2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:20°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Döntöttek a sporttámogatási keretről
2
2017-04-13 - Rendkívüli ülésen döntött a képviselő- testület a Sport Támogatási Keret pályázatairól, április 13-án. Zárt ülésen tárgyalták a Dunamenti Erőmű Zrt.-vel kapcsolatos elővásárlási jog gyakorlásáról szóló napirendi pontot. Több aktuális témát érintettek a képviselők a napirend előtti hozzászólásokban.
 Napirend előtt

 Pap Miklós képviselő felhívta a figyelmet a május 10-ig beadható "Az év praxisa a Kárpát-medencében" című pályázatra. Javasolta, hogy Önkormányzat a saját internetes felületén vagy a Hírtükörben hirdesse meg ezt a lehetőséget, ahol a betegek a háziorvosukkal kapcsolatos visszajelzéseiket is megírhatnák.

A képviselők hozzászólásukban egyetértésüket fejezték ki a városban történő fakivágással kapcsolatban. Mindannyian egyetértettek Kovács Lajos képviselővel, aki elmondta, hogy azért szükséges a nyárfák kivágása, mert egészségkárosító, tűzveszélyes a szálló pihe termés, amely közvetve allergiát okoz és beteríti a várost. Emlékeztetett, hogy korábban majdnem leégett a Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium, mert meggyulladt az összegyűlt szösz. Hozzátette, hogy a városlakók is megértik problémát, a belesetek megelőzése érdekében történik a fák kivágása. A képviselő-testület korábban döntött arról, hogy először a városközpontban és közintézmények körül vágják ki a nyárfákat, majd tervszerűen folytatják a munkát.

Szalai Attila képviselő elmondta, hogy száz fából talán kettőt lehetett megmenteni. A Szeptember 11. parkban társasházi közgyűlésen határoztak arról, hogy kérik a nyárfa kivágását.

Szabó Zoltán képviselő hangsúlyozta, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola udvarán 22 nagy nyárfát vágtak ki a környéken élők egyetértésével, mert sok problémát okozott a fa termése.

Kovács Lajos képviselő a televízióban már többször nyilatkozott arról, hogy a kivágott fák helyére őshonos fákat ültetnek majd ősszel.

Vezér Mihály polgármester elmondta, hogy Csoma Béla a Zöldfelület-fenntartó és Fejlesztő Kft vezetője a Műszaki Iroda közreműködésével nyilatkozott a televízióban, ahol ugyanezeket az érveket hangsúlyozta a szakember. A Műszaki Iroda fényképpel illusztrált kommünikét tett közzé a Hírtükör online oldalán. A testület mindent elkövet annak érdekében, hogy a lakosság megfelelő tájékoztatást kapjon a fakivágásokkal kapcsolatban.

Török Sándor és Pap Miklós képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy vannak, akik kerékpárral, illetve motorral rongálják a Szent István tér burkolatát, amelynek emiatt javítsa szükséges. Javasolták a főtér környéki kitaposott ösvény lekövezését is.


Napirendi pontok

A képviselő-testület zárt ülésen megtárgyalta és döntött a Dunamenti Erőmű Zrt-vel kapcsolatban elővásárlási jog gyakorlásáról szóló nyilatkozat megadásáról.

Döntöttek a Sport és a Kulturális Támogatási Keretre beérkezett pályázatokról is.
Mint ismeretes a márciusi képviselő-testületi ülésen nagy vita előzte meg a Sport Támogatási Keretre beérkezett pályázatok elbírálását, és további egyeztetéseket tartottak szükségesnek.
Az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság újra mérlegelése alapján döntött a 65 M Ft pályázati pénz odaítéléséről, a támogatásban részesülő pályázókról és a támogatási összegekről.

A képviselő-testület felkérte Vezér Mihály polgármestert, hogy tegyen javaslatot a Dunamenti Erőmű felé, a céggel megkötött együttműködési megállapodásban rögzített, legfeljebb 10 M Ft-os keret felosztására, amely a százhalombattai amatőr sport támogatására fordítható. Ehhez a testület ajánlást fogalmazott meg a Sport Bizottság javaslata alapján.(forrás:battanet.hu)





 

 

 


Hozzászólások
Tisztelt szerkesztőség, tisztelt képviselő-testület!
 
