2019. február 19. - Zsuzsanna napja
Kedd
Min:-1°
Max:0°
Szerda
Min:0°
Max:8°
Csütörtök
Min:0°
Max:8°
Péntek
Min:1°
Max:10°
Szombat
Min:-4°
Max:2°
Civil szféra

Önkéntesek a vizekért
2018-02-12 - Tizenegyedik alkalommal szervezi meg a vízparti élőhelyek tisztítását a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat a Víz Világnapja alkalmából március 24-én. Az eseményhez bárki csatlakozhat.
A tervek szerint két útvonalon, két csoportban zajlik majd a szemétszedés: az egyik az óvárosi buszfordulótól, a másik a Harcsa csárdától indul reggel 9-kor.  A két társaság a Csónakházban találkozik a takarítás végén, ahol a szervezők zsíros kenyérrel várják őket, a Dubics Tamás Horgászegyesület pedig előadást tart nekik Európa második leghosszabb folyamáról, a Dunáról és annak élővilágáról.

Az étkezés és a védőfelszerelések miatt a szervezők kérik a nagyobb létszámú részvételi szándékot előre jelezni a hulladekkommando@gmail.com e-mail címen.
A Víz Világnapját az ENSZ-közgyűlés döntése alapján, 1993 óta ünnepeljük minden év március 22-én. Célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére.  

A Hulladékkommandó mindenkit szeretettel vár az önkéntes vízparttakarításra. Védőfelszerelést biztosítanak. Kérik, hogy a résztvevők kényelmesen, az évszaknak és időjárásnak megfelelően öltözzenek.

Felhivások
2019-02-19 -
Meghirdette az idei városi vers- és prózamondó versenyt a Hamvas Béla Városi Könyvtár Százhalombattán. A jelentkezési határidő február 22., péntek.
AKTUÁLIS
2019-02-18 - Meghatározta a képviselő-testület a kötelező óvodai felvételi körzethatárokat a 2019-20-as nevelési évre Százhalombattán.
2019-02-14 -
2019-02-13 - A Százhalombattai VUK SE úszószakosztálya idén is várja a gyerekeket úszótáborába a Városi Strandon június 17-től hat hétig.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Közös környezettisztítás
2019-02-19
Ismét tisztítóakciót hirdetett a százhalombattai Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat március 23-a szombatra, a Víz Világnapja alkalmából és a TeSzedd! -Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhét keretében.

Jótékonykodtak a battai labdarúgók
2019-02-19
Százezer forintot adományozott a Százhalombattai Labdarúgó Klub a Sérültekért Alapítványnak. A jótékonykodásról tavalyi évzáró bankettjukon határoztak a játékosok és a vezetők. A jövőben focilabdákat is szeretnének adományozni a városi intézményeknek, hogy "mindenhol folyamatosan pattoghasson a játékszer". Elsőként a SZISZKI-be vittek kettőt.

Elfogadták a költségvetést - Képviselő-testületi összefoglaló
2019-02-19
A 2019. évi költségvetési rendelet megalkotása és az ezzel összefüggő döntések meghozatala volt a százhalombattai képviselő-testület idei első tanácskozásának legfontosabb témája február 14-én. Módosításra került a 2018. évi költségvetéséről szóló rendelet. Több jelentős kérdést tárgyaltak a képviselők, így például az V. számú házi gyermekorvosi körzet kialakításával kapcsolatos döntéseket. Határoztak a Magyar Postával kötendő ingatlanhasználati megállapodásról, amely értelmében hétfőn postafiók nyílik Óvárosban, a Szent László út 17. alatt.  

Alpolgármesteri fogadóóra
2019-02-19
Fogadó órát tart Sinka László óvárosi képviselő, alpolgármester február 25-én, hétfőn, 14 óra 30-tól 16.30-ig a Zenálkó Etel Közösségi Ház kistermében. Időpontot a 23/542-104-es telefonszámon lehet egyeztetni.

Szalai emlékverseny
2019-02-19
Rekord méretű csapattal, negyvenkilenc versenyzővel képviselte városunkat a Százhalombattai VUK SE az immár hagyományos Szalai János Úszó Emlékversenyen, amelyet a Városi Sportuszodában rendeztek meg február 16-17-én.

