2019. január 20. - Fábián és Sebestyén napja
Vasárnap
Min:-8°
Max:-7°
Hétfő
Min:-8°
Max:0°
Kedd
Min:-9°
Max:-2°
Szerda
Min:-7°
Max:-1°
Csütörtök
Min:-7°
Max:-1°
Kultúra, Oktatás

Átadták a tankerületi központ új épületét
2017-07-03 - Ünnepélyes keretek között adták át az Érdi Tankerületi Központ új székházát június 27-én Érden. A tankerület három járás, Budakeszi, Érd és Pilisvörösvár általános iskoláit, gimnáziumait és művészeti iskoláit működteti és tartja fenn. Dolgozói dr. Solti Péter, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke előtt tettek esküt az avatáson.
Sárközi Márta tankerületigazgató elmondta, hogy az intézmény 2016. november 30-án alakult, de munkatársai már júniustól együtt dolgoztak. A központban 28 település 50 intézményének, 27 ezer diákjának és 2704 alkalmazottjának tevékenységét támogatja 39 kormánytisztviselő.

Dr. Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő arra emlékeztetett, hogy annak idején nem volt egyértelmű, melyik település adjon otthont a tankerületi központnak, de az együttműködés, Érd elkötelezettsége, valamint Sárközi Márta tevékenysége meggyőzte a döntéshozókat arról, hogy méltó helye lesz Érden. A város pedig ezzel azt a feladatot is vállalta, hogy 21. századi körülményeket teremt az intézményben dolgozóknak.
A központ az ipartestület egykori épületében kapott helyet, amelyet 80 millió forintért vásároltak meg, majd átalakították, felújították az 550 négyzetméteres ingatlant – tájékoztatott T. Mészáros András Érd MJV polgármestere.

Az állam és a helyi önkormányzatok együttműködésének szép példája az új székház – mondta dr. Solti Péter, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke, hiszen a berendezést például a partner önkormányzatok támogatásával szerezték be. Kiemelte, nagyon bízik abban, hogy a tankerület és az önkormányzatok együttműködése továbbra is sikeres marad.

A rendezvényen részt vett számos intézmény- és városvezető, valamint Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is. (Fotó: Pap Miklós, szöveg: HTV)


AKTUÁLIS
2019-01-11 - Lezárják a főtéri parkoló gyógyszertár előtti részét a január 13-i, vasárnapi jótékonysági koncert miatt Százhalombattán. A lezárás reggel 8-tól délután 5-ig tart. A szervezők az autósok megértését és türelmét kérik.
2019-01-11 -
2018-12-18 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Lépésről lépésre, bizalommal
2019-01-18
Hat hónap leforgása alatt három fejlesztési pályázaton is sikeresen szerepelt a százhalombattai KATHAT Kft. Katona István ügyvezető szerint érdemes időt és energiát fordítani a részvételre, még akkor is, ha az eredményességhez nagyon sok és sokféle feltételnek kell teljesülnie. 

Nehézsúlyú bajnok
2019-01-17
Rangos elismerést vehetett át a Magyar Ökölvívó Szövetség évzáró gáláján Schrammel Csaba, százhalombattai profi bokszoló december 29-én, Budapesten. Éves munkájáért kupát és oklevelet vett át Erdei Zsolt elnöktől. A nehézsúlyú ranglistavezetővel idei terveiről beszélgettünk.

Szelektív naptár
2019-01-17
Közzé tette a szelektív hulladékgyűjtés településrészenkénti időpontjait a Szákom Nonprofit Kft. Százhalombattán.

Nyílt levél és válasz a túlóratörvényről
2019-01-17
Nyílt levél Vezér Mihály polgármesterhez!

Sajtónyilatkozat
2019-01-16
A Százhalombattai MSZP szervezete a családok, munkavállalók érdekeit szemelőt tartva az országos összefogást erősítendő felhívással fordulnak Százhalombatta lakosaihoz.

Nyitott csoportajtó
2019-01-16
Hagyomány a százhalombattai Kipp-Kopp oviban, hogy évszakonként  más-más kreativitást fejlesztő tevékenységeket kínálnak a nagycsoportosoknak.

Hogyan tovább?
2019-01-16
Huszonnyolc előadó vett részt a SZISZKI második alkalommal megrendezett pályaorientációs projektnapján január 11-én Százhalombattán. A diákok első kézből szerezhettek információt a legkülönbözőbb szakmákról, egyetemi, főiskolai vagy OKJ-s képzésekről, külföldi munkavállalásról, vállalkozásindításáról, de akár a továbbtanulás költségeiről vagy az egyes szakmákban várható fizetésekről is.

