2019. szeptember 18. - Diána napja
Kedd
Min:15°
Max:15°
Szerda
Min:9°
Max:16°
Csütörtök
Min:6°
Max:15°
Péntek
Min:4°
Max:16°
Szombat
Min:7°
Max:18°
Sport

A dobogó kárpótolta - írta: ND
2019-09-06 - Harmadik helyen végzett Szabó Zoltán, a VUK SE triatlonszakosztályának versenyzője a Svájcban megrendezett Swiss Ultra nemzetközi hosszútávú triatlonversenyen augusztus 12 és 31. között.
Nem először indult az erőpróbán. Tavaly tízszer egymás után teljesítette az ironmant, vagyis összesen 38 kilométer úszott, 1800 kilométert kerékpározott és tíz maratoni távot vagyis 420 kilométert futott le. Akkor a nyolcadik helyen fejezte be a versenyt. A Swiss Ultra az idén más lebonyolításban került megrendezésre. Szabó Zoltán – a többi versenyzővel együtt – húsz ironman húsz nap alatti teljesítésére vállalkozott. A megméretés ötödik napján azonban lábai bedagadtak, nem tudott felkelni: súlyos ízületi gyulladás miatt ezt a versenyszámot feladni kényszerült. Néhány nap regenerálódás után azonban újra nekivágott a versenynek és egy új tízes ironmant kezdett. Olyan ellenfeleket is sikerült maga mögé utasítani, akik tavaly még megelőzték. A tízszeres távon tizenketten indultak és tízen értek célba. Az ötven éves Szabó Zoltán mintegy 150 óra alatt teljesítette, amellyel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

"A gyulladás miatt egy-két napig letargikus hangulatban voltam, de újraterveztem, és úgy érzem, jól sikerült. A húsz napos kihívás most nem jött össze, de a dobogó mindenért kárpótolt" – mondta. A verseny első négy napjával és a tízszeres ironman – dobogót érő – erőpróbájával együtt összesen 14 ironmant teljesített a húsz nap alatt. Sokat jelentett számára, hogy elkísérte és támogatta párja, Bulath Margaréta, és nagyon sok erőt merített a százával kapott bíztató üzenetekből, jókívánságokból, amelyeket ezúton is hálásan köszön mindenkinek.

Az elmúlt egy évben körülbelül négyezer kilométert futott, ötezer kilométert kerékpározott és háromszáz-négyszáz kilométert úszott. Az edzések és a versenyek nemcsak kihívást, hanem teljes kikapcsolódást, feltöltődést is jelentenek számára.

Mintegy tizenkét éve foglalkozik az ultratriatlonnal, az első ironmant egy év felkészülés után teljesítette. Kérdésünkre, hogy mi a siker receptje, ezt válaszolta: "Motiváció, még több energiát beletenni, és abból mindig van egy kis javulás!"

Jelenleg pár hét pihenőt tart, majd megkezdi a felkészülést a következő kihívásra. Tervei között szerepel a Budapest Maratonon, de lehetőség szerint újból nekivág a húsz ironman teljesítésének jövőre, amelyhez támogatók jelentkezésének is örülne, mivel a versenyt Mexikóban rendezik. Részletes beszámoló és sok fotó található nemrég indított versenyzői oldalán (Szabó Zoltán ultratriatlon versenyző), amelynek már több mint 1200 követője van a Facebookon. 


További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
Választási hírek
Felhívások
Választás
2019-09-10 -
Tisztelt Jelöltek és Jelölő Szervezetek!
A Százhalombattai Hírtükör közéleti lap minden hivatalosan nyilvántartásba vett önkormányzati képviselő-jelöltnek és jelölő szervezetnek lehetővé teszi, hogy részletes választási programját nyilvánosságra hozza a Hírtükör Online-on (www.hirtukor.hu).
Választás
2019-08-02 -
A Százhalombattai Hírtükör Százhalombatta Város független közéleti lapja, amelynek elsődleges feladata a helyi lakosság széleskörű, pártatlan tájékoztatása.
A Százhalombattai Hírtükör szerkesztősége kiemelten fontos feladatnak tartja az országos, az európai parlamenti és a helyhatósági választások során az objektív, kiegyensúlyozott és kellően informatív sajtószolgálatot a választások eredményes, sikeres lebonyolítása érdekében.
AKTUÁLIS
2019-09-11 -
2019-09-05 -
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Remek rajt
2019-09-17
Győzelemmel kezdte az idényt a Százhalombattai VUK SE U14-es labdarúgócsapata a Pest megyei bajnokságban. 5:1 arányban nyert az Érd II. együttese ellen az óvárosi pályán szeptember 14-én.

Kiütéses győzelem
2019-09-16
19:0 arányban nyert a Százhalombattai VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Bugyi ellen a Pest megyei II. osztályú bajnokság 2. fordulójában szeptember 15-én hazai pályán.

