2019. január 17. - Antal és Antónia napja
Szerda
Min:1°
Max:1°
Csütörtök
Min:0°
Max:10°
Péntek
Min:-3°
Max:3°
Szombat
Min:-6°
Max:0°
Vasárnap
Min:-7°
Max:-1°
Civil szféra

Együtt eredményesebb - írta: CK
2017-06-15 - Együttműködési megállapodást kötött a Polgárőr Egyesület és a VUK Százhalombattán. A kölcsönösen előnyös szerződés legnagyobb haszonélvezői valószínűleg a városlakók lesznek, mivel az elsődleges cél, hogy megszűnjön az úszóversenyek idején jellemző parkolási és közlekedési káosz.
A kontraktust ma délelőtt látta el kézjegyével Szél Pál, a polgárőrség, valamint Katona István, a VUK SE elnöke a városházán. Az eseményen részt vett Szalai Attila, a polgárőregyesület titkára, Soós Elek, VUK-alelnök, valamint Nagy Balázs, a parkolási gondokkal érintett körzet képviselője.

A sport- és a közbiztonsági egyesület megállapodása szerint a VUK a jövőben rendszeresen tájékoztatja a polgárőrséget rendezvényeiről, amely – a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel együttműködve – ellátja azok forgalomirányítását, valamint közterületi balesetmegelőzését, cserében a VUK évente egyszer járművel és sofőrrel segíti a polgárőrök utazását.

Szél Pál elmondta, összefogva sokkal sikeresebbek tudnak lenni a különféle szervezetek, amire jó példa a százhalombattai rendőrök, polgárőrök és közterületfelügyelők több mint tíz éves szoros együttműködése. Partnerségük hozzájárult ahhoz, hogy városunk az ország egyik legbiztonságosabb településévé váljon, polgárőrváros-elismerésben részesüljön, és a lakosság biztonságérzete jelentősen javuljon. Bízik abban, hogy a VUK-kal, amely a város egyik legnagyobb sportegyesülete, ugyanilyen gyümölcsöző lesz az együttműködés, aminek lényege, hogy a polgárőrség jogszabályi keretek között biztosítja a sportrendezvények rendjét.

Katona István köszönetét fejezte ki Szalai Attilának, aki kezdeményezte és előkészítette a megállapodást.Mint mondta, az uszodák körüli parkolás évek óta problémát jelentett, úgy véli, nagy segítség lesz a polgárőrség közreműködése.

A sportvezető azt is bejelentette a sajtónyilvános eseményen, hogy az egyesület úszói - Grátz Benjamin és Ilyés Laura – remekül szerepeltek a monacói és barcelonai nemzetközi versenyeken. Egyelőre Barcelonában tartózkodnak edzőjükkel, Vértesi Tamással együtt, aki július 1-jétől átveszi az úszószakosztály irányítását. A szakosztály eddigi vezetője, Vizi Csaba ugyanis a sportági szövetségben dolgozik tovább.

A VUK elnöke felhívta a figyelmet, hogy az egyesület évadzárót és jubileumi ünnepséget tart szombaton, június 17-én az óvárosi sporttelepen. A rendezvényre minden jelenlévőt szeretettel invitált.


AKTUÁLIS
2019-01-11 - Lezárják a főtéri parkoló gyógyszertár előtti részét a január 13-i, vasárnapi jótékonysági koncert miatt Százhalombattán. A lezárás reggel 8-tól délután 5-ig tart. A szervezők az autósok megértését és türelmét kérik.
2019-01-11 -
2018-12-18 -
LEGFRISSEBB HÍREINK
Sajtónyilatkozat
2019-01-16
A Százhalombattai MSZP szervezete a családok, munkavállalók érdekeit szemelőt tartva az országos összefogást erősítendő felhívással fordulnak Százhalombatta lakosaihoz.

Nyitott csoportajtó
2019-01-16
Hagyomány a százhalombattai Kipp-Kopp oviban, hogy évszakonként  más-más kreativitást fejlesztő tevékenységeket kínálnak a nagycsoportosoknak.

Hogyan tovább?
2019-01-16
Huszonnyolc előadó vett részt a SZISZKI második alkalommal megrendezett pályaorientációs projektnapján január 11-én Százhalombattán. A diákok első kézből szerezhettek információt a legkülönbözőbb szakmákról, egyetemi, főiskolai vagy OKJ-s képzésekről, külföldi munkavállalásról, vállalkozásindításáról, de akár a továbbtanulás költségeiről vagy az egyes szakmákban várható fizetésekről is.

Megérkezett az első baba
2019-01-16
Kovács Zsombor az első százhalombattai újszülött 2019-ben. Január 8-án, 8 óra 5 perckor született 52 centiméter hosszúsággal és 3180 grammos súllyal.

Jelöltállításra kérik a diákokat
2019-01-15
Megjelent a Stádium-díjjal kapcsolatos első felhívás, amelyben arra kérik a Kárpát-medencében élő diákokat az alapítók, hogy állítsanak jelölteket. Az elismerést a múlt évben hozta létre a Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a százhalombattai székhelyű Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap.

