2021. április 14. - Tibor napja
Szerda
Min:1°
Max:7°
Csütörtök
Min:2°
Max:7°
Péntek
Min:0°
Max:8°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:6°
Max:8°
Törvényszéki levelek
Autós cégek rémeit tartóztatta le a bíróság
2020-12-18 - Autós telephelyek ellen indított betöréssorozatot társaival egy bűnbanda, amelynek három tagját letartóztatta a bíróság. Ellenük jelenleg a Monori Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.
2020. szeptember 9. és 2020. november 20. között a három gyanúsított különböző felállásban, illetve eddig még ismeretlen társaik segítségével legalább hat alkalommal hatoltak be autóbontókba, autójavító műhelyekbe, autós cégek telephelyeire. Minden alkalommal kerítéseket átmászva, ajtókat felfeszítve, lakatokat leverve jutottak be a bűncselekmények helyszínére, ahonnan különböző alkatrészeket, főként személygépkocsi katalizátorokat loptak el nagyobb értékben.
 
Cselekményeik elkövetési értéke több mint 4.300.000 Ft, míg a rongálási kár összesen 82.000 Ft.
 
Bejelentett munkahellyel, állandó rendszeres jövedelemmel a gyanúsítottak nem rendelkeznek, magukat bűncselekmények elkövetéséből tartják fenn így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el. Továbbá az ügyészi indítvány szerint fennáll velük szemben a bizonyítás megnehezítésének-, a két idősebb terhelttel szemben pedig a szökés, elrejtőzésnek a veszélye is, ezért jelenlétük csak letartóztatással biztosítható.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a három gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. január 17-ig. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyét csak a legidősebb terhelttel szemben állapította meg.
 
A döntés ellen mindhárom gyanúsított és két védő fellebbezett. A harmadik védő nem volt jelen, ezért jogorvoslatra neki öt munkanap áll a rendelkezésére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. december 17.
                     
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály

AKTUÁLIS
2021-04-12 - Aki életét adja barátaiért – Hága László krisztusi áldozata
2021-04-07 - Véget ért a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár által meghirdetett idei Virtuális Városi Vers- és Prózamondó Verseny nevezési időszaka.
2021-04-07 - A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya idén első alkalommal kívánja meghirdetni fotópályázatát középfokú oktatási intézményben tanuló diákok részére.
Megszépülhet a százhalombattai Duna-part
2021-04-14
Az önkormányzat egyeztetett az illetékes hatósággal a balesetveszélyes fák és az elhanyagolt Duna-part helyzetéről. Vezér Mihály polgármester, Török Sándor és Nagy Balázs alpolgármesterek, valamint Tóth Zsolt, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság munkatársa együtt tartott bejárást április 14-én.

A legfontosabb feladat az élet, az egészség és a munkahelyek megvédése
2021-04-14
Raktárkomplexummal bővült a Novochem Kft. Százhalombattán. Az ünnepélyes avatáson jelen volt többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akivel aktuális gazdasági, egészségügyi és egyéb kérdésekről beszélgettünk. A miniszter szerint jó esély van arra, hogy mielőbb megfékezzük a koronavírus-járványt, és nyithasson Magyarország.

Akkreditált Kiváló Tehetségpont
2021-04-14
Újabb három évre nyerte el a címet a százhalombattai Arany János iskola.

Virágos köszönet
2021-04-14
1300 szál nárcisz érkezett a Százhalom Egészségügyi Központba április 13 – án. Bálint Judit Százhalombatta idei "Gyermekekért Díjasa", nyugdíjas óvónő, őstermelő, és férje így fejezte ki köszönetét az egészségügyi dolgozóknak fáradhatatlan munkájukért.

Megtisztítják a közutak környezetét
2021-04-14
A "Tisztítsuk meg az Országot" programhoz kapcsolódva az elmúlt időszakban keletkezett út menti illegális szemét összegyűjtését végzi a Magyar Közút az április 12-ei héten. A közútkezelő az utak melletti növényzet hamarosan esedékes kaszálása előtt összehangoltan, országosan gondoskodik az újratermelődő hulladékhalmok felszámolásáról.

Raktárkomplexummal bővült a Novochem Kft. Százhalombattán
2021-04-12
A legmodernebb követelményeknek megfelelő egységet adtak át a százhalombattai ipari parkban április 12-én. Az ünnepélyes avatáson jelen volt többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, Vezér Mihály a város polgármestere és Nagy Balázs alpolgármester.

A múlt sohasem tűnik el teljesen
2021-04-12
Takácsné Németh Gabriella őskoros régésszel, a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park nemrégiben megválasztott intézményvezetőjével Fazekas István író beszélgetett.