Szívemet öröm járja át, hogy a képviselők javasolták a főtér környéki kitaposott ösvény lekövezését. Több év után nem tapossuk, rondítjuk el a gondos kezek által készített parkot, nem tesszük tönkre más munkáját. Csak annyit szeretnék ezen hírhez hozzátenni, hogy én már átadás után jeleztem több képviselőnek a hibát, de a válasz az volt, a testületnek kell az ilyen fontos kérdésben dönteni. Talán még rám emlékeznek, de, hogy mit javasoltam, arra nem.

Szóval említettem, hogy tőlünk nyugatra a lakók lábbal jelölik ki az irányt, s ahol kitapossák, ott lesz a járda. Ezen gondolatomat megosztottam a Hírtükörrel, de  többek között a volt városvezetővel, Szekeres úrral is, amikor a kitaposott részen átjöttem. Igaz, ő nem volt oda az ötletért, való igaz,  nem is képviselő, de mint látjuk, a testület sem támogatta akkor, mivel  csak most döntött erről. Ebből csak az szűrhető le, a képviselőink bárhol, nem vesznek komolyan, kérdeznek, de a választ már nem várják meg, mondhatnám, csak az a tuti, amit ők javasolnak.

A motorozást, kerékpározást a főtéren a meglévő ill. kihelyezett kamerákkal és büntetéssel lehetne kordában tartani, ahogy a vizesárkok, "vízköpők" nem rendeltetés szerű használatát is.

Volt még pár javaslat, de azt is lesöpörték, mint vacsora után  az asztalt.  Például a Mol felé vezető híd előtt gyalogos átkelő létesítése 5-6 éve tervbe van véve... A főtér alatti parkolóház hasznosítása megvalósulni látszik, hány év után is? Meddig is állt üresen, vitte a pénzt? Talán komolyabban kellene venni a polgárok azon szokását, hogy segíteni akarnak, van véleményük, ami néha nem is butaság. Ilyen ötletet, vagy hasonlót bármelyik választópolgár javasol, leintik, majd évek múlva megvalósul. Ekkor elgondolkodom, mi végre  is vagyunk mi, polgárok két választás között?
 
Nagy Péter
A 2017. április 13-án tartott Rendkívüli-testületi ülésre írt hozzászólásra válasz

Tisztelt Nagy Péter Úr!

Több témában szólította meg a Képviselő-testületet hozzászólásában, melyre az alábbiakban válaszolunk.

A főtér és a CBA közötti terület

Sajnos nagyon szomorú, hogy a parkosított főtér Szent István templom előtti területén a városlakók azon része, akik nem képesek pár métert megtenni kényelmi szempontból, inkább új utat tapostak maguknak. Egyre többen közlekednek rajta mások is, ha már megvan, akkor menjünk ott, felelőtlenül tönkretéve és csökkentve ezzel is a meglévő zöldfelületet, figyelmen kívül hagyva a károkozást, melynek helyrehozatala költségekkel jár, nem gondolva arra, hogy azt valakinek meg is kell fizetni. A városlakók azon része, akiket zavar ez az emberi magatartás, a károkozást természetesen szóvá is teszik, ami helyes is, de az Önkormányzaton kérik számon, hogy miért nem tesz valamit.

A járda lábbal kijelölése: a FŐTÉR tervezési koncepciójának fontos része volt bizonyos mennyiségű zöldfelületnek legalább a széleken való biztosítása, mivel annak központi részét teljesen le kellett burkolni ahhoz, hogy rendezvényeket megfelelően tarthassunk rajta, és a mai városépítészeti irányelvekben már alapvető követelmény minél több zöldfelület kialakítása. Ezt a pályázat miatt 5 évig nem csökkenthettük, most se jó szívvel tesszük, mert az újabb járdának legalább ugyanannyi ellenzője van, mint pártolója, sokak szerint a lakótelepről a CBA felé vezető több száz méteres úton az a 40 méternyi rövidítés nem éri meg többtucat négyzetméternyi fű betonlapokkal való leburkolását. Láthatóan nem is az inkább szabálykövető idősek élnek a rövidítés lehetőségével, hanem nagyrészt az iskolákból jövő tanulók, akik nincsenek a gyaloglásban néhány méternyi spórolásra rászorulva.

