2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:12°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:13°
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:5°
Max:11°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

A mi szakmánkra kevesebb figyelem jut - írta: CK
2018-08-22 - Magyar Ezüst Érdemkeresztet vett át az államalapítás ünnepe alkalmából Schmidt Monika, a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület elnöke Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárától Budapesten, augusztus 17-én. Schmidt Monika harminc éve foglalkozik sérült gyermekek és fiatal felnőttek fejlesztésével.
A nevéhez fűződik a Születéstől Felnőttkorig Konferencia, amely az elmúlt tizenhárom év alatt a térség egyik legjelentősebb szakmai rendezvényévé vált, valamint a korai szűrés elindítása, amelynek köszönhetően számos kisgyermek kezdheti a születésekor várhatónál jobb esélyekkel iskolai tanulmányait.  

A Pető András Intézetben végzett konduktorként. Szakmai pályafutását is ott kezdte, a nemzetközi csoportban dolgozott, a mozgássérült gyerekek fejlesztésével és a szülők képzésével foglalkozott. Konduktorként került kapcsolatba a Szülők Fóruma Egyesülettel 1994-ben, amelynek 2000-ben lett az elnöke. A Budapesti Műszaki Egyetemen, közoktatási vezetőként másoddiplomázott 2007-ben, majd "A kora gyermekkori  intervenció elmélete és gyakorlata" képzésen vett részt a Korai Fejlesztő Központban 2009-ben. Fontos tapasztalata és meggyőződése, hogy a gyerekekkel csak a családon keresztül, azzal egységben érdemes foglalkozni, ezért végezte el a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakember szakát. Az SZFE beszűkült anyagi lehetőségei miatt 2015 óta társadalmi munkában látja el az elnöki feladatokat - a menedzselést, a pályázatírás, a munkáltatói jogok gyakorlását –, és az Érdi Móra Ferenc Általános Iskolában vállalt főállást konduktor-gyógypedagógusként.

Tizenhárom éve szervezte meg kollégáival az első Születéstől Felnőttkorig Konferenciát, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a pedagógusok, segítő szakemberek és szülők körében Százhalombattán is környékén. A rendezvényen neves szakértők adnak elő a nevelés- és fejlődés-lélektan, a pedagógia, pszichológia és társtudományaik érdekességeiről, aktualitásairól. Színvonala mellett az a szakmai és társadalmi összefogás is példaértékű, amelynek keretében évről évre létrejön.

Ugyancsak Schmindt Monika kezdeményezésére indult el a százhalombattai csecsemők korai idegrendszeri szűrése nyolc éve. A vizsgálatok célja azoknak a mozgásfejlődésben tetten érhető késéseknek és zavaroknak az időben történő felismerése, amelyek a későbbiekben gátolhatják a gyerekek optimális fejlődését, iskolaérettségét. A szűrés és a mozgásterápián alapuló korrekció az SZFE szakemberei, a védőnői szolgálat és a szülők együttműködésében valósul meg. A rendkívül eredményes gyakorlatot egy éve Törökbálinton is átvették, és mostanra Érden is komolyan érdeklődnek iránta.

Az SZFE a speciális és egyedi fejlesztés mellett több éven keresztül működtetett integrált családi napközit olyan gyerekeknek, akiket nem vettek fel bölcsődébe, illetve óvodába. Évekig az egyesület konduktora fejlesztette a Szivárvány Óvodába járó mozgássérült gyerekeket együttműködés keretében. Az SZFE a Regionális Autista Központ megalakulása előtt gyógypedagógiai ellátást nyújtott autista óvodások számára. Hosszabb ideig nappali ellátást biztosított fogyatékkal élő gyerekek és fiatal felnőttek számára. Az utóbbi években olyan megállapodást kötött a Sérültekért Alapítvánnyal, amely szerint kizárólag a 18 évesnél fiatalabb gyermekeket látja el, az idősebbek számára az alapítvány és társszervezete biztosítja ezt az ellátási formát.

Az SZFE fő támogatója mindig a százhalombattai önkormányzat volt, a város bevételeinek csökkenésével azonban az egyesület anyagi lehetőségei is drasztikusan romlottak. Több munkatársuktól is meg kellett válniuk – mondta Schmidt Monika -, de ezzel együtt a helyi társadalom erős támogatását is megtapasztalhatták. Rengetegen  ajánlottak fel számukra önkéntes munkát, 700 ezer forintos támogatás gyűlt össze számukra a Freedom újévi jótékonysági koncertjén, 400 ezer forintot kaptak a TESCO-tól az "Ön választ, mi segítünk" akció keretében. "Nagyon komoly erkölcsi elismerésként éljük meg, hogy a vásárlók a mi szervezetünkre szavaztak." Legutóbb a VUK edzője, Bálint Tibor ajánlotta fel számukra a Barcelona játékosa, Iniesta százezer forintot érő mezét, amelyet ajándékba kapott.

Schmidt Mónikának mindig voltak és jelenleg is vannak szakmai álmai. Szeretné elérni, hogy új iskola épüljön a nagyon öreg és elhanyagolt érdi Móra helyett. Nemcsak az a baj, hogy az épület valósággal düledezik, hanem az is, hogy a súlyosan, halmozottan sérült gyerekek fejlesztésére még itt sincs hely, illetve infrastruktúra. Jelenleg részben otthon foglalkoznak velük.  

"Amit egyre fontosabbnak érzek, az az összefogás. Hinni szeretnék abban, hogyha a szülői szervezetek, a konduktorok és a gyógypedagógusok együtt, közösen tesznek meg minden tőlük telhetőt, megoldódhat a Mórás gyerekek problémája."    

Otthon három gyermeket nevelt fel: 18 éves fia gimnazista, 21 éves lánya a Corvinuson tanul turizmust, 22 éves lánya pedig anglisztika szakon diplomázott és holland szakon tanul tovább.

A magas szintű állami elismerés nagy meglepetést és örömet jelentett számára. "Egy hónappal ezelőtt hívtak fel a miniszterelnöki hivatalból, hogy elfogadnám-e a kitüntetést. Különösen azért esik jól az elismerés, mert a szakmánkra viszonylag kevés figyelem irányul. Azok a gyerekek, akikkel mi foglalkozunk, kisebb eséllyel nyernek tanulmányi versenyt, de annál nagyobb szükségük van a támogatásra."


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.