2024. május 11. - Ferenc napja
Szombat
Min:14°
Max:22°
Vasárnap
Min:11°
Max:19°
Hétfő
Min:8°
Max:20°
Kedd
Min:9°
Max:21°
Szerda
Min:12°
Max:17°
Törvényszéki levelek
Kötélen leereszkedve, az emeletről próbált meglógni a rendőrök elől a tolvaj
2020-12-17 - Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki társaival egymás után kétszer is ki akart rabolni egy iskolát. Ellene folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság nyomoz.
2020. december 5-én a gyanúsított és társai megjelentek egy általános iskolánál. Miután megrongálták az intézmény riasztóját, betörték az egyik ablakot majd behatoltak az épületbe, ahonnan egy projektort kíséreltek meg ellopni. Mivel megzavarták őket, próbálkozásuk kudarca fulladt, így a cselekményt félbehagyva elmenekültek a helyszínről.
Néhány nappal később, 2020. december 14-én a gyanúsított és társai ugyanabba az iskolába ismét egy betört ablakon át hatoltak be. Bár a riasztót ezúttal is megrongálták, az mégis működésbe lépett, így az elkövetők – a kiérkező biztonsági szolgálat miatt – elmenekültek a helyszínről anélkül, hogy bármit elloptak volna. A gyanúsított az iskola melletti építkezési területen próbált elrejtőzni. Amikor egy intézkedő járőr felszólította, hogy jöjjön le az emeleti részről, a férfi egy kötél segítségével próbált leereszkedni és elszökni, azonban a rendőrség elfogta, megbilincselte és előállította.
 
A gyanúsított és társai cselekményükkel 70.000 Ft értéket veszélyeztettek, míg a rongálással 150.000 Ft kár okoztak.
 
A férfi többszörösen büntetett előéletű, büntetőeljárások jelenleg is folyamatban vannak ellene. Állandó munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezik, tartózkodási helyeit rendszeresen váltogatja, lényegében hajléktalan életmódot folytat. Szabadlábon hagyása esetén az ügyészi indítvány szerint fennáll vele szemben a bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. január 16-ig.
 
A döntést az ügyész tudomásul vette, a terhelt fellebbezett ellene. Mivel a gyanúsított védője nem volt jelen, ezért jogorvoslatra neki öt munkanap áll a rendelkezésére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. december 16.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
Országos döntőbe jutott az "1-es Iskola" csapata
2024-05-10
Óriási sikert ért el az 1. Iskola IV. korcsoportos leány ötpróba csapata az Atlétikai Diákolimpia Pest vármegyei döntőjében.

Örökség
2024-05-10
A Hulladék Kommandó Társadalmi Járőrszolgálat "Örökség" című vándorkiállítása május 21-ig tekinthető meg nyitvatartási időben a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.

Zöld jövő a digitális világban - FITDigit találkozó Százhalombattán
2024-05-10
Iskolánk, a SZISZKI egyik, tanárok képzését megcélzó Erasmus+ projektje, "A Green Future in the Digital World" (röviden FITDigit) két újabb fontos állomásához érkezett.

Önkormányzati választások 2024
2024-05-10
A Helyi Választási Bizottság hivatalosan nyilvántartásba vette a százhalombattai önkormányzati képviselőjelölteket. 

A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.