Megérkezett az első baba
2019-01-16
Kovács Zsombor az első százhalombattai újszülött 2019-ben. Január 8-án, 8 óra 5 perckor született 52 centiméter hosszúsággal és 3180 grammos súllyal.

Jelöltállításra kérik a diákokat
2019-01-15
Megjelent a Stádium-díjjal kapcsolatos első felhívás, amelyben arra kérik a Kárpát-medencében élő diákokat az alapítók, hogy állítsanak jelölteket. Az elismerést a múlt évben hozta létre a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a százhalombattai székhelyű Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap.

Ketten döntőzhetnek a diákolimpián
2019-01-15
Ismét Százhalombattán rendezték meg a Pest Megyei Úszó Diákolimpia döntőjét január 12-én. Kellner Gábor (képünkön) és Soós Dorka továbbjutott az országos döntőbe.

Sikerült az év a falmászóknak
2019-01-15
Filmbe illően sikerült 2018. a Batta Extreme Sport Club mászó szakosztályának. Harangi János csatlakozása motivációval és edzői szakértelemmel lendítette fel a fiatalok munka- és versenykedvét.

Mi történt tavaly?
2019-01-15
Számos jubileum és szép sport-, valamint szakmai siker teszi emlékezetessé a 2018. esztendőt Százhalombattán, amely a veszteségek de az építkezés éve is volt.

Elutasítják a durva beszédet
2019-01-15
Lapunkhoz is eljuttatta a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozó közleményét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A szöveg az alábbiakban olvasható.

Újdonságok a könyvtárban
2019-01-15
Dr. Devorah Heitner: Képernyőtudatos család Dr. Csernus Imre: A harcos - Életrajz és lélekrajz Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek Stefano Mancuso: Zöld forradalom - a növények már feltalálták a jövőnket Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századraAleksandra Artymowska: 80 böngészővel a Föld körül Tom Watson: Pálcikacica és a nagyváros Colin Stuart: Az atom és az anyag varázslatos világa Aino Havukainen-Sami Toivonen: Tatu és Patu, a nyomozók Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

Békés, nyugodt év vége
2019-01-15
Közbiztonsági szempontból nyugodtan telt az adventi és az ünnepi időszak Százhalombattán, december hónapban bűncselekményről nem érkezett bejelentés a helyi rendőrök felé. Békésen, jó hangulatban és rendőri intézkedés nélkül zajlott le a szilveszteri utcabál is – tájékoztatott Kucsera Csaba rendőr százados, a rendőrőrs vezetője.

Ajtócsere
2019-01-15
Tudja-e a tisztelt olvasó, hogy meddig tart egy bejárati ajtó cseréje?

Gyászhír
2019-01-15
Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy Eszenyei Gyula Zsolt építészmérnök életének 72. évében, 2019. január 6-án elhunyt. Temetése január 25-én, 11 órakor lesz a százhalombattai temetőben. A gyászoló család

Ugye, eljössz még?
2019-01-15
Felemelő zenei és közösségi élményben volt része a már tizedik alkalommal megrendezett Újévi FREEDOM Koncert teltházas közönségének január 13-án, vasárnap a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, Százhalombattán. A Freedom zenekar különböző formációi mellett Takáts Tamás énekes és Gyenes Béla szaxofonművész lépett fel. A rendezvény fővédnöke a hagyományoknak megfelelően Vezér Mihály polgármester volt.

Tisztelt Százhalombattai Polgárok!
2019-01-14
A mögöttünk álló közös sikerek és eredmények adta jóérzéssel kívánom, hogy a 2019. esztendő mindenki számára az előrelépés és a boldogulás időszaka legyen. Bár köztudottan az év első napjaiban hajlamosak és kénytelenek vagyunk inkább a jövőre koncentrálni, úgy gondolom, hogy érdemes ilyenkor egy kis időre megállni és visszatekinteni az elmúlt esztendőre. A visszatekintés nemcsak abban segít nekünk, hogy megállapítsuk az elmúlt év különböző szempontú szaldóit, de komoly támpontként szolgál abban is, hogy reális célokat tűzzünk ki a jövőre vonatkozóan.

Kupagyőztes teniszező
2019-01-14
Egyéniben és párosban is első helyezett lett L18-ban Dávid Cintia, a Százhalombattai VUK SE teniszezője a január 12-14-én rendezett Budapest Park Kupán.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.