2019. január 20. - Fábián és Sebestyén napja
Vasárnap
Min:-8°
Max:-7°
Hétfő
Min:-8°
Max:0°
Kedd
Min:-9°
Max:-2°
Szerda
Min:-7°
Max:-1°
Csütörtök
Min:-7°
Max:-1°
Programajánló

EFOTT
2018-06-06 - 20 hektáron, több mint 100 fellépővel, 200 programlehetőséggel 125 ezer embert vár az idei EFOTT
Dub FX az olaszokhoz hasonlítja a magyarokat, Náksi Attila idén már a fiaival fesztiválozik, Kowalskyék fiatalos lendületességet céloznak meg, Horváth Boldi pedig a közönség mellett a programokat és a szervezést is méltatja – derült ki a 43. EFOTT sajtótájékoztatóján. Az immáron hat naposra bővített fesztivál 2018-ban július 10-16-a között érhető el Velence-Sukoró térségében. A szervezők erősebb lineuppal készülnek, mint valaha és 125.000 résztvevőre számítanak.

A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz a Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője,  a Volbeat is. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. "Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgése sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára" – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.

Idén több mint 100 magyar fellépő előadását is élvezheti az EFOTT-fesztiválozó, koncertet ad például a Wellhello, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains, a Kelemen Kabátban, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Cloud 9+, a Kowalsky meg a Vega és Szabó Balázs bandája, a rock jegyében pedig többek között a Tankcsapda, a Kowalsky Meg a Vega, az Anna and the Barbies, a Leander Kills, a Dorothy és a Paddy and the Rats. Először vesz részt az EFOTT életében Rúzsa Magdi, aki pénteken énekel a nagyszínpadon.

- A tavalyi év hasonló időszakához képest 30%-kal több elővételes jegyet sikerült értékesítenünk, és ezzel egyben rekordot is döntöttünk – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. – Míg a zenei kínálatot és a nappali programlehetőségeket szélesítettük, a jegy-, illetve a szolgáltatói árakat sikerül diákbarát szinten tartanunk, így ár-érték arányban messzemenően vonzó alternatívát nyújtunk.

A szervezők munkáját idén az ELTE hallgatói segítik, többek között sport- és civil programok felvonultatásában. Murai László, az ELTE EHÖK elnökének elmondása szerint hazánk legsportosabb fesztiválján a látogatók 40%-a kipróbál valamilyen helyszíni sportos aktivitást. Idén az egyetemi bajnokságok mellett olyan vízi és vízparti programok állnak rendelkezésre, mint strandvízilabda, vízi röplabda, vízi tollas, watertrambulin, streetworkout, wakeboard, pole fitness, de már a reggel is indulhat ébresztő tornával, vagy éppen a látogató a fesztiválra biciklivel. A Civil téren is szerepet kap a sport, itt sportolókkal és egészségügyi szakemberekkel lehet beszélgetni. Ezen felül közel 100 civil szervezet kínál majd intellektuális és szórakoztató programot a résztvevőknek.

A családoknak is kedvez a 2018-as EFOTT: a 14 év alattiak szülői kísérettel ahogy eddig, most is ingyenesen léphetnek be a fesztiválra, de a kisebbekre idén képzett babysitterek vigyáznak, a nagyobbakat pedig animátorok segítik az értékes időtöltésben. Emellett a szervezők biztosítanak olyan programokat is, amelyek során a család közös élményeket szerezhet.

Ezen a nyáron is lesz Muzsika Szigete az EFOTT-on, népzenével, néptánccal és a közkedvelt notakaraokee-val. A Borudvart Street Food Udvar egészíti ki, valamint egy hangulatos pincesor, utcazenészekkel. A programok hamarosan elérhetők lesznek az EFOTT egyetemisták által fejlesztett díjnyertes applikációjában is.

EFOTT, csak szabadon...

2018.06.06.



AKTUÁLIS
2019-01-11 - Lezárják a főtéri parkoló gyógyszertár előtti részét a január 13-i, vasárnapi jótékonysági koncert miatt Százhalombattán. A lezárás reggel 8-tól délután 5-ig tart. A szervezők az autósok megértését és türelmét kérik.
2019-01-11 -
2018-12-18 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Lépésről lépésre, bizalommal
2019-01-18
Hat hónap leforgása alatt három fejlesztési pályázaton is sikeresen szerepelt a százhalombattai KATHAT Kft. Katona István ügyvezető szerint érdemes időt és energiát fordítani a részvételre, még akkor is, ha az eredményességhez nagyon sok és sokféle feltételnek kell teljesülnie. 

Nehézsúlyú bajnok
2019-01-17
Rangos elismerést vehetett át a Magyar Ökölvívó Szövetség évzáró gáláján Schrammel Csaba, százhalombattai profi bokszoló december 29-én, Budapesten. Éves munkájáért kupát és oklevelet vett át Erdei Zsolt elnöktől. A nehézsúlyú ranglistavezetővel idei terveiről beszélgettünk.

Szelektív naptár
2019-01-17
Közzé tette a szelektív hulladékgyűjtés településrészenkénti időpontjait a Szákom Nonprofit Kft. Százhalombattán.

Nyílt levél és válasz a túlóratörvényről
2019-01-17
Nyílt levél Vezér Mihály polgármesterhez!

