2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:4°
Max:13°
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:10°
Kedd
Min:5°
Max:13°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

A százhalombattai vasútfejlesztésről - tényszerűen
2018-09-17 - Közel 10 éve volt, hogy az állam beharangozta az építést. Ezidőtájt szerette volna az önkormányzat az állomás előtti buszvárót újjáépíteni, amiben büfé, újságos, mosdók, jegypénztár is helyet kapott volna. Természetesen fűtött-hűtött épület megvalósításában gondolkodtunk.
A beruházás azért nem valósult meg, mert az állami fejlesztő cég nem tudott felelősen nyilatkozni a vasútépítés műszaki paramétereiről, nevezetesen, ha megépítjük, nem garantálják, hogy a vasútátépítés miatt nem kell a későbbiekben elbontani. Nagyon sajnálom, hogy a busszal közlekedők így a mai napig méltatlan körülmények között kénytelenek várakozni!
 
Mindezek után a városunkat érintő vasútfejlesztési tervek pontos részleteit először mintegy másfél éve ismerhettem meg, beleértve a tervezett kezdés és befejezés dátumát is.Nagy meglepetésemre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)képviselőjeez év júniusában tájékoztatott egy fórumon egy sor, Százhalombattát hátrányosan érintő tervváltoztatásról, melyek esetében – nem meglepő módon – költségtakarékossági okokra hivatkoztak. Ezek között szerepelt a vasútállomás sínjei alatt az Ipari Parkba átvezető személyi közlekedést biztosító átjáró megszüntetése.A jelenlegi terv csak a sínek közötti utasforgalmat biztosítja aluljáró formájában, provizórikusan előkészítve, hogy később a teljes átjárás is megoldható legyen. Megkerestem az illetékeseket, felajánlottam, hogy ha nincs más út, városunk anyagilag is részt vesz a teljes átjárást biztosító aluljáró kiépítésében, mert számunkra ez kiemelt közérdek. A választ sürgetésem ellenére még nem kaptam meg! Kértem azt is, hogy legalább építsék ki a hulladéklerakóhoz vezető aluljáró alatt vezető utat az Ipari Park jobb megközelíthetősége érdekében. Ebben is anyagi terheket vállalunk. Választ még nem kaptam! Azt tudjuk, hogy ezt az átjárót a beruházás befejezése előtt – a jelenlegi tervek szerint – megszüntetik, így csak ideiglenes megoldást jelenthet.
 
Augusztus végén megdöbbenve értesültem arról, hogy városunkat teljesen elvágták az Ipari Park közvetlen elérésétől. Szeretnék minden kétséget eloszlatni! Nem fogadom el azt, hogy Százhalombattát ilyen méltatlan hátrányba hozza bárki. Országgyűlési képviselőnk segítségével a Kormányhoz fordulok a problémánk megoldása érdekében.
 
Természetesen örülök annak, hogy a beruházás eredményekéntkényelmesebb, gyorsabb, biztonságosabb körülmények között utazhatunk vasúton. A fejlesztés az Ipari Park felé történő biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedést is megoldja majd egy felüljáró formájában. Mindezek ellenére is elfogadhatatlannak tartom, hogy a beruházás befejezéséig – éveken keresztül – a beruházó ellehetetleníti városunk lakosainak gyalogos és kerékpáros közlekedését az Ipari Park irányába.
 
A probléma megoldásának másik módja, hogy az Ipari Parkban dolgozó cégek az érintett százhalombattai foglalkoztatottaik arányában anyagi terhet vállalnak a dolgozók szállításában. Ennek érdekében megkerestem a munkáltatókat, akikkel az egyeztetések elején tartunk. A munkásjárat működtetésével kapcsolatban, természetesen, önkormányzatunk is vállalna anyagi terheket!
 
Még a tél beállta előtt érdemi megoldást akarok!
 
Vezér Mihály
polgármester
 

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.