2019. december 12. - Gabriella napja
Csütörtök
Min:1°
Max:3°
Péntek
Min:2°
Max:4°
Szombat
Min:3°
Max:6°
Vasárnap
Min:2°
Max:6°
Hétfő
Min:2°
Max:5°
Önkormányzat

Megalakultak a szakbizottságok
2019-11-27 - A szakbizottságok tagjairól döntöttek a képviselő-testület november 25-i rendkívüli ülésén, Százhalombattán. Ebben a ciklusban is négy bizottság fog működni az önkormányzatban öt-öt fővel, amelyből három képviselő, kettő pedig külső tag lesz.
A Pénzügyi, Egészségügyi és Városüzemeltetési Bizottság elnöke Kovács Lajos lett. Továbbra is Szél Pál vezeti az Ifjúsági, Sport és Közrendi Bizottságot, amelynek feladatköre később a kulturális területtel is kiegészül. Az oktatási és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozó bizottság Szabó Zoltán vezetésével alakult meg, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke pedig Mánya Zsolt lett. A testület emellett Szalai Attilát közrendi és sporttanácsnokká választotta.

Az ülésen megjelent Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, aki a hagyományokhoz híven köszöntötte az újonnan megválasztott képviselő-testületet. Gratulált Vezér Mihály polgármesternek, az alpolgármestereknek és a képviselőknek. Megköszönte a Polgármesteri Hivatal munkatársainak a választás lebonyolításában végzett szolgálatukat. Kiemelte, szerinte minden adott ahhoz, hogy a sok évtizedes fejlődés, az előre mutató eredmények a következő időszakban is megmaradjanak. Örül a várossal közösen elért sikereknek. A Magyarok Öröksége Alapítvány elnökeként mintha már "hazajönne" ide. Gratulált és további jó munkát kívánt dr. Turbucz Sándor jegyzőnek címzetes főjegyzői kinevezéséhez. Hangsúlyozta, szerinte minden adott ahhoz, amennyire csak lehet békésen, jó hangulatban, Százhalombatta polgárai érdekében tevékenykedjen a testület, a gazdaság is stabil lábakon áll. Jó egészséget, jó munkát és "Isten gazdag áldását" kívánta.

Vezér Mihály polgármester megköszönte Bóna Zoltán köszöntő szavait, hangsúlyozva, hogy mindig szívesen látják akár városi rendezvények, akár képviselő-testületi ülések alkalmával. Megköszönte az eddig nyújtott támogatást, aminek köszönhetően a képviselő-testület sok erőfeszítését koronázta siker. Sok sikert, jó erőt, egészséget kívánt a képviselő felelősségteljes munkájához.

Napirend előtti képviselői hozzászólások
Lukács Bernadett örömmel adott tájékoztatást a sikeres adománygyűjtésről, aminek eredményeként átadták Bedegi Krisztina tanárnő számára a rámpás lépcsőliftet, amelyet 2, 7 millió forintból sikerült megvalósítani. A jótékonysági akciót Sinka László, volt alpolgármesterrel kezdeményezték egy évvel ezelőtt. Köszönetét fejezte ki az adományozóknak, sok helyi cég és magánszemély adakozott, de városon kívüliek is hozzájárultak a nemes ügyhöz. Megköszönte a Százhalombattai Hírtükörnek és a Halom TV-nek a folyamatos tudósítást, és mindenkinek, aki segített az ügy sikerében.

Szél Pál üdvözölte Bóna Zoltánt, hangsúlyozva, hogy a képviselő-testület nagy örömmel látja minden alkalommal, amikor a városban jár. Egyetértett a köszöntésben elhangzottakkal, annak megfelelően kívánnak dolgozni a következő öt évben is, ahogy eddig tették.

Büszkén jelentette be, hogy az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi ülésén, ahol nagy cégek igazgatói, tábornokok voltak jelen, Százhalombattát is képviselték Vezér Mihály polgármester vezetésével. Az OPSZ Kopácsi Sándor Érdemrenddel tüntette ki polgármestert, aki alapító tagja és tiszteletbeli elnöke a százhalombattai polgárőrségnek. Kopácsi Sándor tábornok hozta létre az Országos Polgárőr Szövetséget 1992-ben, az ő emlékére alapították a díjat, amely a legmagasabb polgárőrelismerés, amelyből évente csak néhányat adnak át. A képviselő szívből gratulált Vezér Mihálynak.

