2018. május 22. - Júlia és Rita napja
Hétfő
Min:14°
Max:22°
Kedd
Min:14°
Max:22°
Szerda
Min:15°
Max:22°
Csütörtök
Min:16°
Max:20°
Péntek
Min:17°
Max:23°
Kultúra, Oktatás

Balett mindenkinek - írta: CK
2018-02-12 - A Batta Balett Stúdió növendékei tartottak bemutatót a százhalombattai Kipp-Kopp Óvodában február 8-án a farsangi hét keretében. A három korosztály fellépése jól szemléltette, mekkora fejlődésen mennek keresztül a kis táncosok a tanulás által. A stúdiót az a Házi Tamás alapította, aki korábban maga is az intézmény ovisa volt.
Akkoriban úgy beszéltek róla: "Inkább vigyáznék száz bolhára, mint egy Házi Tomira!" Az örökmozgó gyerek előbb Klinda Dénestől tanult jazzbalettet, majd Szigetvári Józseftől néptáncot, 14 évesen pedig sikeresen felvételizett a Talentum Kulturális Alapítvány táncművészeti szakközépiskolájába. Az utolsó tanévben egy másik battai fiúval, Kiss Krisztiánnal együtt bekerültek Markó Iván Magyar Fesztivál Balettjébe. Mindketten táncoltak a Boleró című darabban, amelyet városunkban is bemutatott a társulat. Tamás három év elteltével már szólistaszerepeket kapott több produkcióban - egyebek mellett a Jiddise máméban, illetve az Angyalok üzenetében. Hat év után megvált a társulattól és szabadúszó karrierbe kezdett.  Táncolt a Vámpírok báljában, a Sakk musicalben, de a tavalyi budapesti FINA vizes világbajnokság nyitógáláján is.
Mára az oktatás fontosabbá vált számára a táncnál, szeretne saját darabokat színpadra állítani és - részben a balettstúdióra alapozva - olyan társulatot létrehozni, amely a világ bármely részén színpadképes.

Számos hazai nagyvárosban működik ilyen társulat, miért ne lehetne Százhalombattán is? – kérdezi, de a balett népszerűsítése nem olyan egyszerű, mint a divattáncoké. Más a befogadó közeg, és lényegesen több gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy a mozdulatok kidolgozottsága, szépsége érvényesüljön a színpadon. Házi Tamás azonban kitartó az elképzeléseiben.

A 2012-ben alapított Batta Balett Stúdió négy táncossal indult. Jelenleg negyvenen vannak. A legfiatalabb növendékek négy évesek, de egy ötfős felnőtt csoport is gyakorol, amelynek 51 éves a legidősebb tagja. "A stúdió olyan közösség, ahol a tánc szeretetének átadásával összhangban odafigyelésre, toleranciára, egymás segítésére neveljük a gyerekeket – mondja a táncművész stúdióvezető. Kitartásra, céljaik elérésére, a minőségi munka és a körülöttük levő értékek felismerésére ösztönzöm őket."

A balett minden színpadi tánc alapja – teszi hozzá. Tartást ad a testnek, növeli az állóképességet, fejleszti az izomzatot, a flexibilitást. Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan, lelkileg is egészségesebbé tesz.

Szeretné, hogy minél több fiú és lány jelentkezzen a stúdióba, amelynek keretében a hét minden napján foglalkozásokat tart a Barátság Kulturális Központban. (További információ a stúdióról: www. battabalett.hu)


További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
Választási hírek
Felhívások
Nyári táborok
2018-04-17 -
A Százhalombattai Hírtükör online felületén idén is közzétesszük a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan és tartalmasan töltsék a nyári szünidőt. A táborokat, programokat kínáló vállalkozások, szervezetek, magánszemélyek részére ingyenes megjelenési lehetőséget biztosítunk. Érdeklődni és jelentkezni május 10-éig lehet a hirtukor@mail.battanet.hu e-mail címen, illetve a 06 30 361 8050-es telefonszámon.
AKTUÁLIS
2018-05-17 - óvodapedagógusi munkakör betöltésére.
2018-05-16 - A pünkösdi munkaszüneti napra tekintettel változik a vonatok közlekedési rendje: május 20-án az ünnepnapi, 21-én a vasárnapi, 22-én, kedden pedig már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
2018-05-14 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Fudokan OB
2018-05-16
A Százhalombattán rendezték meg a harmadik országos fudokan karate bajnokságot május második hétvégéjén. A sporteseményen 18 klub képviseltette magát, az összesített eredmények alapján a százhalombattai csapatot is magában foglaló Budai XI. állhatott a dobogó legfelső fokára.

Kettős jubileum
2018-05-16
Nagyszabású koncerttel ünnepelte kettős évfordulóját a Százhalombattai Alapfokú Művészeti Iskola május 12-én.

Jó látás, eredményes tanulás
2018-05-16
Mivel a jó látás alapvető feltétele az eredményes tanulásnak, a százhalombattai önkormányzat negyedik éve szervez szemészeti szűrővizsgálatokat az iskolába készülő gyerekek részére. Az idei szűrésekre május első felében került sor az óvodákban.

Égig érő fák és zöldellő gondolatok
2018-05-16
Az idei tanévben is csatlakozott az országosan szervezett Fenntarthatósági Témahét programjaihoz a százhalombattai Eötvös iskola.

