Adriai nyaralás, sóskúti búcsú, tyukodi halottak napja, hétköznapi és ünnepi pillanatok jelennek meg az összeállításban, mintha egyetlen naptári évet pörgetnénk végig nyárból a télbe, időben előre haladva múltból a jelenen át a jövőbe, és annál is tovább, mert "fel-felvillan előttünk a zúzmarás határtalanság." Mégis időtlen állóképeket látunk, a versek ugyanis minden pillanatban, helyszínen és évszakban azt jelenítik meg, ami örök.

 

"Csak az múlik el, ami földre zuhan."
Az időtlennek ható életképekben esetenként remekbe szabott parafrázisok villannak föl, melyek mélyen, ismerősen és vigasztalóan rezonálnak a hallgatóban, hiszen ami igazán hat, az az évszázadok történelmét és kulturális gazdagságát őrző anyanyelv, amelyet költőgéniuszaink is örököltek és ápoltak, akárcsak Fazekas. Saját hangján szól - Balassi,
Petőfi, Ady, Radnóti nyelvén -, mivel tökéletesen a birtokában van ennek a hihetetlenül gazdag és mindenen átragyogó örökségnek. A Sóskúti elégia ritmusában, képeiben, nyelvezetében újrateremti Petőfi Szeptember végénjét, miközben tökéletesen újra is éli az élethelyzetet. "Ülj, kedvesem, ülj az ölembe, ide!"- írta Petőfi, Fazekas pedig így sóhajt
fel: "Csókodtól eltűntek karomból a régi ölelések." A szavak változnak, de a dilemma örök: vajon meddig tart a szerelem? Fazekas sorsérzékelése nem formális játék Petőfi versével, hanem azzal együtt emelkedve átlelkesíti, áttüzesíti, amíg meg nem találja saját válaszát az abban feltett kérdésre: "Tudjuk, elmúlásunknál is hűbb ez a szerelem."

Mert ami minden élethelyzeten és tapasztaláson, még a közéleti és társadalmi megfigyeléseken éledő keserű indulaton és karcos humoron is átragyog, ami mindent átfényez és megemel, az a szerelem. Fazekas hangoskönyve drága anyagokból, művészi gonddal emelt templom, Taj Mahal az élő, életben tartó és halhatatlan szerelemnek. "Nem tudok élni se, halni se nélküled", idézi Radnótit, tudva, hogy a lélek legmélyéről feltörő intertextualitás sokszor maga a történelem. "égek örökké" – mondja, és hangjában megint évszázadok zengenek.

 

Adél, a romlástól, bántástól, haláltól is megóvó szerelem, nemcsak a jelen olykor profán és a jövő, az elkerülhetetlen halál örök télbe fagyott képeit színezi ünnepivé, hanem még a múltat is, amikor csodaként, angyali üdvözletként megszületett a belső bizonyosság: "Megtalállak. Megtalállak végre, mielőtt belefúlna szívem az örök havazásba." Gyakori vélekedés, hogy költő ne szavaljon, de Fazekas hangoskönyve cáfolja ezt. Előadó művészete egyenértékű költészetével. Keresve sem talált volna színészt, aki szebben, értőbben szólaltatta volna meg a verseit. Mégsem fúl bele saját érzéseibe, nem illetődik meg saját gondolataitól, hanem éppen akkora távolságot tart, amely a hallgató számára is átélhetővé és őszintén szerethetővé teszi az előadást.

 

A mindössze tizennégy perces felvétel tartalmilag, szerkezetileg és technikailag is kiérlelt, minden elemében művészi igényű produkció, amelyet a legtöbben valószínűleg újra és újra meg fogunk hallgatni.

 

Letölthető ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=zAyihDIJ_TA

 

A borítót a szerző feleségét (Kummer Adélt) ábrázoló fénykép felhasználásával Kiss Attila tervezte. A felvételeket a Rádió 6 százhalombattai stúdiója és a Lakihegy Rádió
készítette. Technikai munkatársak: Fábián Anikó és Palló András /Rádió 6 -
Lakihegy Rádió, 2018./ Czifrik Katalin