2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:11°
Max:24°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Közmeghallgatás - Jó és végrehajtható költségvetés
2018-02-14 - A megjelent városlakók többsége elégedettségének adott hangot az idei költségvetésről tartott közmeghallgatáson február 12-én, a Városháza B épületében.
Vezér Mihály polgármester köszönetet mondott a Polgármesteri Hivatal valamennyi irodájának, az önkormányzati cégek és intézmények vezetőinek, valamint a képviselő-testület szakbizottságainak a "fenntarthatóságot és biztonságot szolgáló, széles és valós társadalmi igényeket kielégítő, szakmailag megalapozott költségvetés elkészítéséért, amellyel a város eddig elért vívmányai megtarthatók és lehetőség szerint fejleszthetők". Hangsúlyozta, hogy a 2018-as mintegy 8 milliárd forintos költségvetés tervezésekor minden részletre kiterjedően szem előtt tartották az egészségügy, az oktatás, a sport és a kultúra területén megszokott színvonalat, de "kerülnek minden, az óvatos tervezést veszélyeztető kiadást". A költségvetési rendelettervezet – amelyet a képviselő-testület február 15-ei tanácskozásán fogadhatnak el – szerint a kiadások 62 százalékát az önként vállalt és 38 százalékát a kötelező feladatokra fordítja az önkormányzat. Ezzel kapcsolatban a polgármester örömét fejezte ki, ugyanakkor aláhúzta: Százhalombatta kiemelkedő szerepet játszik az ország energetikai hálózatában, amely sok hozzáadott értéket, de a környezeti ártalmak esélyét is megnöveli. Ezt az élet minden területén kompenzálni kell a városlakók számára.

A 2018-as költségvetés mintegy 8 milliárdra tervezett bevételéből 1,6 milliárd forint a normatív állami támogatás. Az önkormányzat közel 5 milliárd forintos saját bevételének legnagyobb része, mintegy 3,6 milliárd forint az iparűzési adó. 800 millió forint bevételt terveznek építmény- és 600 milliót telekadóból. A működési bevételt – a többi között a bérleti díjakból – 1,1 milliárd forintra tervezik.

Mire mennyit?
A kiadási oldal részletesebb ismertetésekor a városvezető elmondta, hogy az iskolák állami átadásával összefüggő szolidaritási adó 100 millió forinttal emelkedett az előző évhez képest, így már közel 1 milliárd forint elvonást jelent a városnak. Az idei évben oktatásra 1,6 milliárdot terveznek költeni, amely tartalmazza a már említett, közel 1 milliárdos befizetési kötelezettséget is. Közigazgatásra 900 millió, sportra közel 600 millió forintot terveznek elkülöníteni. Az egészségügy – a járóbetegszakellátás, az egynapos sebészet, a 24 órás ügyelet, az ingyenes betegszállítás, valamint a megszokottan ingyenes, ajánlott védőoltások – működtetésére 1,1 milliárd forintos kiadást terveznek, és 80 millió forintos egészségügyi céltartalék is szerepel a rendelettervezetben. Ebből az elavult röntgen-, illetve lézerberendezéseket cserélik újra szükség esetén.

A Városi Családsegítő és Gondozási Központ hét szakterületen ellátott feladataira közel egymilliárd forintot különítenének el, amelyből csak a szociális ágazatra 530 millió forint jut. A kulturális intézmények – a Barátság Kulturális Központ, a "Matrica" Múzeum és a Hamvas Béla Városi Könyvtár – támogatása mintegy 500 millió, a Summerfest, a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola és a Forrás Néptáncegyüttes támogatása pedig 81 millió forintos kiadást jelentene a városnak a tervezet szerint. Az új, multifunkcionális sportcsarnok építéséhez 500 millió forintos önrész, valamint az úgynevezett kiegészítő beruházások - a teniszpályák és strandbeléptető áthelyezésének - több mint 100 millió forintos költségét a városnak kell biztosítania.

Vezér Mihály néhány idei évre tervezett felújítást is ismertetett. Egyebek mellett napelemes közvilágítás épülhet az óvárosi Szent László téren, és automata locsolóberendezést telepíthetnek az egészségügyi központ előtti térre. Tervezik a Dunafüredi út és a Botond utca felújítását, az óvárosi Halász utca csapadékvíz-elvezetését és zsilipépítést a szintén óvárosi Szkela utcában.

Iskolajárat Óvárosban?
A polgármester beszámolóját hozzászólások, kérdések követték. Többen elismerő szavakat, köszönetnyilvánítást fogalmaztak meg a város egészségügyben, oktatásban és közbiztonságban elért színvonalával kapcsolatban. Az óvárosban lakó felszólalók a "gazdátlan" épületek (a volt falusi abc, a régi óvoda és a révátkelő), az autóbuszközlekedés, a gyalogátkelők, a Hun utca csapadékvíz-elvezetésének problémáját és a parkolási nehézségeket említették. A felvetésekre Vezér Mihály mellett az érintett szakbizottsági elnökök és az iroda-, intézmény-, valamint cégvezetők válaszoltak. Az óvárosi bolti, patikai és postai szolgáltatással kapcsolaban elhangzott, hogy bár az önkormányzat próbált üzletbarát feltételeket teremteni, azonban a szolgáltatóknak nem éri meg kihelyezett egységeket működtetni. A polgármester felkérte a polgármesteri hivatal illetékes irodáját, hogy vizsgálják meg az iskolabusz-rendszerű helyi járat működésének lehetőségét, mérjék fel az utasszámot és a költségeket.

Vasúti közlekedés
A vasútfejlesztéssel kapcsolatban dr. Oláh M. Zoltán főépítész tájékoztatta a résztvevőket. Elmondta, hogy a NIF és a MÁV tájékoztatása szerint február 26-ától várhatóan 13 hónapon keresztül szünetel a vonatközlekedés a Budapest-Kelenföld – Érd-felső útvonalon. A Budapest-Kelenföldről induló járatok Érd-Alsó után Tárnokra közlekednek, ahonnan visszatolatnak Érd-felsőre, az Érd-felsőről Budapest-Kelenföldre tartó vonatok esetében pedig "fordítva" történik a visszatolatás. A vonatokról tehát nem kell leszállni, de 7-7 perccel, vagyis összesen mintegy 15 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az utazóknak. Általánosságban elmondható, hogy emiatt a vonatok 15 perccel korábban indulnak és 15 perccel később érkeznek. A vasúttársaság a reggeli és délutáni csúcsidőszakban 2-2 plusz szerelvényt fog indítani. A NIF és a MÁV ígéretet tett, hogy a törvényi kötelezettségének eleget téve időben és minden részletre kiterjedően tájékoztatja az érintett utazóközönséget. Ennek ellenére a főépítész javasolja, hogy minden esetben előre tájékozódjunk a tervezett utazás megkezdése előtt.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.