2024. április 20. - Tivadar napja
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:2°
Max:10°
Hétfő
Min:2°
Max:13°
Kedd
Min:4°
Max:9°
Szerda
Min:5°
Max:7°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Barangolások Somogyországban (Tudósítás az OMNYE nyárvégi kirándulásáról)
2017-09-08 - Az elmúlt években, a nagy nyár végi kirándulások alkalmával már bejártuk Magyarország jelentős területeit, van olyan, melyet már többször is, ezért most olyan területet választottunk, ahol még tagságunk jelentős része nem járt. Így esett a választás Somogy megyére, Nagyatádon megszállva, csillagtúraszerűen megismerve a megye gyöngyszemeit.
A Nagyatád környéki régiót Belső-Somogy névre keresztelték, amelyet nyugatról a Zalai-dombság, délről a Dráva folyó, keletről a Zselic, észak-keletről Külső-Somogy, északról pedig a Balaton határolja. A régió legnagyobb települése Nagyatád, valamivel több, mint 10 600 lakossal, a Rinyamenti kistérség központi települése. Igazi maradandó élményben részesül mindenki, aki meglátogatja a várost, sétál a virágos, gondozott parkokban, utcákon. A várost körülvevő festői szépségű erdők a vadászok és a turisták számára egyaránt tartalmas időtöltést kínálnak. A város legfőbb nevezetessége a Termál- és Gyógyfürdő,melynek remek vizét mi is kipróbáltuk.

Nagyatádra tartva első utunk Somogyvámos településre vezetett, ahol meglátogattuk a Krisna-völgyet. A Krisna tudat az öt világvallás egyikének, a hinduizmusnak egyik képviselője, amely világszerte többszáz-millió követőt számlál. Krisnát, mint az Istenség Legfőbb Személyiségét imádják, céljuk az Isten iránti odaadás, szeretet kifejlesztése.
A Krisna-völgy Magyarország, sőt Közép-Európa legnagyobb és legismertebb öko-közössége. A mintegy 275 hektáros területen kezdettől fogva az önfenntartás, a közös munka, a szociális fejlődés és a hagyományos technológiák szolgálnak alapelvként. A közösségnek van bio-kertje is, amely zöldségeket és gyümölcsöket biztosít a templom és a háztartások számára is.   Van itt vegetáriánus étterem – ahol mi is megkóstolhattuk ételeiket – valamint egy indiai ajándékbolt is. Tagjaink többsége a látogatás után úgy döntött, hogy nem tér át a Krisna hitre.

Kisbajom – a Belső-Somogy tájegység tölgy- és égererdőkkel övezett "zsáktelepülése", melyet dél-keletről a Rinya-patak határol, és a Rinyamente ékszerdobozának is nevezik. Ez a zöldkörnyezetben elhelyezkedő település évek óta vesz részt faluszépítő mozgalmakban, ennek köszönhetően több ezer virágtő díszíti az utcákat, a kereszteződésekben pedig egy-egy szoboralkotás, sziklakert, virágdomb ékeskedik. Alig 500 fő lakja, akik közül nagyszámú közmunkás tartja rendben a települést.

Megtekintettük helyi idegenvezető kíséretében a 170 éves református templomot és a Református Parókia épületét, ahol a Népi Hagyományőrző és Erdei Iskolát alakították ki. A Parókiát övező skanzen a hajdan volt népi építészet emlékei közül zsúpfedeles házaknak. csűrnek, kukoricagórénak, kovácsműhelynek (ahol részt vettünk egy bemutatón is), valamint népi lakóházaknak ad helyet.   

Lovas kocsival jártuk be a települést, közben meglátogattuk Kakas József népművészt, aki a kosárfonás rejtelmeiről tartott érdekfeszítő bemutatót. A programot kemencében sült langalló, pálinka és szörpkóstolás egészítette ki, közben pedig a Kolónia együttes autentikus roma táncbemutatója zajlott, vállalkozó szellemű társaink bevonása mellett.
Kaszó – Belső-Somogy déli erdeiben bújik meg a korábban csak Kaszópuszta néven ismert aprócska település (96 fő lakja). Kisvasúttal a Baláta-tóhoz utaztunk. A Baláta-tó Közép-Európa egyetlen ősláposa, természetvédelmi terület, egy lefolyástalan tó, csapadék és talajvíz táplálja. Látogatásunkkor a lápos rész szinte teljesen száraz volt az idei csapadékszegény időjárás miatt, és a tó maga is csak egészen kis területre húzódott vissza. A híres növények közül található itt tőzegeper, vidrafű, tőzegmoha, kárpáti sáfrány, az állatvilágból pedig keresztes vipera (szerencsére nem került utunkba), fekete gólya, cigányréce, réti sas, barna réti héja. Van itt madárfigyelő torony, illetve a lápon keresztül vezető ökoturisztikai sétány. Kaszón még felkerestünk egy újdonságot, a faszerkezetes lombkorona tanösvényt, amely a lombkorona között vezetett hídszerkezeten halad  a talajszinttől mért 9,5 méter magasságban és mintegy 124 méter hosszan.