Segítik a bűncselekmények áldozatait
2021-04-09
Fogadóórát tart a bűncselekményben érintett áldozatok számára a Pest Megyei Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálata a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve az érintettek minél szélesebb körű tájékoztatása, igényeinek felmérése, és annak megfelelő, mihamarabbi kezelésének érdekében.

"Tiszteld a múltat" - Van, aki nem becsüli, szándékosan tönkreteszi!
2021-04-09
Tisztelt Százhalombattaiak! Szomorúan tapasztaltam, hogy újabb szándékos rongálás történt városunkban, jelen esetben, az Óvárosban. Értékeink, múltunk, környezetünk megóvása sajnos nem mindenki számára fontos. Vannak, akik abban élik ki magukat, hogy tönkretesznek mások által teremtett értékeket, felelőtlenül okoznak nem kevés anyagi és erkölcsi kárt, nem gondolva arra, hogy ezt valakinek meg kell fizetni. 

Lakossági felmérés
2021-04-08
A Központi Statisztikai Hivatal – a korábbi évek gyakorlata szerint – önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket végez Százhalombattán.

Városi bejárás
2021-04-08
Összesítik a tél, illetve a rongálás miatt keletkezett közterületi károkat Százhalombattán. Vezér Mihály polgármester és a hivatali munkatársak a több hétig tartó bejárás első állomásaként a déli lakótelepen, a Kodály Zoltán sétány környékén mérték fel a játszóterek és járdák állapotát április 8-án. 

Elhunyt Törzsök Tibor
2021-04-08
Életének 53. évében, súlyos betegség után meghalt Törzsök Tibor, a Pest megyei közgyűlés képviselője, aki egy évtizedig volt a Halom Televízió szerkesztő-riportere és műsorvezetője, két évig pedig ügyvezetője.

Részleges nyitás a sportlétesítményeknél, felmérik a közterületi károkat
2021-04-07
Megnyitják az igazolt egyesületi tagok előtt a százhalombattai zárt sportlétesítményeket április 8-tól. A szabadtéri létesítmények a tömegsport céljára is igénybe vehetőek - jelentette be Vezér Mihály polgármester.

Elkészült a felújított százhalombattai OTP bankfiók
2021-04-07
Befejeződött a Szent István tér 5. sz. alatti bankfiók felújítása, ezért bezár az ideiglenes bankfiók  április 9-én, pénteken 13 órakor, ezt követően az ott lévő bankautomata sem használható. A bank megújult és modern környezetben, ismét a régi helyen várja az ügyfeleket április 12-étől, hétfőtől.

Új akkumulátor-teleppel bővül a Dunamenti Erőmű
2021-04-06
Kutatás-fejlesztési projekt keretében érkezik a megoldás az időjárásfüggő zöld energiatermelés ingadozásainak kiegyenlítésére, és a most induló konzorciumi együttműködéshez a Dunamenti Erőmű biztosítja a megfelelő infrastruktúrát – tájékoztatott a vállalat.

Tavasszal is tudja biztonságban hétvégi házát, nyaralóját
2021-04-06
A jó idő érkezésével lassan benépesülnek a hétvégi házak, nyaralók. A télire biztonságba helyezett vagy hazavitt értékek ismét előkerülnek. Az ingatlanok feltörése vagy az udvaron hagyott értékek eltulajdonítása is jelentős anyagi károkat okozhat, ennek elkerüléséhez ad tanácsokat a rendőrség.

Vigyázat, csalók!
2021-04-06
Végrehajtással és ingóságok lefoglalásával fenyegető csalás terjed – figyelmeztet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tisztább, zöldebb óvárosi Duna-partért
2021-04-06
A tavasz beköszöntével immár hagyományos módon önkéntesek tisztították meg az Óváros Duna-parti szakaszát. Összeszedték a gallyakat, a szemetet, kitakarították a tűzrakó helyeket. 

Lépcsőzetes nyitás
2021-04-06
Megvan a 2 és fél milliomodik koronavírus ellen beoltott személy is – jelentette be a kormányfő. Orbán Viktor megköszönte az orvosok és az ápolók munkáját, a magyar embereket pedig arra kérte, hogy regisztráljanak, és vegyék fel az oltást.

Zarándoklat és kálvária felszentelés
2021-04-01
Virágvasárnap előtti szombaton, március 27-én került sor a X. zarándoklatra Százhalombattáért. A zarándoklat keretében szentelték fel a tavalyi évben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége százhalombattai csoportja által a Földvár területén épített keresztutat. A fölszentelésen rész vett Makláry Ákos görög-katolikus parókus, a KÉSZ országos elnöke, fellépett Ambrus Károly tárogatós és az Érdi Bukovinai Népdalkör tagjai.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.