Lázcsillapítás: mikor kell, mikor nem?
2019-02-19
Nagyon sok a lázas, beteg gyerek mostanában, ezért különösen aktuális néhány alapelvet felidézni a lázcsillapítással kapcsolatban. Az alábbiakban dr. Benedek László házi gyermekorvos tanácsait olvashatják.

Új gyermekorvos
2019-02-18
Bemutatkozott Százhalombatta új gyermekorvosa a képviselő-testület február 14-i ülésén. Dr. Ács Beáta az ötödik gyermekorvosi körzetért lesz felelős, fiatal kora ellenére nagy szaktudással rendelkezik és ambiciózus tervekkel lát munkához. Az új praxis várhatóan áprilisban kezdi meg működését.

Ügyeletes óvodák a nyári és téliszünetben
2019-02-18
Meghatározta a városi óvodák nyári és téli nyitvatartási rendjét a százhalombattai önkormányzat Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottsága.

Megjelentek a pályázati felhívások
2019-02-18
Megjelentette az esélyegyenlőségi, kulturális és sportpályázati keretekre való felhívásokat a százhalombattai önkormányzat. Az esélyegyenlőségi támogatási alapon 320 ezer, a sportalapon 65 millió, a kulturális alapon pedig 5 millió 120 ezer forintot különítettek el a 2019-es költségvetésben, amelyre február 25-e (hétfőn) 16 óráig adhatják be pályázatukat a civil szervezetek.

A KÉSZ nyilatkozata a tudományszervezés aktuális kérdéseiről
2019-02-18
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elengedhetetlenül fontosnak tekinti a Kárpát-medencei keresztény kultúra minél mélyebb megismerését, megőrzését és terjesztését, az ehhez nélkülözhetetlen tudományos tevékenység szabad művelését, az így feltárt ismeretek átadását a jövő generációk megfelelő szellemű oktatása és nevelése érdekében. Mindezek alapján, értelmiségieket tömörítő szervezetként sajnálattal tapasztaljuk az elmúlt időszak, sokszor tudatosan szított, éles és heves vitáit a magyar tudományszervezés és tudományfinanszírozás kérdései körül.

Sportgála
2019-02-15
A Testnevelési és Sport Elismerő Oklevelek, valamint az Életmű Sport Oklevél átadására kerül sor március 1-jén, pénteken, 17 órától a Városi Sportközpontban, Százhalombattán.

Hamarosan nyit a posta Óvárosban
2019-02-15
Megkezdi működését az új óvárosi postahivatal Százhalombattán február 25-én.

Felnőtt úszásoktatás
2019-02-15
Ismét felnőtt úszásoktatás kezdődik Százhalombattán március 5-től öthetes turnusokban.

Isabel Allende: A japán szerető
2019-02-14
A Lark House ("Pacsirtaház") napfényben fürdő idősek otthona Berkeley külvárosában.

Újra zöld a Kipp-Kopp
2019-02-13
Harmadik alkalommal nyerte el a "Zöld Óvoda" címet a Százhalombattai Kipp-Kopp.

Két találkozó Olaszországban
2019-02-13
Különösen mozgalmas volt az elmúlt hét a százhalombattai Arany János iskola Erasmus+ projektjeiben résztvevő diákjai és pedagógusai számára.

Aranyos szenior páros
2019-02-13
A hétvégén  Nyíregyházán rendezték meg az I. Sóstói Szenior Úszófesztivált, ahol a Százhalombattai VUK SE-t Horváth Csenge és Kőhalmi András képviselte.

Illegál bál
2019-02-13
A "Keresztapa" klánjában és az 1920-as évek Amerikájában érezhették magukat, akik részt vettek a százhalombattai Százszorszép Óvoda alapítványi bálján február 9-én.

Kezdődik a tekebajnokság
2019-02-13
Elkészült a sorsolása a Budapest és Környéki Tekebajnokság tavaszi fordulóinak.

Magyar bajnok teniszező
2019-02-13
Megnyerte a Korosztályos Országos Magyar Bajnokságot páros L14-ben Csibrák Antónia Berényi Eszterrel január 25-29-én Budapesten.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.