A beszélgetős, felolvasós könyvbemutatót tárlatvezetés egészítette ki, az alkotótárs, László Bandy ugyanis ezúttal sokkal többet tett, mint illusztrált. A rajzok a versekkel születtek, azonos számúak, egyenértékűek, együtt alkotnak esztétikai, gondolati minőséget.

A könyv alapgondolata, a "közeledő érintés" leginkább Isten, a mindenség, az örökkévalóság, a teljesség, a szeretet jelenlétére utal, de – egyebek mellett - kortárs és nem kortárs írókéra, költőkére, más művészekére is. Az "érintések" átformáló élmények, amelyeket a szerző azért igyekszik sajátos formába önteni, mert – vigyázva a "szellem tisztaságára" – ő is érinteni akar.

Verseiben életre kell az imádott Dosztojevszkij, Pilinszky, Nagy Gáspár, egy meg nem nevezett pályatárs, aki már nincs itt, de "összetört álmaink telén túl is" virágot fakaszt, valamint Dürer, akiről a beszélgetés során kiderül: naplója gyakorlatilag kettős könyvelés volt, amikor azonban elterjed a híre, hogy Luthert elrabolták, apokaliptikus álmokat álmodik. Egyébként így, múlt és jelen időben egyszerre, mert amikor sikerül közösen átélni, hogy ezek a vigasztaló világszellemek valóban jelen vannak, a Közeledő érintés kötetben legalábbis mindenképp, akkor "a létmagány (tényleg) széjjelporlik, mint a pára". Dürer álmát (az 1525. esztendőben Pünkösd után) László Bandy olvassa fel. Nincs múlt, jelen, jövő, én, te, ő, mi, ti, ők, hanem egyszerre van minden.  

Közben a hallgatóság csöppet sem udvariasan, hanem legalább olyan szenvedélyesen hallgat és beszél, mint a szerzők. Valaki a Sixtus-kápolna festményét említi, más valaki pedig azt tartja fontosnak megosztani a többiekkel, hogy mennyire szereti Baka Györgyi optimizmusát, "felfele vivő gondolatait". "Amikor Ádám és Éva/még egyek voltak,/nem volt halál. Ha Ádám/és Éva átszellemült lelke/újra egyesül, a ronccsá/tört részek rés nélküli/egésszé zárulnak össze,/a léthasadás összeforr."