A polgármester megköszönte az elismerő szavakat. Elmondta, hogy büszkeséggel vette át a kitüntetést, amelyet a Százhalombattai Polgárőrség teljes személyi állományának, illetve a lakosság minden rendszerető tagjának ajánl szeretettel, hiszen a kitüntetés egy összefogásnak és nem utolsó sorban annak a 25 évnek az eredménye, amely a helyi polgárőrség mögött van. A szervezet a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel karöltve dolgozik, aminek köszönhetően az ország egyik legbiztonságosabb települése Százhalombatta. Egy ilyen címet nem könnyű megszerezni, megtartani pedig még nehezebb. Büszkeséggel tölti el az elismerés, amellyel olyan illusztris társaságba került, ahol több köztársasági elnök is szerepel.

Szabó Gábor Sándor véleménye szerint méltatlan a városhoz és a képviselő-testülethez, ami a közösségi médiában folyik. Nem gondolta volna, hogy így kezdődik el az első ciklusa, szeretné, ha nem kerülne ki a nyilvánosság elé, hogy bizonyos kérdésekben nem tudnak egyezségre jutni.

Köszönetét fejezte ki az Óvárosi Falusi Közösségnek és a Korshak Kft-nek, hogy segítették civil kezdeményezésüket, ugyanis ismét batyus bált rendeztek Óvárosban, ahol nagyon jó hangulatú estét sikerült eltölteni a közel hetven résztvevőnek.

Török Sándor alpolgármester elmondta, sok éves hagyomány, hogy a helyi Családok Átmeneti Otthonában és a Hajléktalanszállóban lakó rászorulók számára tartós élelmiszeradományt gyűjtenek a Tesco áruházban. Idén december 6-án és 7-én, pénteken és szombaton lesz az akció. Az adakozókat egész nap várják a Vöröskereszt munkatársai. Szeretettel kér mindenkit, hogy gondoljon a rászoruló családokra, gyerekekre, soha ennyi kisgyermek nem élt az átmeneti szállón, mint most. Nagy segítség számukra minden egyes adomány. Hangsúlyozta, hogy nem pénzt gyűjtenek, hanem tartós élelmiszereket, amelyeket helyben osztanak ki karácsony előtt. Kérte, senki ne vegye zaklatásnak az adománygyűjtést, senkit nem szólítanak meg, csak szórólapot osztanak és szívesen fogadnak minden támogatást.

A polgármester javaslatára három bizottság személyi összetételéről vita nélkül született döntés. A Pénzügyi, Egészségügyi és Városüzemeltetési Bizottság elnöke Kovács Lajos, képviselő tagjai Lukács Bernadett, Szabó Gábor Sándor, nem képviselő tagjai Tőke Gyula és Farkas József lettek. Az Ifjúsági, Sport és Közrendi Bizottság elnökévé Szél Pált, képviselő tagjaivá Szalai Attilát és Szabó Gábor Sándort, külsős tagjaivá Győri István Jánost és Szalay Jánost választották. Az Oktatási, Kulturális és Szociális Bizottság vezetésével Szabó Zoltánt bízták meg. A bizottság képviselő tagjai Lukács Bernadett és Szalai Attila, nem képviselő tagja Ádám Erika Julianna, valamint dr. Brauswetter Viktor András.

A Környezetvédelmi Bizottság személyi összetételéről zárt ülésen, hosszas vita után született döntés. Az elnöke Mánya Zsolt, képviselő tagjai Szabó Attila és Szalai Attila, nem képviselő tagjai Háromfai Balázs és Németh Gábor.

Közrendi és sporttanácsnoki megbízást kapott a képviselő-testülettől Szalai Attila. A szervezeti és működési szabályzat által biztosított másik két tanácsnok személyére a jövő évben térhetnek vissza.

A szavazást követően a jelenlevő nem képviselő bizottsági tagok letették ünnepélyes esküjüket, majd a testület zárt ülésen folytatta tanácskozását.


AKTUÁLIS
2019-12-11 -
2019-11-25 - Véglegesen lezárja az Olajmunkás útról nyíló, Franciska-pusztára bevezető utat a vasútépítő konzorcium a mai napon.  A SZÁKOM Kft. telephelyét – a városi hulladéklerakót és a Hulladékudvart – csak az Ipari Parkon keresztül lehet megközelíteni.
2019-11-15 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Kiégett egy autó
2019-12-11
Kigyulladt egy gépkocsi kedden éjfélkor Százhalombattán, a Fuvaros utcában.

Mozgalmas hónapot zártak a battai karatésok
2019-12-11
Tizenöten vettek részt a Százhalombattai Karate Egyesületből a negyedik V4 kupán és szemináriumon Sopronban november közepén.

Súlyosan bántalmazta élettársát a részeg férfi Monoron
2019-12-11
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. december 10-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást.

Közös ünnepvárás
2019-12-11
A szeles, esős idő ellenére is nagyon sokan vettek részt a településrészek közös fadíszítésén Urbárium-Újtelepvárosrészben és Dunafüreden december 9-én.

