2017. november 21. - Olivér napja
Kedd
Min:5°
Max:5°
Szerda
Min:2°
Max:10°
Csütörtök
Min:0°
Max:8°
Péntek
Min:3°
Max:7°
Szombat
Min:5°
Max:13°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.

Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban jártunk...
2017-11-05 -
Hagyományainknak megfelelően, a hűvösebb időszak beálltával könyvtárba, múzeumokba, kiállításokra látogatunk el a Pitypangos Palántákkal. Így volt ez most is. Egy kedves meghívásnak tettünk eleget október 20-án délelőtt.

A Süni csoportosok helyi járatos busszal keltek útra, hogy újabb élményekkel gazdagodhassanak. Különleges esemény volt a gyermekeknek a menetrend szerinti buszon való közlekedés, hiszen a nagyobb létszámú, óvodai kirándulásokra mindig bérelt busszal indulunk el.   Ebben a helyzetben is sokat tanultunk, hiszen több illemszabályt kellett betartani, amiről előtte sokat beszéltünk a csoportban.

A múzeumba érkezve már várt bennünket Anett néni, aki először az ősemberek bemutatásával, majd egy rövid mesével kezdte az időutazást, amely egy eltűnt kismackóról szólt.

Mint minden mese, ez is jól végződött, hiszen a kismackót megtalálták, a barlang mélyén kezdte meg téli álmát, mint a "szófogadó kis bocsok’’.

Ezután Anett néni képkirakóval inspirálta a gyerekeket, amely az ősember tűzrakó helyét ábrázolta.   A képkirakózás után megtapinthattunk igazi őskori csontokat, és "vadászhattak’’ a gyerekek különböző állatokra. A képkereső, -gyűjtögető versenyben a lányok bizonyultak ügyesebbnek. Nem véletlen, hiszen az őskorban is a nők dolga volt ez a tevékenység. Végül mindenki lerajzolhatta a saját barlangrajzát.  A színezők, párosítólapok gazdagították az ott töltött időt.

 Igazi időutazáson vettünk részt, amely során különleges, újszerű élményekkel lettek gazdagabbak óvodásaink. Köszönjük a múzeum dolgozóinak ezt a szép délelőttöt!

A Pitypangos Óvoda Süni csoportjának apraja és nagyja

AKTUÁLIS
2017-11-20 - Fogadó órát tart Bóna Zoltán országgyűlési képviselő Százhalombattán, a Polgármesteri Hivatalban november 30-án, csütörtökön 16 órától. Bejelentkezni és időpontot egyeztetni Janzsó Zsuzsannánál lehet a 70/3765956-os telefonszámon.
2017-11-13 - A Budapest–Pusztaszabolcs elővárosivonalon és a csatlakozó vonalakon a Kelenföld–Háros, illetve az Érd–Százhalombatta vonalszakaszok december 7-ig tartó felújítási munkái miatt módosult a menetrend a Budapest–Pusztaszabolcs–Dombóvár, a Budapest–Sárbogárd–Baja és a Budapest–Székesfehérvár elővárosi vonalakon.
2017-11-06 - Ahogyan azt a korábbi években megszoktuk, november 15-e után már csak hetente egyszer szállítja a szemetet a SZÁKOM Nonprofit Kft. a családi házas övezetből Százhalombattán. A heti kétszeri szállításra 2018. március 15-től térnek vissza.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Műszaki problémák VB-je
2017-11-21
Nem várt módon alakult a százhalombattai gokart versenyző, Kovács Zsombor szereplése a portugáliai Portimao-ban megrendezett Rotax Max világbajnokságon november 4-11-én.

Képzőművészeti fődíj
2017-11-21
Karácson Dominik, a százhalombattai SZISZKI 12. A osztályos tanulója kapta a kategóriák feletti fődíjat a XII. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlaton Hajdúszoboszlón november 7-én.

Kertész leszek, fát nevelek? Pályaorientációs nap a Kőrösiben
2017-11-21
A 2017/2018-as tanévtől egy tanítás nélküli munkanapot pályaorientációs célra kell használniuk az iskoláknak. A százhalombattai Kőrösben november 9-én tartották meg az összes évfolyam számára.

Az Eötvös iskola látogatása a Bűvösvölgybe
2017-11-20
Magyarország első Médiaértés-oktató Központja, a budapesti Bűvösvölgy 2014-ben nyitotta meg kapuit.

Gyógypedagógusaink is részt vettek Erasmus+ tanártovábbképzéseken
2017-11-20
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy iskolánk -  az Arany János Általános Iskola és Gimnázium - folyamatosan és sikeresen vesz részt ezeken a pályázatokon. Ennek köszönhetően ketten októberben egy hetet tölthettünk Olaszországban, Firenzében.