Ketten döntőzhetnek a diákolimpián
2019-01-15
Ismét Százhalombattán rendezték meg a Pest Megyei Úszó Diákolimpia döntőjét január 12-én. Kellner Gábor (képünkön) és Soós Dorka továbbjutott az országos döntőbe.

Sikerült az év a falmászóknak
2019-01-15
Filmbe illően sikerült 2018. a Batta Extreme Sport Club mászó szakosztályának. Harangi János csatlakozása motivációval és edzői szakértelemmel lendítette fel a fiatalok munka- és versenykedvét.

Mi történt tavaly?
2019-01-15
Számos jubileum és szép sport-, valamint szakmai siker teszi emlékezetessé a 2018. esztendőt Százhalombattán, amely a veszteségek de az építkezés éve is volt.

Elutasítják a durva beszédet
2019-01-15
Lapunkhoz is eljuttatta a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozó közleményét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A szöveg az alábbiakban olvasható.

Újdonságok a könyvtárban
2019-01-15
Dr. Devorah Heitner: Képernyőtudatos család Dr. Csernus Imre: A harcos - Életrajz és lélekrajz Majtényi György: Egy forint a krumplis lángos Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek Stefano Mancuso: Zöld forradalom - a növények már feltalálták a jövőnket Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századraAleksandra Artymowska: 80 böngészővel a Föld körül Tom Watson: Pálcikacica és a nagyváros Colin Stuart: Az atom és az anyag varázslatos világa Aino Havukainen-Sami Toivonen: Tatu és Patu, a nyomozók Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, www.hbvk.hu.

Békés, nyugodt év vége
2019-01-15
Közbiztonsági szempontból nyugodtan telt az adventi és az ünnepi időszak Százhalombattán, december hónapban bűncselekményről nem érkezett bejelentés a helyi rendőrök felé. Békésen, jó hangulatban és rendőri intézkedés nélkül zajlott le a szilveszteri utcabál is – tájékoztatott Kucsera Csaba rendőr százados, a rendőrőrs vezetője.

Ajtócsere
2019-01-15
Tudja-e a tisztelt olvasó, hogy meddig tart egy bejárati ajtó cseréje?

Gyászhír
2019-01-15
Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy Eszenyei Gyula Zsolt építészmérnök életének 72. évében, 2019. január 6-án elhunyt. Temetése január 25-én, 11 órakor lesz a százhalombattai temetőben. A gyászoló család

Ugye, eljössz még?
2019-01-15
Felemelő zenei és közösségi élményben volt része a már tizedik alkalommal megrendezett Újévi FREEDOM Koncert teltházas közönségének január 13-án, vasárnap a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, Százhalombattán. A Freedom zenekar különböző formációi mellett Takáts Tamás énekes és Gyenes Béla szaxofonművész lépett fel. A rendezvény fővédnöke a hagyományoknak megfelelően Vezér Mihály polgármester volt.

Tisztelt Százhalombattai Polgárok!
2019-01-14
A mögöttünk álló közös sikerek és eredmények adta jóérzéssel kívánom, hogy a 2019. esztendő mindenki számára az előrelépés és a boldogulás időszaka legyen. Bár köztudottan az év első napjaiban hajlamosak és kénytelenek vagyunk inkább a jövőre koncentrálni, úgy gondolom, hogy érdemes ilyenkor egy kis időre megállni és visszatekinteni az elmúlt esztendőre. A visszatekintés nemcsak abban segít nekünk, hogy megállapítsuk az elmúlt év különböző szempontú szaldóit, de komoly támpontként szolgál abban is, hogy reális célokat tűzzünk ki a jövőre vonatkozóan.

Kupagyőztes teniszező
2019-01-14
Egyéniben és párosban is első helyezett lett L18-ban Dávid Cintia, a Százhalombattai VUK SE teniszezője a január 12-14-én rendezett Budapest Park Kupán.

Terv szerint halad a vasútfejlesztés
2019-01-11
A tervezett ütemezésnek megfelelően haladnak a fejlesztő munkálatok a Százhalombatta-Pusztaszabolcs közötti vasúti vonalszakaszon. A teljes vágányzár mellett végezhető kivitelezés 2019 nyarán várható. Pontos időpontjáról megelőzően informálni fogják a lakosságot - tájékoztatta a Hírtükröt a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Táncos lábú futár
2019-01-11
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Baricz Dezső felkérésére Mészáros Gábor, a százhalombattai B-Cool Dance Team vezetője szállította ki a karácsonyi cipős dobozba csomagolt ajándékokat és élelmiszeradományt év végén a Családok Átmeneti Otthonába.

Újabb ingyenes tanfolyam
2019-01-10
Rekordidő alatt betelt a Hamvas Béla Városi Könyvtár által meghirdetett ingyenes internetes tanfolyam tavaly decemberben. A nagy érdeklődésre tekintettel új csoportot indítanak február 25-28. között.

Mire számítsunk 2019-ben?
2019-01-08
Áfa, adózás, minimálbér, cafeteria, családi adókedvezmény, diákhitel – összegyűjtöttük a legfontosabb és a legtöbbeket érintő, január elsején hatályba lépett jogszabály-változásokat.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.