"Mivel ezek gyerekek, mesélj nekik csatákról, királyokról, lovakról, ördögökről, elefántokról és angyalokról, de ne feledkezz meg a szerelemről és a hasonló dolgokról sem." Ezzel a Rudyard Kipling-idézettel kezdődik a francia Mathias Énard regénye. A Gouncourt-díjas író pedig valóban mesél. De nem csatákról, királyokról vagy elefántokról, hanem művészetről, ármányról, irigységről és az olasz reneszánsz kimagasló mesteréről, Michelangeloról. "Ön szebbé fogja tenni a világot" – jósolja meg őszinte lelkesedéssel a költő Mesihi a harmincegy éves szobrásznak, aki 1506 tavaszán azért érkezik Konstantinápolyba, hogy eleget tegyen II. Bajazid szultán kérésének, és tervezzen egy hidat az Aranyszarv-öböl fölé. Michelangelo a hazájában ekkor már ismert és elismert művész, a feladat elvállalásakor azonban nem csupán a becsvágy fűti. Rómát viharos gyorsasággal hagyta ott, miután keservesen csalódott II. Gyulában, és inkább sejti, mintsem tudja, hogy a pápával való összekülönbözése akár az életébe is kerülhet...

Énard kisregényének mélylila borítója, középen a brossra emlékeztető elefántfejrajzzal leginkább ékszerdobozra hasonlít. Felütve a könyvet hamar kiderül, hogy a külső harmonizál a belbeccsel. A történet, amelyet valóságos és fiktív elemekből szőtt a szerző, első olvasatában Michelangeloról szól. Második olvasatában már joggal érezhetjük úgy, hogy sokkal kevésbé szól a művészről, mint magáról a művészetről. A nagybetűs Művészetről és Szépségről, amelyre a kicsinyes emberi érzésektől (mint a pályatársakra való irigység, a gyors hangulatingadozások) sem mentes Michelangelo oly' fogékony, és amelyet azonnal felismer a zenében, egy szépen elbeszélt mesében, vagy épp a táncosnők ritmusra ringó, kecses csípőjében. "Felbukkanni, kitűnni, ragyogni. Felfényleni, csillogni, kihunyni." A regénybeli Michelangelo a Konstantinápolyban töltött utolsó napján e szavakat írta a noteszébe, e két sor pedig magában hordozza az egész regény üzenetét. A könyv kölcsönözhető a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.

 

Hegedűs Anita