Meghökkent és felpörget már az első elbeszélés – "Jövőm a múlt" –, amiben egy tanár szemszögéből látjuk a jövő iskoláját: az osztályterem digitális, pusztán gondolattal irányítható eszközei között egyes diákok fura dolgot művelnek: papíralapú nyomtatványokat lapoznak, azaz "tökéletesen idejétmúlt foglalkozásba merültek". Mindeközben a technika már a csoportos időutazást is lehetővé teszi. Tömören, pontosan, remek ritmusban bontakozik ki a történet, ismerős karakterekkel egy ismeretlen jövőben. Vagy múltban.

Az elbeszélések úgy fonódnak a jelenbe, hogy egyszerre érezzük bennük otthonosan magunkat, és a jövőre nézvést optimistán. A "Havária" című írás bizton számíthat a százhalombattaiak, különösen a MOL-ban dolgozók szeretetére. A szerző – akinek élete több szállal is kötődik a finomítóhoz – könnyedén fűzi a jövőben játszódó elbeszélésbe a jelen hangulatát és problémáit.

A szerkesztést dicséri, hogy a súlyos és elgondolkodtató írásokat könnyedebb történetek váltják. A "Macsgalax" a bájos és szépséges űrcicákkal komplett rajzfilm, remek karakterekkel, fordulatokkal.

Ez után azonban a kötet talán legsúlyosabb novelláját olvashatjuk. Jellemző, ahogy tudomány és érzelem egybe fonódik ezekben a fantasztikus történetekben. "A 24. óra – egy pillanat az Univerzum életéből" időben és térben is új dimenziókat nyit, a szellemesen és szeretettel megírt elbeszélés megható és elgondolkodtató.

Aztán jön egy furcsa, kocsmai beszélgetés a Galaxis Urairól, ami lehet "szentírás" vagy "bolond beszéd", mindenesetre szavai még sokáig visszacsengenek bennünk is, akárcsak az elbeszélőben.

Ugyancsak a technológia és a humanitás találkozásában született a következő elbeszélés kulcspontja: a "hazahúzó gén". A messzi-messzi galaxisban élő emberiség számára a földi élet kollektív tudatát őrzi Memory Knowledge. Az ő életébe, elméjébe pillanthatunk be egy sorsfordító esemény sűrűjében, valamikor a messzi-messzi jövőben, amikor a 2600-as földi évekről úgy beszélnek, mint távoli, történelmi múltról.

Örkény-stílusgyakorlatnak tűnik a szórakoztató és igazán abszurd "Öröklét-szolgáltatás" című telefonbeszélgetés, ami Julius Ceasar és egy recepciós kisasszony között zajlik életről, halálról, szerelemről. A súlyos téma ellenére ez az az írás, aminek egyes pontjain szívből fel lehet nevetni, mert mégsem vág annyira mélyen, bár azért ez is karcol itt-ott.
A záró elbeszélés valamivel hosszabb, mint bármelyik korábbi, ugyanis annyira aprólékos és érzékletes a leírás, hogy filmként láthatjuk magunk előtt az egész történetet. A "Hol a boldogság...?" reménytelennek – és talán banálisnak – tűnő kérdésfelvetés ugyan, de nem egy agyontechnologizált, jelképesen és ténylegesen is búra alatt élő emberiség számára. Egy olyan világban, ahol még a szót sem ismerik, hogy "természet", nem olyan könnyű megtalálni a boldogságot, amit hősünk egy régóta őrzött fotón látott valamelyik ősapja arcán.

A könyv megvásárolható a szerzőtől vagy kölcsönözhető a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.