2018. december 15. - Valér napja
Péntek
Min:0°
Max:0°
Szombat
Min:-1°
Max:0°
Vasárnap
Min:-4°
Max:0°
Hétfő
Min:-5°
Max:0°
Kedd
Min:-10°
Max:0°
Civil szféra

Tanulságos felújítások - írta: CK
2017-11-17 - A pénz mellett kitartás és türelem is szükséges a társasházfelújításhoz. A meglevő pályázati rendszereknél kedvezőbbnek tűnik a támogatott hitel és a lakástakarék, a szakemberhiány pedig ezen a területen is akadályt jelent. Nagyjából ezekkel a tanulságokkal szolgált a Kodály 10-12. és az Eötvös 6-8. alatti társasházak ősszel befejezett felújítása Százhalombattán. A részletekről Budai Barbara közös képviselő beszélt.
A két kezelésében álló társasház tavaly döntött úgy, hogy lehetőség szerint elindul az Otthon Melege energiamegtakarítást célzó állami pályázaton. Ennek a feltételrendszere lényegesen eltért a korábban ismert úgynevezett egyharmados pályázatokétól, amelyek során a költségeknek csak egyharmad részét kellett a tulajdonosoknak kigazdálkodniuk, a további kétharmadot az állam és a helyi önkormányzat finanszírozta. Az új pályázati rendszerben az induló energetikai besoroláshoz képest elért változás arányában lehetett támogatáshoz jutni, de magasabb támogatásban csak megújuló energiát tartalmazó pályázat kaphatott.

A társasházak felmérették az energiabesorolásukat és költségvetést készíttettek, amely azonban nagyon magas lett a pályázatban előírt műszaki tartalom, és amiatt, hogy a legmagasabb támogatás elnyerése érdekében olyan műszaki megoldások kerültek bele, amelyek nem feltétlenül szolgálták a tulajdonosok valós igényét.

A két ház végül úgy határozott, hogy a saját igényeik szerinti műszaki tartalommal, lényegesen alacsonyabb összköltséggel és önerős finanszírozással készüljön költségvetés.

Menet közben újabb Otthon Melege pályázat került kiírásra, amelyben a vissza nem térítendő támogatás helyett kamatmentes kölcsönt kínáltak. A tulajdonosi közösségek ezt sem vették igénybe, mert az OTP által energiatakarékos felújításhoz biztosított kamattámogatott hitel lakástakarékkal kombinálva pénzügyileg jobb szerkezetnek bizonyult.

A társasházfelújítás azonban az állami pályázatok feltérképezése és a legkedvezőbb pénzügyi konstrukció meglelése után is alaposan igénybe vette a lakók és a közös képviselő energiáit. Kiderült ugyanis, hogy a szakemberhiány miatt a legjobb referenciákkal rendelkező kivitelező kiválasztása sem jelent garanciát a problémamentes munkavégzésre.  Az árajánlatok versenyeztetése, a hitel felvétele annyi időt vesz igénybe, hogy sok esetben az adott cég a felvonuláskor már teljesen új gárdával, kisebb létszámmal érkezik – mondta el Budai Barbara.

A kivitelezés elhúzódott, állandósult a por és a zaj a nyári hőségben, de nem jutott figyelem például arra sem, hogy a viharos szél ne fújja szanaszét a szigetelőbálákat az utcán a rendetlenség mellett még balesetveszélyt is okozva.  

Mire végül szeptemberben, illetve októberben elkészültek a házak, a felújítás nyűgei lényegében felőrölték a tulajdonosok és a közös képviselő tűrőképességét. Az épületek azonban szépek, komfortosabbak és ami talán a legfontosabb: fenntarthatóbbak lettek.
A hatvan lakást magában foglaló Kodály 10-12-ben újabb 10 centiméteres homlokzati szigetelés került a húsz éve felvitt 4-5 centiméter vastag védőfelületre, amely a legjobban szigetelt társasházzá tette Százhalombattán, és elvégezték a tető hő-, valamint vízszigetelését is. A 30 lakásos Eötvösben 6-8-ban pedig a homlokzati és tetőszigetelés mellett a fűtést is korszerűsítették. Az egycsöves rendszert kétcsövesre cserélték és lakásonként mérőkkel látták el.

