2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:9°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Sportnagyhatalom vagyunk
2018-04-13 - "Kiváló fiaink és lányaink váltják valóra a város hosszútávú sportkoncepcióját, védik meg a Nemzeti Sportváros büszke címet, képviselik a sport példamutató, közösségépítő- és megtartó értékét és Százhalombattát". Így köszöntötte az év sportolóit Vezér Mihály polgármester az április 11-ei Sportgálán, a Városi Sportcsarnokban.
A sportcsarnok – a hétköznapi rendezés ellenére is – megtelt a résztvevőkkel, érdeklődőkkel. Megjelent Sinka László alpolgármester és a képviselő-testület jelentős része. Vezér Mihály polgármester köszöntőjében büszkeségét és boldogságát hangsúlyozta, kiemelte a sport, a mozgás életminőséget pozitívan befolyásoló, egészségmegőrző hatását. Sajnálatát fejezte ki, a "szűk keret" miatt, hiszen mint mondta, Százhalombattán a tehetséges, kiváló sportolók száma messze meghaladja a díjazottak lehetőségének számát. "Minden díjazottra, személy szerint nagyon büszke vagyok. Valamennyi százhalombattai sportoló munkájához, példamutatásához az aktív mozgás örömét, jó egészséget és balesetmentest sportolást kívánok!"

A polgármester köszöntőjét a már hagyománnyá vált flash mob követte, amelyet a SZVISE B-Cool Dance közel száz táncos növendéke, valamint az Arany János iskola 3. a osztálya, illetve az Arany és a SZISZKI középiskolásai adtak elő.

Szél Pál szakbizottsági elnök elmondta, hogy sportolóink a tavalyi évben is hozták a megszokottan szép eredmények tucatját, ezért a díjazottak kiválasztása – mint minden évben – nehéz volt, de eredményalapú. Örömének és büszkeségének adott hangot, hogy Százhalombatta akkora mértékben tudja a sportot támogatni, amelyre "nagyon kevés példa van az országban". Véleménye szerint a szabadidő-, a verseny- és a tömegsportokra egyaránt nagy szükség van, nem lehet és nem is szabad összehasonlítani őket. Végezetül minden sportolónak, edzőnek és testnevelő tanárnak köszönettel, elismerően gratulált a tavalyi eredményeikhez és sok sikert kívánt az idei évre.

Az oklevelek és emlékplakettek átadására Mészáros Gábor és Lengyel Bonita fergeteges akrobatikus rock and roll, valamint Deák Manyi és Floch Bernadett - a Dollhouse Buda Stúdió vezetői - rúdtánc- és légtornabemutatóját követően került sor.

Az év legjobb sportolója egyéni fiú kategória arany fokozatát Kovács Zsombor gokartversenyző nyerte el. Junior kategóriában a magyar bajnokságon második helyezettje, valamint Rotax Max Grand Final Európa-bajnok lett, a közép-kelet-európai zónakupán pedig a harmadik helyet szerezte meg 2017-ben.

Az év legjobb sportolója egyéni lány kategória győztese Szélné Horváth Klaudia erőemelő, aki giri magyar és Európa-bajnoki első hellyel büszkélkedhet és mesterjelölt sportágában.
Az év legjobb utánpótlás-sportolója elismerést csapatban a 2002-2003-as korosztályú vízilabdázók érdemelték ki, akik a Dunántúli országos bajnokságban bajnoki címet szereztek. A csapat tagjai: Magyar Bence, Gábor Lőrinc, Bednárik Barnabás, Szalai Bálint, Szigetvári Dániel, Bihácsi Balázs, Gercsó Zsombor, Apró Milán, Goldinger Dávid, Szűcs Milán, Tolnai Milán, Harangozó Dániel, Rugg Dávid, Szabó Patrik, Sudár Levente. Edzőjük Kopányi László.

Az utánpótlás korú fiúk közül Szalai Dániel Attila erőemelő nyerte el az év legjobbjának járó díjat. A korosztályos Európa-bajnokságon első, az országos bajnokságon pedig második helyet szerzett giriben.

Az év legjobb utánpótlás-sportoló egyéni lány kategóriájában arany fokozatú elismerését Soós Dorka triatlonversenyző kapta. Kiemelkedően szerepelt az olimpiai reménységek versenyén, a duatlon ranglistaversenyen, a Pest megyei mezeifutó bajnokságon, valamint az aquatlon regionális döntőn. Kiemelkedően szerepelt a Pest megyei diákolimpián és a Batta Aquatlon felkészülési versenyen. Eredményei alapján ismét a Héraklész válogatott tagja.

A 2017-es év legjobb masters férfi sportolója Tejes István úszó lett, aki a fedettpályás nyílt Szenior Úszó OB-n második és harmadik, a rövidpályás Szenior OB-n egy második és három harmadik helyet szerzett.

A masters nők között Tarjáni Regina úszó kapta a legnagyobb elismerést. Két aranyérmet szerzett a fedettpályás nyílt Szenior OB-n és több versenyszámban is indult a világbajnokságon.

Az év legjobb edzője csapatban Bálintné Hegedűs Magdolna, a Százhalombattai Kosárlabda Egyesület utánpótlásedzője és a női szakosztály vezetője lett. Junior csapatát az országos bajnokság bravúros ötödik helyére juttatta el.

Az év edzője egyéniben Löffler Miklós, aki az 1980-as évek óta foglalkozik Százhalombattán teniszoktatással. Pályafutása során több mint 900 gyerekkel ismertette meg a sportág alapjait, többen közülük válogatott versenyzők lettek.

Testnevelőtanári munkája, az Arany János iskola kézilabdacsapataival elért diákolimpiai eredményei alapján az év legjobb testnevelője címet Vass Éva érdemelte ki. Megyei első hellyel, országos elődöntő, valamint megyei második hellyel is büszkélkedhetnek neveltjei.

Életműelismerést vehetett át Somlai József testnevelő tanár, kézilabdaedző, aki 1977 óta dolgozik a városban. Kiváló irányítójátékos volt és remek utánpótlásnevelő. Számos szakmai sikere közül kiemelendő, hogy 1995-ben a felnőtt férfi kézilabdacsapat másodedzője és egyben az ifjúsági- és serdülő csapat edzője is volt. 2004-ben megalapította a lány kézilabdacsapatot, amely számára 2008-tól több korosztályban, évente mintegy hatvan csapat részvételével szervezte a Batta Kupát. Húsz év kihagyás után újra alakította a női felnőtt kézilabdaszakosztályt, amelynek edzője is volt. A Kalocsa Kupa nemzetközi tornán a szakosztály legfiatalabb csapatával első helyet szerzett 2012-ben. 2015-ben U12-es csapata megnyerte a Pest megyei bajnokságot, a Kovács László régióbajnokságot, az országos elődöntőt, majd negyedik helyezést ért el az országos döntőben.

Az év legjobb sportolója egyéni fiú kategória ezüst fokozatát Noé Zsombor kajakozó, bronzfokozatát  Joó Attila sportlövő kapta. Egyéni lány kategóriában ezüstfokozatban részesítették Illyés Laura Vanda úszót és bronzban Lengyel Bonita akrobatikus rock and roll táncost, valamint párját, Mészáros Gábort. Az év legjobb utánpótlássportolója egyéni fiú kategóriában ezüstfokozattal Engler Ádám judos, bronzfokozattal pedig Marosi Bálint úszó lett. Az év utánpótlássportolója egyéni lány ezüst fokozatát Vencz Tímea sportlövő, bronzfokozatát pedig Török Nikolett judos nyerte el. (Fotó: Medgyesi Milán)


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.