2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Kérdések. Csak kérdések.
2019-02-12 -
Újabb év telt el, itt az évértékelések ideje. Tekintsünk most el attól, hogy ezt megtették országos politikusaink is, koncentráljunk helyi ügyeinkre, hiszen ismét évet értékelt Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is a Hírtükör lapjain, amire kénytelen vagyok reagálni.
Kénytelen vagyok reagálni, mint tavaly, bár akkor nem jelenhetett meg írásom. Állítólag túlságosan számonkérő hangvételű volt. Azt ugyan nem egészen értem, hogy mi más dolga lehetne nemhogy egy ellenzéki párt helyi vezetőjének, de akár egy választópolgárnak is a szolgálatára vállalkozott politikussal szemben, minthogy számonkérje, ez alkalommal nem teszek mást, csupán kérdezek. Végül is valaha riporter voltam.
Az első bekezdés felvezetése után a másodikban nehéz konkrétumot találni, lényegében egy homályos fejtegetést olvashatunk növekedésről, és stagnálásról. Azzal, hogy a tavalyi év növekedő szakasz volt, életszínvonal emelkedéssel.
Képviselő úr! Konkrétan mi az, ami növekedett???
Mert például én egy centimétert sem. Nálam viszont sokkal nagyobb mértékben a legalapvetőbb élelmiszerek ára. Például a krumplié. Persze a bérek is növekedtek, és ez valóban az önök országlásának "köszönhető", ugyanis az önök "áldásos" tevékenysége miatt már olyan sok fiatal keres az élhetőbb nyugat-európai országokban munkát, hogy itthon munkaerő-hiány alakult ki. A hazai munkaadók lasszóval, és egy kicsit jobb fizetésekkel kénytelenek dolgozókra vadászni. Persze a meglévő munkavállalókat egyszerűbb tovább terhelni, főleg ha önök a minimálbér jelentős emelése helyett a túlórakeret emelésével, a rabszolgatörvénnyel segítik ki őket.
Önmagában tetszetősnek tűnik az 5%-os GDP emelkedés. Voltak évek, amikor ekkora növekedésnek tényleg örülnünk kellett volna.
Képviselő úr! Megnézte a környező országok növekedését is???
Az elmúl évtizedben ugyanis ugyanis minden egyes évben elmaradtunk a többi "volt-szocialista" ország fejlődéséhez képest, így szépen elhúztak mellettünk a csehek, a lengyelek, a szlovének, a szlovákok, és újabban már a románok is. Hát nem furcsa, hogy az Audi dolgozóknak azért kell sztrájkolniuk, hogy a béreik nem elérjék, csak megközelítsék a konszern cseh, lengyel és szlovák dolgozóinak a bérét?
Hosszasan taglalja a kormány migrációs politikáját. Gondolkoztam rajta, hogy a leleplező George Birnbaum interjú után érdemes-e még komolyan venni írásának ezt a részét, de azért egy kérdést megérdemel:
Képviselő úr! Hol látott ön migránst???
Mármint azokon a tízezreken kívül, akiket a kormány telepített be letelepedési kötvénnyel, amit most kezdhetünk visszafizetni, illetve annak megszűnése után egyéb trükkökkel. "Más országokhoz hasonlóan?" ... Nem. Épphogy egydül megvétózták azt azt a megállapodást az Arab Ligával, ami bevonta volna az arab országokat migráció nemzetközi kezelésébe.
A két közlekedési fejlesztést, a pusztaszabolcsi vasútvonal felújítását, és az M0 déli szakaszának fejlesztését is saját sikerként tálalja.
Képvieslő úr! Konkrétan mit tett ön ezekért a fejlesztésekért???
Mert mindkét elkerülhetetlen fejlesztés megvalósítása akkor eldőlt már, amikor ön még a kanyarban sem volt, mint politikus. Ha valamiben érzékelhető a közreműködése, hogy mindkét fejlesztést olyan, a Fideszhez közel álló kivitelezők végzik, akik megengedhetik maguknak, hogy a felújítást az érintett lakosok és települések semmibe vételével végezzék. Ellehetetlenítve a munkák idején az emberek életét, munkába járását. Lényegében megközelíthetetlenné téve csúcsforgalom idején a szigeti településeket, vagy Százhalombattán az Ipari Parkot, vagy a Dunai Finomítót. Telehordva utcáinkat sárral, túlsúlyos teherautókkal terhelve azokat.
Ahhoz, hogy városi fejlesztéseinket felemlegeti saját sikerei között, már kérdésem sem nagyon akad. Tudja, ennél sokkal több fejlesztést tudtunk végrehajtani, amikor még nem vittek el a költségvetésünkből évi egymilliárd forintot. Tudja az a TAO pénz ehhez képest csak alamizsnaként idevetett apró.
Végezetül pedig a Jóisten áldását kéri művészeti egyesületeinkre, intézményeinkre. A kulturális TAO megszüntetése után sok mást nem is tehet. Távol álljon tőlem, hogy bárkit is megsértsek vallásos érzelmeiben, de
Képviselő úr! Nem kellene azért arra templomtoronyra villámhárító is???
Köszönjük, hogy Boldog Újévet kíván. Tudja alakul az. 2019 lesz az az év, amikor lehull a demokrata álarc a Fidesz diktatórikus rendszeréről, a hályog az emberek szeméről és meglátják, hogy mit is műveltek maguk az országgal, a településekkel, és az emberekkel. És Önök ott fognak állni pucéran, kétségbeesetten próbálva eltakarni eltakarhatatlan szégyenüket.
 
Törzsök Tibor
A DK százhalombattai csoportjának vezetője.
 
 

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.