Eredetileg az épület másik fele, az Eötvös 2-4. alatti lépcsőház is részt vett volna a felújításban, az ottani tulajdonosokat azonban visszariasztották a költségek. Nem mindig sikerül meggyőzni az embereket, hogy amennyivel egy időre magasabb lesz a közös költségük, annál sokkal többet spórolhatnak hosszabb távon a fűtésszámlákon. (A képen a felújított Kodály 12.)

AKTUÁLIS
2018-12-14 -
2018-12-14 - A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltó munkakörre. Minden érdeklődő jelentkezését várjuk, aki elkötelezett a hivatásos szolgálat iránt.
2018-12-13 - Nyilvános pályázat keretében, 5 évre bérbe adja a százhalombattai önkormányzat a Kodály sétány 26. alatti 50 négyzetméteres helyiséget.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Szilveszteri futás
2018-12-14
A Sporthalom Kft. idén is várja a városlakókat közös, vidám, aktív óévbúcsúztatásra december 31-én, hétfő délután a Szent István téren.

Tánc: múlt, jelen, jövő
2018-12-14
Karácsonyváró műsorral ünnepelte alapításának 15. évfordulóját a Pesovár Ferenc Néptánc Suli december 9-én Százhalombattán. A gálaest második felében Levelek Kárpátaljáról címmel mutatta be közös táncszínházi előadását a Forrás Néptáncegyüttes és a Kárpátalja Táncegyüttes.

Két év haladékot kaptak a kúttulajdonosok
2018-12-14
Megszületett a döntés az engedély nélkül fúrt kutak engedélyeztetése ügyében. A belügyminisztériumi javaslatcsomagról december 12-én határozott az Országgyűlés. Két évvel meghosszabbították az engedélyeztetés határidejét.

Fokozott közbiztonság - Képviselő-testületi összefoglaló
2018-12-14
A közbiztonság javítása érdekében az önkormányzat megállapodást kötött a szabadidős járőrszolgálatra az Érdi Rendőrkapitányság Százhalombattai Rendőrőrsével. A képviselő-testület a többi között döntött a szociális területen működő egyesületek támogatásáról, terv készül az Erkel körúti kerékpárút meghosszabbítására, valamint jubileumi sorozattal ünnepli Százhalombatta a várossá nyilvánítás 50. évfordulóját.

Volt egyszer egy Százhalom
2018-12-14
Az idén húsz éves Faluvédő Egylet tizennégy család élettörténetét bemutató kötetet adott ki Volt egyszer egy Százhalom címmel. A kötet bemutatójára december 7-én, a Zenálkó Etel Közösségi Házban került sor. Az érdeklődőket Sinka László alpolgármester köszöntötte. Mint mondta, jó, hogy vannak köztünk olyanok, akik mernek vállalni valamit és tesznek is érte.

Családias karácsony
2018-12-14
Ünnepi hangulatban telt a december 13-i klubdélután az Óvárosi Nyugdíjas Klubban. A tagokat Sinka László alpolgármester, Klimsa Arthúr képviselő, valamint ovisok köszöntötték a közelgő ünnepek alkalmából a Zenálkó Etel Közösségi Házban.

Több helyen intenzív havazás lassíthatja a közlekedést
2018-12-14
Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki az ország jelentős részére intenzív havazás és helyenként hófúvás veszélye miatt. A Magyar Közút a következő napokban minden emberi és gépi erőforrásával, 12 órás váltott műszakokban dolgozik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon, ahol szükségeslehetséges, a megelőző sószórásról is gondoskodik. A közlekedőktől azt kérik, csak akkor induljanak útnak, ha előtte tájékozódtak az aktuális út- és látási viszonyokról.

