2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:22°
Péntek
Min:11°
Max:22°
Szombat
Min:14°
Max:21°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:13°
Max:21°
Választás

Szabad és tisztességes
2019-05-17 - Csak az a választás lehet szabad, amelyik tisztességes és fordítva. Vágó István szerint a szabad döntéshez hozzátartozik, hogy megfelelő információk birtokában hozzuk meg. Az egykori televíziós műsorvezető, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja nyilvános beszélgetésen vett részt a százhalombattai Demokraták Klubjában május 15-én.
Szabó Attila, a DK 8. számú választókörzetének vezetője köszönetet mondott annak a tizenhat személynek, akik a párt delegáltjai lesznek a május 26-i EP-választás során a városban, valamint köszöntötte a közönség soraiban Jánosi Györgyöt, a választókerület korábbi országgyűlési képviselőjét is.

Vágó István szerint a fővárosban valamivel könnyebb, a kisebb városokban valamivel nehezebb, a kistelepüléseken pedig szinte lehetetlen szavazatszámlálókat delegálni, és ugyanez az arány jellemzi az ellenzéki fórumok látogatottságát is. Úgy vélte, az sem véletlen, hogy aktuális közönsége is inkább a nyugdíjas korosztályhoz tartozik, nekik ugyanis "már nincs félnivalójuk". Igaz, egyik legkedvesebb barátja azért nem lájkolja a Facebookon a posztjait, mert bankban dolgozó fia állását óvja. A kormányzati rendezvényeken viszont "annak van kockázata, ha valaki nem vesz részt".

A beszélgetés során szóba került: "Mit akar a DK az Európai Egyesült Államokkal?" Vágó szerint lehet, hogy bizonyos érzelmek miatt szerencsésebb lenne az "egyesült nemzetek" kifejezés, de fontos tudni, hogy az EU-ban már akkor is rengeteget költöttek a hagyományos, nemzeti, ősi kulturális értékek megőrzésére, amikor annak Magyarország még nem volt a tagja. Példaként skóciai eurovíziós dalversenyeken szerzett tapasztalatait említette. Mint mondta, négy év alatt 1,5 százalékról 40 százalékra emelkedett azoknak a száma, akik beszélték az ősi skót nyelvet, a gaelt, és ahogyan a ’80-as években, ma sem lehet angolul beszélni a walesi televízióban. Az EU-ban ma is minden tagállam nyelve hivatalos, "Persze, nem lehet tagadni, hogy a világ ma - és talán holnap is - angolul érteti meg magát."

Szerinte a kormánypárt nem a nemzeti identitás, hanem inkább bizonyos hatáskörei elvesztésétől fél, például az európai ügyészségtől, amire azt mondja: "Nekünk is megvan a magunk ügyészsége. Hát ez az!"

A brexitről úgy vélekedett: szomorú példája annak, hogyan lehet egy népet demagógiával megtéveszteni. A Google megszámolta, hányan kerestek rá Nagy-Britanniában az Európai Unióra a szavazás után. A kutatásból az derül ki, hogy a többség azt sem tudta, mire mond nemet.

De hogy milyen könnyű az embereket megtéveszteni, arra erősebb történelmi példát is említett. Egy "fantasztikus európai népet", amely felvilágosult, kulturált és olyan zseniket adott a világnak, mint Goethe vagy Kant. Ezt a népet mindössze öt évbe telt nácivá tenni, miközben a zsidóüldözés tetőfokán is csak 0,75 százalék volt a zsidók aránya a lakosságon belül. "Aki gyűlöletre építi a politikáját, rá tud mutatni származásra, bőrszínre, népcsoportra és naponta el tudja mondani, hogy miatta vagy szerencsétlen, az rövidtávon mindig nyerni fog."

Most Brüsszel az egyik legnagyobb "ellenség". A propaganda szerint már a babaváró kölcsönt is megtámadta. Hiába járnak utána független hírportálok, hogy nem, az üzenet továbbra is az marad, hogy "de igen!"

Vágó szerint az EU "magától elrohadna", ha "erős államok szövetségévé" válna, mert ha "Magyarország a magyaroké, akkor Románia a románoké, és Szlovákia pedig a szlovákoké?" Tudjuk, mi szokott lenni ebből.

Nem lehet a barátunk, a hősünk az a politikus, akinek egyetlen érdeme, hogy csak akkor engedi kikötni a menekülteket szállító hajókat, ha azokat más ország befogadja. Amikor elhangzik, hogy szabályosan elbíráljuk a menekültstátuszt, azt is hozzá kellene tenni, hogy naponta egy-két személyét, és aki Szerbián – a biztonságos országon - keresztül érkezett, azt már fordítjuk is vissza.   

A szólásszabadságnak többet kellene jelentenie annál, hogy "mindenki azt mond, amit akar, ameddig nem hallatszik ki a pincéből." Az a választás pedig, amely előtt a közszolgálati média nem ad a választóknak teljeskörű tájékoztatást, nem lehet törvényes, szabad és tisztességes.

"Akkor mit keresünk mi a Parlamentben és miért nem bojkottáljuk a választást?" – kérdezheti bárki a DK-t. Vágó szerint a történelem, de például a jelenkori Azerbajdzsán példája is azt mutatja, hogy nem szabad félreállni, mert akkor még rosszabb lehet.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.