Idegenben győzelem, itthon vereség
2017-11-20
Csak kettő pontot szerzett legutóbbi két mérkőzésén a Battai Gurítók tekecsapat. Mindkét alkalommal a táblázaton előttük álló gárdákkal játszottak.

A pályaválasztás segítése iskolai szinten
2017-11-20
Miről is szólnak az őszi hónapok a pályaválasztás előtt álló diákoknak, családoknak?

Évzárás a modellezőknél
2017-11-20
Népes mezőny gyűlt össze az év utolsó RG65 hajóosztályban rendezett ranglistaversenyén, a százhalombattai Csónakázó-tavon november 18-án.

Elégedetten telelhetnek
2017-11-20
Villanyfényben és esőben játszotta le a Pest megye 1. osztályú labdarúgó bajnokság  őszi szezonjának utolsó mérkőzését a Százhalombattai LK november 17-én. Dunavarsány – SZLK 4-1

SZISZKI-krónika
2017-11-20

Öt arany a diákolimpián
2017-11-20
Öt arany-, három ezüst- és két bronzéremmel tértek haza  a Pest megyei válogatott százhalombattai tagjai a sportlövő diákolimpia november 18-án Derecskén rendezett döntőjéről.

ApróTalp Hőseiért lilába borult a főtér
2017-11-18
A Koraszülöttek Világnapján, november 17-én lilába borult a Szent István tér Százhalombattán. A város idén először csatlakozott a világnaphoz és az országos mozgalomhoz.

Élő kövek
2017-11-17
Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá - erre buzdítja a híveket a bibliai Péter apostol, első levelében. A Jézus Krisztusba vetett hit általi tanítványság elhívatottságot jelent az evangélium továbbadására, a feltámadás általi örök élet hirdetésére. Az emlékév alkalmából beszélgettünk Bálint Ilonával, aki küldetését komolyan véve tevékenyen részt vett a százhalombattai református gyülekezeti életben, a templomépítés előkészületeiben.

E-book lesz a főnyeremény
2017-11-17
Megmozdultak a helyi és környékbeli vállalkozók a Hamvas Béla Városi Könyvtár felhívására. Az egyik százhalombattai számítástechnikai cégnek köszönhetően egy E-book lesz a főnyeremény azon a tombolasorsoláson, amelyet a december 1-jei névadóemléknapon rendeznek.

Jelen vagy az életedben?
2017-11-17
A tudatos jelenlét hiányáról, hatásáról és az elsajátítási lehetőségekről tartott részben gyakorlatias előadást dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta és mindfulness-oktató a százhalombattai Barátság Kulturális Központban november 8-án.

Pályaválasztás előtt
2017-11-17
Rekordszámú, kettő helyi és nyolc környékbeli – köztük három új – oktatási intézmény mutatkozott be a középiskolába készülő diákoknak és szüleiknek szervezett pályaválasztási fórumon a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában november 7-én.

Kitüntetés és jubileum
2017-11-17
Kettős ünnepet tartottak a Városi Családsegítő és Gondozási Központ munkatársai a Szociális Munka Napja és fennállásuk 25 éves jubileumi évfordulója alkalmából november 13-án a Barátság Kulturális Központ kamaratermében. Az ünnepségen került sor a Szociális Munkáért Elismerő Oklevél átadására is. 

Készen állnak a választásokra
2017-11-17
Újabb két évre egyhangúlag ismét Orbán Viktort választották meg a Fidesz elnökévé a legutóbbi tisztújító kongresszuson. Alelnök maradt Gulyás Gergely, Kubatov Gábor és Németh Szilárd, Pelczné Gáll Ildikó helyett Novák Katalin került be a vezetőségbe. A kormányfő szerint a párt már ma is készen áll a választásokra. Hangsúlyozta: sohasem elégszenek meg a választások megnyerésével, győzelmükkel azt szeretnék, hogy egész Magyarország és minden magyar nyerhessen. A kongresszuson Százhalombattát Pap Miklós, a párt helyi elnöke és Lukács Bernadett alelnök képviselte.

Tanulságos felújítások
2017-11-17
A pénz mellett kitartás és türelem is szükséges a társasházfelújításhoz. A meglevő pályázati rendszereknél kedvezőbbnek tűnik a támogatott hitel és a lakástakarék, a szakemberhiány pedig ezen a területen is akadályt jelent. Nagyjából ezekkel a tanulságokkal szolgált a Kodály 10-12. és az Eötvös 6-8. alatti társasházak ősszel befejezett felújítása Százhalombattán. A részletekről Budai Barbara közös képviselő beszélt.

Haltelepítés és horgászati tilalom
2017-11-16
Tíz mázsa horogérett pontyot telepít a Benta-patakba a Dubics Tamás Horgász Egyesület november 24-én, pénteken Százhalombattán.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.