Több mint négyezren vettek részt a tüdőszűrésen
2018-12-13
Több mint négyezer városlakó élt az ingyenes tüdőszűrés lehetőségével, amelyet az idei évben is biztosított az önkormányzat Százhalombattán. A vizsgálatokat a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet mobil szűrőszolgálata végezte el október 29. és november 29. között a Százhalom Egészségügyi Központban.  

Óvárosi advent
2018-12-13
Óvárosban Vezér Mihály polgármester és Sinka László alpolgármester, a településrész képviselője várta közös fenyődíszítésre a városlakókat a Szent László téren december 12-én.

Fővárosi fellépés
2018-12-13
A Hagyományok Háza szervezésében a Corvin Téri Vásárban énekelt a százhalombattai Kőrösi iskola Bodzabogyók Énekegyüttese Násztorné Réczey Éva vezetésével.

Csapatmunka az ügyfelekért
2018-12-13
Karácsonyi köszöntésre hívta az önkormányzat a város volt és jelenlegi köztisztviselőit a Szekeres József Konferencia és Rendezvény Központba december 11-én. A város nevében Vezér Mihály polgármester kívánt kellemes ünnepeket nekik.

Mikulás-kupa
2018-12-12
Jó hangulatú versenyen mérték össze tudásukat a VUK SE növendékei a Városi Sportuszodában Százhalombattán december 8-án. A résztvevőket Vezér Mihály polgármester köszöntötte.

Harminc év és egy nagyon szép szakma
2018-12-12
December 1-jén volt harminc éve, hogy Pintérné Krizsán Erika a mai Százhalom Egészségügyi Központ, akkor Városi Egészségügyi Intézmény dolgozója lett. A kerek évforduló alkalmából beszélgettünk vele a rendelő és a szakma változásairól, közösség iránti elkötelezettségről és segítő szándékról, azokról az értékekről, amelyek valakit megtarthatnak egy úton.

Város szerte karácsony
2018-12-11
Ragyogó napsütésben díszítették fel a város karácsonyfáját az óvodások és a kisiskolások a Szent István téren december 10-én délelőtt Százhalombattán.

Utánpótlásfoci
2018-12-10
Negyedik helyen végzett a Százhalombattai VUK SE U11-es labdarúgócsapata a december 9-én, Törökbálinton megrendezett Aréna Mikulás Kupán.

Aranyos diákok a Tudósakadémián
2018-12-10
Mintegy 300 tehetséges biológus között a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium kiválóságai is meghívást kaptak a Szegedi Tudósakadémiára. Az intézmény tanulói negyedik alkalommal vehettek részt az egyik legrangosabb országos középiskolai szakmai rendezvényen.

Ranglistavezetők a szeniorúszók
2018-12-10
Három arany-, három ezüst- és négy bronzérmet hozott el a százhalombattai VUK SE négy fős csapata  arról az évzáró szenior úszóversenyről, amelyet december 8-án rendeztek Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uszodájában.

Tókerülő vitorlás modellek
2018-12-10
Szép battai sikerek születtek a Csónakázó-tó hagyományos "Kék szalag" versenyén december 9-én. Forró Krisztián II., Forrai István VII., Kunvári Sándor pedig VIII. helyen végzett. Előző nap rendezték a szintén megszokott évvégi Mikulás Kupát MM hajóosztályban, amelyben a helyi modellezők nem voltak érdekeltek.

Befejeződött a Szent István templom rekonstrukciója
2018-12-07
Kívül-belül megújult a százhalombattai Szent István templom az elmúlt hónapokban. A munkálatok – amelyek során gyakorlatilag teljeskörű felújítást végeztek – mintegy négy és fél hónapig tartottak, a kivitelező MAVIT Kft. határidőre, november végén adta át az épületet.

Minden, ami kicsit vagy nagyon régi - Kipróbáltuk a Sandi Antik üzletét
2018-12-05
Nem lehet észrevétlenül elsétálni az újonnan nyílt régiség-antikvitás üzlet mellett a Városkapu üzletházban. Nem emlékszem, hogy valaha működött volna hasonló a városunkban. Kirakata és kínálata impozáns, mesés, titokzatos és csábító. Nemes Dóra írása.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.