Sajtónyilatkozat
2019-01-16
A Százhalombattai MSZP szervezete a családok, munkavállalók érdekeit szemelőt tartva az országos összefogást erősítendő felhívással fordulnak Százhalombatta lakosaihoz.

Nyitott csoportajtó
2019-01-16
Hagyomány a százhalombattai Kipp-Kopp oviban, hogy évszakonként  más-más kreativitást fejlesztő tevékenységeket kínálnak a nagycsoportosoknak.

Hogyan tovább?
2019-01-16
Huszonnyolc előadó vett részt a SZISZKI második alkalommal megrendezett pályaorientációs projektnapján január 11-én Százhalombattán. A diákok első kézből szerezhettek információt a legkülönbözőbb szakmákról, egyetemi, főiskolai vagy OKJ-s képzésekről, külföldi munkavállalásról, vállalkozásindításáról, de akár a továbbtanulás költségeiről vagy az egyes szakmákban várható fizetésekről is.

Megérkezett az első baba
2019-01-16
Kovács Zsombor az első százhalombattai újszülött 2019-ben. Január 8-án, 8 óra 5 perckor született 52 centiméter hosszúsággal és 3180 grammos súllyal.

Jelöltállításra kérik a diákokat
2019-01-15
Megjelent a Stádium-díjjal kapcsolatos első felhívás, amelyben arra kérik a Kárpát-medencében élő diákokat az alapítók, hogy állítsanak jelölteket. Az elismerést a múlt évben hozta létre a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a százhalombattai székhelyű Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap.

Ketten döntőzhetnek a diákolimpián
2019-01-15
Ismét Százhalombattán rendezték meg a Pest Megyei Úszó Diákolimpia döntőjét január 12-én. Kellner Gábor (képünkön) és Soós Dorka továbbjutott az országos döntőbe.

Sikerült az év a falmászóknak
2019-01-15
Filmbe illően sikerült 2018. a Batta Extreme Sport Club mászó szakosztályának. Harangi János csatlakozása motivációval és edzői szakértelemmel lendítette fel a fiatalok munka- és versenykedvét.

Mi történt tavaly?
2019-01-15
Számos jubileum és szép sport-, valamint szakmai siker teszi emlékezetessé a 2018. esztendőt Százhalombattán, amely a veszteségek de az építkezés éve is volt.

Elutasítják a durva beszédet
2019-01-15
Lapunkhoz is eljuttatta a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozó közleményét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A szöveg az alábbiakban olvasható.

Újdonságok a könyvtárban
2019-01-15
Dr. Devorah Heitner: Képernyőtudatos család Dr. Csernus Imre: A harcos - Életrajz és lélekrajz Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek Stefano Mancuso: Zöld forradalom - a növények már feltalálták a jövőnket Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századraAleksandra Artymowska: 80 böngészővel a Föld körül Tom Watson: Pálcikacica és a nagyváros Colin Stuart: Az atom és az anyag varázslatos világa Aino Havukainen-Sami Toivonen: Tatu és Patu, a nyomozók Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

Békés, nyugodt év vége
2019-01-15
Közbiztonsági szempontból nyugodtan telt az adventi és az ünnepi időszak Százhalombattán, december hónapban bűncselekményről nem érkezett bejelentés a helyi rendőrök felé. Békésen, jó hangulatban és rendőri intézkedés nélkül zajlott le a szilveszteri utcabál is – tájékoztatott Kucsera Csaba rendőr százados, a rendőrőrs vezetője.

Ajtócsere
2019-01-15
Tudja-e a tisztelt olvasó, hogy meddig tart egy bejárati ajtó cseréje?

Gyászhír
2019-01-15
Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy Eszenyei Gyula Zsolt építészmérnök életének 72. évében, 2019. január 6-án elhunyt. Temetése január 25-én, 11 órakor lesz a százhalombattai temetőben. A gyászoló család

Ugye, eljössz még?
2019-01-15
Felemelő zenei és közösségi élményben volt része a már tizedik alkalommal megrendezett Újévi FREEDOM Koncert teltházas közönségének január 13-án, vasárnap a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, Százhalombattán. A Freedom zenekar különböző formációi mellett Takáts Tamás énekes és Gyenes Béla szaxofonművész lépett fel. A rendezvény fővédnöke a hagyományoknak megfelelően Vezér Mihály polgármester volt.

Tisztelt Százhalombattai Polgárok!
2019-01-14
A mögöttünk álló közös sikerek és eredmények adta jóérzéssel kívánom, hogy a 2019. esztendő mindenki számára az előrelépés és a boldogulás időszaka legyen. Bár köztudottan az év első napjaiban hajlamosak és kénytelenek vagyunk inkább a jövőre koncentrálni, úgy gondolom, hogy érdemes ilyenkor egy kis időre megállni és visszatekinteni az elmúlt esztendőre. A visszatekintés nemcsak abban segít nekünk, hogy megállapítsuk az elmúlt év különböző szempontú szaldóit, de komoly támpontként szolgál abban is, hogy reális célokat tűzzünk ki a jövőre vonatkozóan.

Kupagyőztes teniszező
2019-01-14
Egyéniben és párosban is első helyezett lett L18-ban Dávid Cintia, a Százhalombattai VUK SE teniszezője a január 12-14-én rendezett Budapest Park Kupán.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.