Bizottsági ülések
2018-05-16
Üléseznek a százhalombattai képviselő-testület szakbizottságai a jövő hét folyamán.

Ausztriában reptettek
2018-05-16
Mórotz Attila ötödik, Tokaji Tamás hetedik helyezést ért el a körrepülő-műrepülő modellek Styria Kupa elnevezésű nemzetközi versenyén, Ausztriában május 12-13-án.

Ilyenkor kell megfeszülni
2018-05-16
Első alkalommal mutatkozik be a fővárosban, ráadásul két önálló kiállítással kezd Fazekas Levente Százhalombattán élő képzőművész. Szimplapokol című tárlata május 30-án nyílik és június 22-éig lesz látható a Magyar Műhely Galériában (Akácfa utca 20.), Duplapokol című kiállítása pedig június 15-től július 6-ig tart nyitva a MAMŰ Galériában, a Damjanich utca 39. alatt.

Gyémántmadarak
2018-05-16
Minden százhalombattai versenyző a legmagasabb minősítést érte el a Tököli Pünkösdi Népdalünnepen május 11-én.

Telefonközpont-korszerűsítés a rendelőben
2018-05-16
Technológiai átállást végeznek a Százhalom Egészségügyi Központ telefonközpontján május 18-án, pénteken. A munkálatok reggel 8 óra 30-kor kezdődnek és várhatóan mintegy 20 percig tartanak majd, amely idő alatt az intézmény telefonon nem lesz elérhető.

Kézilabda NB I/B - Nem sikerült a győzelem az utolsó fordulóban
2018-05-16
A Vecsés csapata ellen akkor sem könnyű a játék, ha az együttes már biztos bajnoki címmel érkezik Százhalombattára. A gyors, technikás, kiegyensúlyozott vendégalakulat, hazai pályán is megnehezítette az SZKE dolgát (2017.12.17., Vecsés-Százhalombatta 37-27). Senki nem várt egyszerű mérkőzést, sokgólos, parázs meccsre volt kilátás. Százhalombattai KE – Vecsés SE Él-Team 30-32 (14-16), május 12. (szombat), 18 óra, Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta – 120 néző.

Kettlebell EB - Egyéni csúcsok, értékes pontok
2018-05-14
A SZVISE eredményei is hozzájárultak Magyarország jó helyezéseihez a Kettlebell Európa-bajnokság éremtáblázatán. A felnőttek között harmadikak, a veteránok összesítésében pedig első helyen végeztünk.  A kontinensviadalt – amelyen 24 ország közel 300 versenyzője indult –Kecskeméten rendezték meg május 11-13-án.

VB-re készülnek a sporttáncosok
2018-05-14
Két produkcióval kvalifikált az SZTC Táncszakosztálya a Zágrábban rendezett European Championship versenyre, amely május 10-13-án zajlott a modern Arénában.

Ki vagyok, és ki lehetnék?
2018-05-14
A ráckeresztúri rehabilitációs központ épülete stabilitást, biztonságot, békét áraszt. Köralakú alaprajzával, abból kiemelkedő kápolnájával, vastag falaival és átriumos belső udvarával kolostorra emlékeztet. "Pedig itt nem apácák laknak."

Battai bajnokok
2018-05-11
Mórotz Attila első, Tokai Tamás pedig második helyezést ért el a Körrepülő Modellek Országos Bajnokságán F2-B felnőtt kategóriában május 6-án Békéscsabán.

Ercsiben is járőröznek
2018-05-11
Az önkormányzat felkérésére a szomszédos Ercsiben is megkezdte környezetvédelmi munkáját a százhalombattai Hulladékkomandó Társadalmi Járőrszolgálat május 2-án. A civil szervezet legfontosabb feladata az illegális hulladéklerakás megfékezése lesz. Az első bejárást a rendőrség, a polgárőrség és a vadásztársaság képviselőivel közösen tartotta.

Jack London az Eötvösben
2018-05-11
Jack London "Az éneklő kutya" című regénye volt az idei olvasási vetélkedő témája a százhalombattai Eötvös iskolában.

Szúnyoggyérítés
2018-05-11
Elkezdődött a szúnyogirtás Százhalombattán április utolsó hetében.

Csepp a tengernél
2018-05-11
Életre szóló élményekkel tért haza tíznapos törökországi turnéjáról a Forrás Néptáncegyüttes Cseppforrás csoportja április 24-én.

Árvízvédelmi gyakorlat
2018-05-10
Összehangolt árvízvédelmi gyakorlaton vettek részt a százhalombattai polgárőrök az Érdi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében a Duna Kossuth Lajos utcai szakaszán április folyamán. A gyakorlatban részt vettek katasztrófavédelem tűzoltói és vezetői, a battai önkéntes tűzoltók, a rendőrség, a honvédség, a közterületfelügyelet és az Arany János iskola diákjai.

Alpolgármesteri fogadóóra
2018-05-09
Fogadóórát tart Sinka László óvárosi képviselő, alpolgármester május 16-án (szerdán), 15 órától 17 óráig az óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Házban. Időpontot lehet egyeztetni a 23/542-104-es telefonszámon.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.