2021. szeptember 18. - Diána napja
Péntek
Min:15°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:22°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:9°
Max:17°
Kedd
Min:10°
Max:18°
Önkormányzat

Díszpolgár a városházán
2021-08-18 - Szakmány Tamás, egykor Százhalombattán élő, 2004 óta az Egyesült Királyságban dolgozó orvosprofesszorral találkozott Vezér Mihály polgármester augusztus 18-án. A szakember a koronavírus-járvány során nyújtott kiemelkedő tevékenységéért uralkodói kitüntetésben részesült, a Brit Birodalmi Rend tagjává választották tavaly. A Százhalombatta Önkormányzata által alapított, a "Város Díszpolgára" címet idén március 15-én ítélték oda a polgármester javaslata alapján, a kitüntetést az augusztus 20-ai ünnepségen veheti át a professzor.
Szakmány Tamás nagyon megtisztelőnek nevezte, hogy a Képviselő-testület támogatta a városi kitüntetésre vonatkozó döntést, amelyet még most sem tud teljesen elhinni. Háláját fejezte ki, hogy őt tartották érdemesnek erre a címre.
 
A polgármesterrel való beszélgetés során az emlékek és a pályafutás mellett felidézték az elmúlt másfél év járvány miatti nehézségeit, tanulságait, de téma volt, hogy mit lehet tenni azért, hogy minél több battai fiatal futhasson be sikeres szakmai karriert, hasonló tanulmányi támogatással, mint, amit ő kapott annak idején a várostól.
 
A professzor két hétre látogatott haza, a családi programok mellet hivatalos felkéréseknek tesz eleget, a többi között szakmai előadást tart a Magyar Tudományos Akadémián.
Vezér Mihály magától értetődőnek nevezte, hogy Szakmány Tamás legyen a díszpolgári cím jelöltje. Mint mondta, maga is követte a kiemelkedő pályát, régóta érett benne a jelölés gondolata, hiszen olyan személyeket tüntetnek ki, akiknek példaértékű a munkássága. A professzor koronavírussal kapcsolatos gyógyító tevékenysége, valamint tudományos kutatásai nemcsak idehaza, hanem világszerte ismertek. A testület egyhangúlag támogatta a jelölést, ami valószínűleg egybeesik a battai lakosok véleményével is – tette hozzá a polgármester.
 

AKTUÁLIS
2021-09-15 - "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!" – Fazekas István gondolatai  
2021-09-15 - Dr. Fazekas István Váci Mihály- és Jókai-díjas költő, író, műfordító, drámaíró, teológiai tanár, az Erdélyi Gyülekezet református lelkésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. A városunk ötvenéves jubileumára írt színdarabjáról beszélgettünk.
2021-08-31 - A Sporthalom Kft. pályázatot hirdet a Sportközpontban lévő 12 m2-es "SPORTBÜFÉ" és 12,5 m2 raktárhelyiség bérbeadására 2021. október 01-től 2026. szeptember 30-ig terjedő időszakra.
Kipp-Kopp Napok
2021-09-17
2021. szeptember 20-28-ig

Új vezetés, új élet az Őszidő Nyugdíjas Klubnál
2021-09-15
Az Őszidő Nyugdíjas Klub 2002-ben jött létre, nyugdíjasok civil szervezeteként. Városunk egyik legnagyobb létszámú, legaktívabb, több mint 150 főt számláló közössége lett.

Maradt az elnök
2021-09-15
Ismét Lukács Bernadettet választották a százhalombattai Fidesz szervezetének elnökévé az augusztus 31-i a tisztújító közgyűlésen. A régi-új elnököt kérdeztük a tervekről, feladatokról.

Fél évszázad a Judóban
2021-09-15
Ötven év Judoban töltött munkájáért elismerésben részesült Szél Pál, Százhalombattán élő, V. danos nagymester.

Battai Íjászok az Eötvös Napon
2021-09-15
Ercsiben hagyományosan Eötvös József születésnapjához (1813.) szeptember 3-hoz legközelebb eső szombati napon rendezik a város ünnepét, az Eötvös Napokat. Az idén már 21. alkalommal került erre sor szeptember 4-én, ahol nem csak szórakoztatóként, hanem szórakozóként is számos százhalombattai is részt vett.

