenne, aki megjelent már a Béresről szóló drámájában is, s én alakítottam. Persze örömmel vállaltam."

Gregor Bernadett, Jászai Mari-díjas színművésznő: "Az első felvonásban a keresztény lányt, a másodikban Zenálkó Etelt, Vathy Zsuzsát és Poroszlai Ildikót játszottam. Amikor megkaptam a szereposztást, csodálkoztam, hogy Vathy Zsuzsának mi köze lehet Százhalombattához, hiszen ő egy pesti írónő. A darabból tudtam meg, hogy a hatvanas évek végén még Lázár Ervin is gyakran megfordult Battán, ugyanis az ő felesége volt Vathy Zsuzsa, aki az olajfinomítóban dolgozott vegyészmérnökként. A szerepek tanulása közben derült ki, hogy a kisebbik fiam édesapja egy időben együtt dolgozott Poroszlai Ildikóval, ő sokat mesélt nekem a "mosolygós régésznőről", aki nyárfaegyenes jellemű volt, s keresztül vitte, hogy Százhalombattán Régészeti Park és múzeum legyen."  

Brunner Márta színművésznő, aki az első felvonásban a tanárnőt, a másodikban pedig Jutkát, a kantinos lányt alakította: "Boldog vagyok, hogy a részese lehettem egy ilyen szép múltidézésnek, hogy ennyi mindent megtudhattam a városról! Csodálatos volt, ahogyan egybeállt a darab, ahogyan a színészek játéka összefűződött a battai táncosokéval. Az egyik előadás után a városban sétáltam. Odajött hozzám egy idősebb hölgy, s megszólított, hogy már kétszer látta a darabot, mert annyira tetszik neki, majd hozzátette, ismerte Jutkát, akit én keltettem életre. Pont ilyen volt – mondta, aztán megölelt, s nekem ennél nagyobb dicséret nem is kell."  

Koncz Gábor, Kossuth-díjas színművész: "Forgatásokkal bejártam az országot 83 évem alatt, s ebben az én gyönyörű hazámban voltak városok, amik iránt elfogult voltam. Ahol születtem, ahol érettségiztem, ahová gyakorta hívtak fellépni ünnepeiken. Ilyen volt Százhalombatta is. Szinte nem is volt ünnep, hogy szabadtéri szobra előtt ne mondtam volna verset! Közben vittem a horgászbotomat, s a Benta télen is meleg vizében fogtam a halakat. Hát hogyne örültem volna a felkérésnek, hogy a Batta történetét – mondhatni: történelmét – feldolgozó Fazekas István darabjában én mondjam a krónikás szövegét! Örömmel tettem egy olyan fejlődő, modern szeretni való városért, aminek a vezetőéül a kreatív, kitűnő Vezér Mihályt választották. Nem mindegy, hogy a középpontba állított ember – akár országosan, vagy a rólunk szóló darabban – milyen szellemiségű."  

Fazekas István drámaíró: Hálás vagyok Vezér Mihálynak a megtisztelő felkérésért, a korrekt és szép együttműködésért. Tőle, Szekeres Józseftől, Szalai Mártától, a múzeum és a könyvtár dolgozóitól, a nyugdíjas olajmunkásoktól, a Csupics családtól, a városlakóktól rengeteg segítséget kaptam, köszönet érte! Köszönöm a színészek, a táncosok, a gyerekek és minden közreműködő munkáját: csodálatosak voltak!