Kecske Kupa
2019-12-10
A Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskolában tartják az idei Kecske Kupa Csapatversenyt. A számtanra, algebrára, geometriára és logikára épülő kétfordulós megyei versenyt a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány szervezi.

Édes Janka
2019-12-10
Csányi Vilmos etológusprofesszor harmadik kutyás könyvét is László Bandy illusztrálta. A könyvesboltokban néhány hete megjelent Édes Janka történetéről a városunkban élő képzőművész mesélt.

Súlyosan bántalmazta élettársát a részeg férfi Monoron
2019-12-10
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. december 10-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást.

Diákolimpiai bajnokok
2019-12-10
Egyéniben és – Blaner Dáviddal, valamint Papp Mátéval - csapatban is megnyerte a sportlövő diákolimpia országos döntőjét Joó Attila, a SZISZKI diákja és a Százhalombattai Lövészklub versenyzője a középiskolások légpisztoly 40 lövéses számában december 7-én Székesfehérváron. Nagy Zsófia és Klem Barnabás III. helyezést értek el kategóriájukban.

A mamahotel csapdájában - Mindenütt jó, de legjobb otthon?
2019-12-10
Habár a fogalom nem új keletű, a "mamahotelek" száma jelentősen megugrott az elmúlt évtizedben. A témáról dr. Feikné Nagy Judit szexológus, szexuálterapeuta tartott előadást a Hamvas Béla Városi Könyvtárban október 7-én.

Ifjúság és irodalom
2019-12-10
Egésznapos rendezvényt szervezett középiskolások számára a SZIKE-Ifjúsági Műhely a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, Százhalombattán december 2-án. A színes és tartalmas élményen osztoztak a százhalombattai Arany János és Széchenyi István gimnázium, valamint a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanulói.

Ünnepi munkarend a SZÁKOM-nál
2019-12-10
Közzétette ünnepi munkarendjét a SZÁKOM Nonprofit Kft. Százhalombattán.

Vidám ének hangja szállt
2019-12-09
A hideg, ködös idő ellenére vidámsággal és élettel telt meg Százhalombatta főtere, amikor megérkeztek az ovisok és kisiskolások a hagyományos fadíszítésre december 9-én délelőtt. A mindenki karácsonyfájához idén is mindegyik óvoda és iskola küldött csoportot, amely elhelyezhette a gyerekek által készített díszeket.

Veretlen bajnokok
2019-12-09
Nem találtak legyőzőre a Százhalombattai VUK SE legfiatalabb focistái az ország legnagyobb utánpótlás-tornáján, a Sátorkupán november 30-án Gödöllőn.

Javulhat a közvilágítás
2019-12-09
Kiemelt ügyfélként kezeli az ELMŰ Százhalombattát és a jövőben magasabb szinten koordinálja a közvilágítás kiegyensúlyozott és folyamatos működését. Erről állapodott meg az önkormányzat és a szolgáltató – tájékoztatott a Városháza.

Csillogó érmek a fa alá
2019-12-09
Két arany-, hét ezüst- és négy bronzéremmel gyarapították gyűjteményüket a Százhalombattai VUK SE szenior úszói az Évzáró Kupa nemzetközi rövidpályás szenior úszóversenyen, Budapesten az elmúlt hétvégén.

Helytállás és lánykérés
2019-12-09
36:25-re (13:14) vesztett az SZKE III a Bugyi otthonában a megyei felnőtt férfi kézilabdabajnokság december 7-i utolsó fordulóján, amely meglepő és romatikus fordulatot vett.SZKE: Pruch Cs., Mélypataki B., (kapusok) Tóth Cs. 2., Fodor G. 1., Isépy Zs. 6., Bán J., HÓKA A. 11., Szabó A. 3., Oláh L., Mészáros N., Petri P. 2

Bronzérmes a fiú váltó
2019-12-09
Több mint ötven egyéni csúcsot úsztak a Százhalombattai VUK SE 2008-as és fiatalabb versenyzői a székesfehérvári korosztályos versenyen november 30-án.

Maradjanak ilyenek!
2019-12-09
A huszonéves százhalombattai pár minden hónapban vendégül lát egy-egy rászoruló családot ebédre. Évekkel ezelőtt határozták el, hogy ha saját vállalkozásuk lesz, segíteni fognak másokon.

Kékszalaggal ért véget az évad
2019-12-09
Véget ért az évad a vitorlás modellezők számára a százhalombattai Csónakázó-tavon rendezett Mikulás-kupával és Kékszalag tókerülő versennyel december 7-én és 8-án.

Kiskarácsony Óvárosban
2019-12-06
Fadíszítésre, kántálásra, betlehemezésre és szeretetasztalhoz várja a városlakókat az önkormányzat és az Óvárosi Falusi Közösség december 12-én, csütörtökön, 16 és 19 óra között Százhalombattán, a Szent László téren és a közösségi házban.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.