A fényről – főként ilyen egyre sötétedő évszakban – inkább a költészet, művészet és az álom nyelvén beszélünk.

Pedig a fény fizikai jelenség. Tanultuk. A fény az elektromágneses hullámoknak, mint például a rádióhullámok vagy a röntgensugár is, a látható tartománya. Ha ezeknek a hullámoknak a hossza780 és 390 nanométer közé esik, akkor a szemünkkel is érzékeljük. Látjuk.  A hosszabbak a hőhullámok meg a rádió. A rövidebbek az UV-sugárzás, a röntgen meg még ami az űrből szerencsére ide sem ér. A látható fehér fény is sok-sok hullámhosszú rezgésnyalábból áll, néha elég egy vízcsepp, és ezek a szivárvány nem hét, hanem millió színévé bomlanak szét, a vöröstől az ibolyáig.

De ez a fény nem csak rezgés, nem csak energia. Tudósok vizsgálták a fényt és tapasztalták, hogy az úgy is viselkedik, mintha kis golyóbisokból állna. Ezek a fotonok. Nagy sebességgel száguldoznak, mai ismereteink szerint a meghaladhatatlanul legnagyobb sebességgel. És összeütköznek és áthatolnak vagy visszaverődnek. A fény itt anyag, a legkeményebb, a legerősebb. Csakhogy nincs tömege, csak energiája. És megfoghatatlan, mert ugyanakkor mégiscsak csak tovalebbenő hullám.

Mintha a fizika a költészet területére tévedt volna! De vallom, hogy a tudomány és a művészet mindig ugyanarról beszél, csak más-más nyelven s talán más-más hangsúlyokkal. Az a fény, az az energiasugárzás, ami létezésünk elengedhetetlen feltétele, ami áthatja az egész Univerzumot, de ott van ennek a kis gyertyának a lángjában, ami nem csak kézzel megfoghatatlan, ez szimbolizálja a létezés megfoghatatlanságát: anyagban létezünk, de mégis a lét lényege az az energiasugárzás, amivel kapcsolatba lépünk a környező világgal és hatunk rá.

Amikor most a fény születését ünnepeljük, a gyertyalángban nem az oxidációt ünnepeljük, s a felkelő napban sem a magfúziót, hanem azt a bennünk fénnyé váló sugárzást, amitől létezünk, s amit tovább sugárzunk.

Keleti Anikó képein a Fény végül Emberré sűrűsödik. Anyaggá lesz, de ami attól lesz Ember, hogy ő maga is sugárzik. A festő természettudományos csodát tesz: a papír anyagára felvitt festék nem egyszerűen elnyeli-visszaveri a ráeső fehér fény adott hullámhosszú tartományait, pirossá, sárgává, zölddé és kékké válva, hanem maga lesz az alkotó művész által lelkünkbe irányított Fény.

Az az Örök Fény, ami ilyenkor felgyúl bennünk, hogy érezzük meg: a Mindenséget átjáró és a Mindenséget működtető energiaözönnek - bizony mi mind - alkotó részei vagyunk.