Csurgó - Belső-Somogy régió 5000 lakosú városa. 1799 – 1800-ban itt lakott Csokonai Vitéz Mihály, a református gimnázium helyettes tanáraként. Megtekintettük a gimnázium parkját, amelyben csodaszép jegenyefenyők, borókák, tiszafák, tuják, hamisciprusok találhatók. Néhány éve egy óriási mamutfenyőt sajnos ki kellett vágni, mert félő volt, hogy rádől az épületre. Csonkja ma is látható. A parkban 1759-ben emelt barokk "kapu" – amelyen az első éves és végzett diákok is közlekednek – műemlék védelem alatt áll.
A napi programot a 400 éves Csokonai pincében jó hangulatú borkóstolóval zártuk.

Nagysallér - itt található a Studinka László Természetvédelmi Központ, amelyet egy régi erdészházból alakítottak ki. A Gróf Széchenyi Zsigmond, báró Schell József és Studinka László által kedvelt erdészlak falai ma is őrzik az elődök szellemét, amelyről az emlékszoba ad tanúságot. A trófea bemutatóteremben gímszarvas, dámszarvas és vaddisznó trófeák is találhatók.

A közelben lévő Petesmalmi tórendszert rövid erdei sétával közelítettük meg azzal a céllal, hogy tanulmányozzuk a vidrát, ezt a rejtett életmódot folytató állatot. A vidrapark egyben mentett (fiatal, sérült) vidrák illetve egyéb védett emlősök, madarak menhelye is.  Azon látogatók kedvére, akiknek a természetes élőhelyükön nincs szerencséjük megpillantani a vidrákat, egy külön kifutóban látvány etetés keretében bemutatják Lucát és Bendegúzt, a két mentett vidrát.

Nagyatádi szálláshelyünk a Hotel Solar volt. A személyzet nagyon kedves és szolgálatkész volt, szinte lesték minden kívánságunkat és a programok megszervezéséből, valamint lebonyolításából is kivették a részüket. Köszönet érte!
    
Bőszénfa - hazafelé tartva még rövid kitérőt tettünk a  zselici dombok között fekvő kis faluba, amely otthont ad a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának, a több mint két évtizedes múltra visszatekintő szarvas ágazatának. Az 1300 hektáron elhelyezkedő birtok több mint 1500 gímszarvasnak és sok más nagyvadnak nyújt élőhelyet.

Helyi idegenvezetők kalauzolásával, traktorral jártuk be a területet, ismerkedtünk az állatvilággal, és résztvehettünk a szelídebb szarvasok simogatásán is.

Kirándulásunk zárásaként a Zselicvad étteremben kitűnő ebédet fogyasztottunk el és felejthetetlen élményekkel utaztunk haza.

A kiránduláson 64 fővel vettünk részt, ezért az utazást emeletes autóbusszal bonyolítottuk le. Valamennyien meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy a gépkocsivezető egy hölgy lesz – "Húha"! Azután nagyon kellemesen csalódtunk. Leoti, az indián származású gépkocsivezető hölgy, férfiakat megszégyenítő gondossággal és hozzáértéssel kezelte ezt a monstrumot, egy pillanatig sem éreztük magunkat veszélyben. Egy jó humorú, felkészült vezetőt ismertünk meg benne. Köszönet neki, kedvességéért, humoráért.

Csurgón történt: amikor borkóstolás után mentünk vissza az autóbuszhoz, Leoti éppen az ellenkező irányba szaladt, még elintézni valamit, de azért odaszólt nekünk: "Várjanak ám meg, el ne menjenek  nélkülem!"  Megvártuk!

OMNYE



AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.