Lehengerlő szereplés a modellvitorlás OB-n
2019-09-16
A dobogó mindhárom fokát százhalombattai versenyzők foglalták el a szeptember 14-15-i modellvitorlás országos bajnokságon F5-E hajóosztályban Ölbőn. Forrai Csaba első, Garay György második, Forró Krisztián pedig harmadik helyezést ért el.

Terepkirálynő
2019-09-16
Hétről hétre dobogós helyezésekkel tér haza a versenyekről Szabó Csabáné Kovács Erika, a SZVISE atlétikaszakosztályának egyik legeredményesebb versenyzője – tájékoztatott Szabó Csilla, szakosztályvezető.

Átadták a Gesztenyés utat
2019-09-16
Megindult a forgalom a Gesztenyés út Vörösmarty és Madách utca közötti felújított szakaszán, Százhalombattán szeptember 16-án. A 200 millió forintos beruházást Vezér Mihály polgármester adta át.

Hajléktalan férfi próbálta meg kirabolni a fiatal nőt Szigethalmon
2019-09-16
A Budakörnyéki Járásbírtóság nyomozási bírója 2019. szeptember 13-án elrendelte annak a hajléktalan férfinak a letartóztatását, akit rablás bűntettének kísérletével gyanúsít a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság.

Elrendelték a letartóztatást lopás gyanúja miatt
2019-09-16
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte S.

Stádium-tábor Szikszón
2019-09-13
Százhalombattai diákok és pedagógusok is részt vettek azon a háromnapos diákkonferencián, amelyet a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, valamint a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap szervezett a Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak augusztus végén Szikszón.

Fegyházbüntetésre ítélte a Törvényszék a kannabisz termesztőket
2019-09-12
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 11-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt.

Állami támogatással újul meg a Duna utca
2019-09-12
Harminc millió forint vissza nem térítendő állami támogatással újítja fel a Duna utcát a százhalombattai önkormányzat – jelentette be Vezér Mihály polgármester és Török Sándor, a településrész képviselője. 

Együtt a keresztény gyülekezetek
2019-09-12
Negyedik alkalommal tartottak közös Ökumenikus Családi Napot a százhalombattai keresztény gyülekezetek szeptember 7-én a Kőrösi Csoma Sándor iskolában.

Üzemel az új röntgengép
2019-09-11
Csúcstechnológiás, digitális géppel, új helyen üzemel a röntgenszakellátás a Százhalom Egészségügyi Központban szeptember 9-étől.

Járdarekonstrukció és parkfelújítás - Szebb, szellősebb, komfortosabb
2019-09-11
Befejeződött az Ifjúság úti járdák és zöldfelületek rekonstrukciója, az Ady Endre utcai pihenő parkosítása, és elkészült a mini sportpark a Pannónia utcában Százhalombattán.

Folyamatos a biztonságos átjárás az ipari parkba
2019-09-11
Továbbra is biztosított a gyalogos és kerékpáros átkelés az ipari parkba az elkészült aluljárón keresztül Százhalombattán – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Újdonságok a könyvtárban
2019-09-11
Andy Baron: Kárhozottak városa - Budapest 2038 Péterfy Gergely-Péterfi Novák Éva: A panda ölelése Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona Medgyes Péter-Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik Fodor Ákos: Zene-idő Marnia Robinson: Cupido mérgezett nyila – A megszokástól a harmóniáig a szexuális kapcsolatokban Lackfi János: Kincskereső kisködmön - Móra Ferenc regénye újragombolva Sárvári Töttős Györgyi: Szuperhős szakszervíz Bojti Anna: Éjszaka az állatkertben Rachel Reée Russsell: Egy Zizi naplója 11. - Egy nem túl barátságos ellenfél meséiHamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

A Román Diaszpóra Napja
2019-09-11
Közel tíz éve rendezi meg a százhalombattai Román Nemzetiségi Önkormányzat a Román Diaszpóra Napját. Idén augusztus 31-én tartották az összejövetelt.

Kettlebell - Négy arany, egy ezüst
2019-09-09
A SZVISE öt versenyzője képviselte városunkat a World Kettlebell Sport Federation által szervezett nyílt magyar bajnokságon szeptember 7-én, Cegléden.

Fő a biztonság
2019-09-09
Megújult és a korábbinál biztonságosabb környezet várta a gyerekeket az új nevelési évben a százhalombattai Pitypangos Óvodában. 

Baltával okozott sérüléseket,elítélte a bíróság
2019-09-09
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 6-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy baltával okozott sérüléseket barátja rokonának.

0:9-et játszott az U16
2019-09-09
Győzelemmel kezdte az idényt a VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Pest megyei II. osztályú bajnokságban. A szeptember 7-én Hernádon megrendezett mérkőzésen az Újhartyán együttese ellen 9:0 arányban diadalmaskodtak a battai fiatalok.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.