Nagy csatában vereség a bajnokesélyes ellen
2021-09-15
34-35-re kikapott a Százhalombattai KE hazai pályán a Budai Farkasok együttesétől az NB I/B legutóbbi fordulójában. A battai csapat két év kihagyás után lépett újra pályára ebben az osztályban – írja az egyesület a mérkőzés beszámolójában.

Díjátadás a Battai Napokon
2021-09-15
A legnagyobb adózókat köszöntötték, valamint átadták a Megyei Kitüntető díjakat és a Közösségért díjakat a rendezvény megnyitóján, szeptember 10-én.

Aszfaltozás a Pipacs utcában
2021-09-14
Megkezdődött a Pipacs utca aszfaltos szakaszának meghosszabbítása Százhalombattán - tájékozatott Vezér Mihály polgármester.

Remek hétvége
2021-09-14
Három érmet és több jó helyezést szereztek a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub versenyzői Ölbőn, a modellvitorlás Országos bajnokságon az F5-E hajóosztályban, szeptember 11-12-én.

Hatan hatot
2021-09-14
Eredményes körözési akciót hajtottak végre az érdi rendőrök. A civil- és egyenruhás rendőrök szeptember 9-én hajnalban indultak az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó településekre. 

Karbantartás a Dunai Finomítóban
2021-09-11
Időszakos, ütemezett karbantartást végeznek a MOL Dunai Finomító több üzemében, szeptember 23. – október 30. között.

27. Battai Napok
2021-09-09
2021. szeptember 10-11.

Győzelem a "Brutálfutáson"
2021-09-09
Harmadik alkalommal vett részt Lak Tünde a SZVISE versenyzője és lánya Balogh Noémi, a rendkívüli akadályokkal nehezített versenyen, Nyáregyházán, szeptember 4-én.

Tábori élmények
2021-09-09
A százhalombattai Kőrösi iskola tanulói idén nyáron is háromféle vándortáborban vehettek részt. Ki-ki habitusának, mozgáskultúrájának megfelelően választhatott a kerékpáros-, evezős- és gyalogtúrázós táborok közül.

A tervek szerint halad a kosárlabda edzőcsarnok építése
2021-09-06
A százhalombattai Arany iskola udvarán épülő létesítmény várhatóan jövő év júniusáig elkészül, a kosárlabdázók mellett az oktatási intézmény és a városi közösség is igénybe veheti majd.

Javítják a csőtörést
2021-09-06
Eltörött egy ivóvízvezeték a Dobó István utca 25. 27. szám előtt, ezért teljes szélességében lezárták a közutat szeptember 6-án. A vízművek a hibaelhárítási munkákat már megkezdte, a teljes befejezés két nap alatt várható – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester, kerületi képviselő.

Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Százhalombattai Karate Egyesület
2021-09-02
A kedvező járványügyi helyzetnek köszönhetően a Barátság Kulturális Központban folytak az edzések júniusban.

Képzőművészeti tárlat az eucharisztia jegyében
2021-09-02
Az eucharisztia jegyében "Kereszténység ihlette művészet" címmel nyílik képzőművészeti tárlat Százhalombattán, 2021. szeptember 06-án 18 órakor a Barátság Kulturális Központ Galériájában.

Román Ünnep a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban - A Román Diaszpóra Napja 2021.
2021-09-01
Zimmermann Krisztina, a Százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat (RONÖ) elnöke nyitotta meg a tizenegyedik román gasztronómiai fesztivált a Külföldön Élő Románok napján a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban augusztus 28-án. A Román Nemzetiségi Önkormányzat 2011. óta minden évben augusztus végén megrendezi a Román Diaszpóra Napját.

Anya-lánya futás
2021-08-31
Sikeresen teljesítette a 36. WizzAir félmaratont Lak Tünde, a SZVISE Atlétika szakosztályának futója augusztus 29-én. Lánya, Noémi a 10 km-es távon ért el remek eredményt.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.