Lengyel-magyar barátság napja! Lengyel magyar két jó barát!

  • img

Március 23-a a történelmi összetartás emléknapja, amely mindkét országban hivatalosan a lengyel–magyar barátság napja, amely erősíti a két nemzet ezeréves példátlan barátságát.

2006. március 24-én írta alá Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök az emléknap bevezetését kezdeményező győri nyilatkozatot. 2007. március 12-én Európában példa nélkül álló módon a magyar Országgyűlés, majd négy nappal később a lengyel Szejm is határozatban március 23-át nyilvánította a lengyel-magyar barátság napjává.


Városunk is hangsúlyt fektet a két nép barátságára, amelynek pozitív példája a testvérvárosi jó kapcsolat. Százhalombattának a lengyel testvérvárosa, Brzesko az Uszwica folyó partjainál, a Kárpát Hegytető küszöbén fekvő Kis-lengyelországi község. A két város az együttműködési megállapodást 1998. szeptember 12-én írta alá a Battai Napok keretében. Fő célja, hogy a városok polgárai, valamint képviselői határokon átnyúló együttműködést alakítsanak ki több területen. A kölcsönös látogatások lehetővé teszik a szoros együttműködést a különböző szakmai, kulturális, sport kapcsolatok területén, mely segíti az egymás országáról szerzett ismereteket. Évente néhány alkalommal, nagyobb ünnepek alkalmával jön létre a találkozó.


A Kárpátok két oldalán élő két nép történelmében, kultúrájában, nyelvében, szabadságvágyában benne van a közös lelkiség lényege, az összetartozás.

Éljen a magyar-lengyel barátság! /Niech zyje przyjazn wegiersko-polska!


Vezér Mihály Ph.D.

polgármester

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák