2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:9°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Riport
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Ami kötelező, az nem önkéntes - írta: CK
2018-10-16 - Rossz felé terelgetjük a gyerekeket az érettségi előtti kötelező önkéntességgel – vélekedik Szigetvári József, a Summerfest alapító igazgatója, Százhalombatta legnagyobb önkéntes közösségének életre hívója. Szerinte a valódi önkéntesség jelenléte és színvonala a társadalmak fejlettségét jelzi. 
Tíz napos kínai turnén vett részt az Ifjúforrás Táncegyüttes október elején. A 14-16 éves fiatalok számára ez volt az első igazi turné a művészeti csoporttal. A néptáncosok felléptek a tangshani egyetemen, Kína államalapításának hivatalos rendezvényein Pekingben, a Madárfészek elnevezésű olimpiai stadion előtti színpadon, ezután a 2022-es téli olimpia helyszínére utaztak, és több élő közvetítésben láthatták őket a kínai nézők milliói. Óriási élményt jelentett számukra, hogy egy napig sérült gyerekekkel foglalkozhattak a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben, jártak a nagy falon, sőt, egy igazi kínai esküvőbe is belekeveredtek a tangshani hotelben, ahol laktak.

A szertartás első részén népviseletet, a másodikon klasszikus fehér-feketét viselt a jegyespár. A százhalombattai néptáncosok mennyasszonykísérő népdalokat énekeltek, sőt, meg is táncoltatták az ifjú arát, majd lelkesen kapkodták a borítékokat, amiket a ceremónia részeként dobált a házaspár. Utóbb nagy meglepetésre kisebb értékű papírpénzt találtak bennük.

A Forrás először 2016-ban járt Kínában, ahol nagyon jó kapcsolatokat sikerült kiépíteni a pekingi Magyar Kulturális Intézettel és Buslig Szonja igazgatóval. Tavaly a kínai gyermek kulturális központ átadására, idén pedig az "aranyhétre" kaptak meghívást. Az időszak a kínai államalapítás október 1-jei évfordulójához kapcsolódik, jellemzője, hogy az egész országban felpezsdül a turizmus.

Az együttműködés keretében a tavalyi Summerfest alatt zenei, idén pedig tíz napos kortárs tánckurzust tartottak városunkban kínai és közép-európai hallgatók részére, nemzetközi mesterek közreműködésével.

Szigetvári József elmondta, kínai utazásuk és fellépéseik során feltűnt neki, hogy minden rendezvényhelyszínen egyenpólós önkéntesek segítették a programok, a vendéglátás gördülékenységét. Úgy gondolja, fontos lenne, hogy - miként az ázsiai országban látta -, itthon is országos szövetségbe tömörüljenek az önkéntes szervezetek, mert így kölcsönösen segíthetnék egymást a kommunikációban, az érdekképviseletben, társadalmi elismertségük erősítésében. Úgy véli, nem jó irány az önkéntesség kötelezővé tétele, mert a fiataloknak belső motiváció alapján kellene megismerkedni az önzetlen segítség érzésével, kultúrájával, úgy hogy azért – a klasszikus önkéntesség esetén - az erkölcsi elismerésen túl semmi sem jár. A hazai kötelező 50 óra mindezt lebontja, az előírás miatt a fiatalok ellenérzéssel fogadják a feladatot, amit a többségük nem megélni, hanem bárhol, bármi áron letudni akarja. A klasszikus önkéntes nem az órák számát nézi, hanem a feladat ellátását tartja fontosnak, míg az ötven órások "lelkesedése, elkötelezettsége" menet közben is kevés a motiválatlanság miatt, de az ötvenedik óra után még az is elmúlik.  A rendeletalkotók szándéka - miszerint az ötven óra alatt majd feltámad az önkéntes munka iránti érdeklődés - egyáltalán nem teljesül, sőt még azok kedvét is elveszi, akik valóban önkénteskedni szeretnének. Minderről fontos lenne országos szinten beszélni, mert félő, hogy az "ötven órás" program következtében olyan generációk nőnek fel, amelyek a klasszikus önkénteskedéstől elzárkóznak majd.
Százhalombattán évek óta támogatják a Summerfest lebonyolítását az Önkéntes Ördögök, akik mára vonzó közösséggé kovácsolódtak. A pozitív folyamatra az ő esetükben sincsenek jó hatással a muszájból csatlakozók.

Az idén 25 éves fesztivál közreműködőit, így az önkénteseket is dunai sétahajózással, gálaműsorral és vacsorával köszöntötték a szervezők október 7-én. A találkozó a szintén 25 éves Nemzeti Kulturális Alap jubileumi programsorozata keretében valósult meg. Közel százhúszan vettek részt a Summerfesthez képest jóval csendesebb, de családias hangulatú sétahajózáson, majd a rendezvényközpontban került sor a HTV fesztiválfilmjének megtekintésére és az elismerő oklevelek átadására, amit vacsora követett. Emléklappal tüntették ki többek között a százhalombattai Csordás és Szabó családot, akik az elmúlt 25 évben minden nyáron fogadtak Summerfest-vendégeket. Szigetvári József hangsúlyozta: ők nem csak helyi, hanem országos szinten is kiemelkedő példát mutatnak valódi önkéntességből.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.