A főtér mindenkié, de megvannak a szabályai annak, hogy mi az, amit szabad és mi az, amit nem. Elsődleges szempont a biztonság, mivel sok gyermek tartózkodik rendszerességgel a téren. A motorozás, kerékpározás a főtéren tilos, mely táblával is jelezve van. Elmondható, hogy sajnos vannak olyan személyek, akik nem veszik figyelembe a mindenkire egyaránt vonatkozó szabályokat. Jelen esetben a kameráknak köszönhetően a téren áthajtó motorost a Rendőrség – épp a felvételeken látható rendszám alapján - már azonosította. Ennek alapján a megfelelő intézkedést megtette az elkövető ellen. A közterület-felügyelők rendszeresen jelen vannak a főtéren, és ha szükséges, figyelmeztetik a szabályszegőket, figyelnek a rendre, az emberek biztonságára, de sok esetben az elkövetők nem ebben az időszakban követik el a szabálysértést.

A MOL felé vezető híd előtti gyalogos átkelő létesítésével kapcsolatos felvetésére válaszolva:
itt is a biztonságos, balesetmentes közlekedés a fő szempont. Ez a szakasz pont olyan helyen van, ahol balesetveszély miatt nem biztos, hogy ajánlott. Az Önkormányzat Műszaki Irodája megvizsgálta annak lehetőségét, hogy mi az, ami szolgálná a balesetmentes közlekedést. 

A kereszteződés komplett áttervezése keretében lehetne a gyalogátkelőhelyet és a kerékpárút-átvezetést egyben megterveztetni és létesíttetni (a megvilágítás fényereje jogszabályban előírt, így nem kis költségen lámpaoszlopokat is kell a gyalogátkelőhelyhez tenni). Mint ismeretes, több éve pályázik az Önkormányzat kerékpárút-rekonstrukcióra és az Érd városával összekötő újabb útvonal kiépítésére. Eddig nem sikerült nyerni. Újra pályázott a város, most van elbírálás alatt van egy ilyen pályázat. Ha megnyerjük, pályázati pénzből lehetne a kereszteződést is gyalogátkelőhellyel és kerékpárút-átvezetéssel megvalósítani, így nyilván amire pályázati esély van, azt nem fogjuk saját költségvetésünkből finanszírozni.

A főtér alatti parkolóház hasznosítása megvalósulni látszik, hány év után is? Meddig is állt üresen, vitte a pénzt?
Erre válaszolva fontos megjegyezni, hogy folyamatosan kereste az Önkormányzat annak a lehetőségét, hogy a optimálisabb formában tudja hasznosítani a parkolóházat. Kezdetektől meghirdetésre került a város lakossága körében plakátokon és többféle formában. Nem volt érdeklődés a lakosság részéről. Egyre több autóval rendelkeznek a városlakók, egyre kevesebb hely van a parkolásra, tapasztaljuk folyamatosan, főleg akkor, ha rendezvény is van a városban. Tehát folyamatosan keressük az optimális lehetőséget, amely bevételt is hoz a városnak. Most újra több helyen meghirdetésre kerültek a parkolóhelyek, melyek bérelhetőek hosszú távra is.

Az Önkormányzat minden lakossági jelzést örömmel vesz, hiszen ezzel segítik munkáját. A bejelentéseket, észrevételeket megvizsgálja, intézkedik és válaszol is mindegyikre. De a városlakók ébersége, figyelme mindig segítség, hiszen nem lehet mindenhol jelenlétet biztosítani. Ha bármelyik városvezetőhöz, képviselőhöz fordulnak személyesen, írásban, vagy egyéb formában a városlakók, azt mindig örömmel vesszük, hiszen közösen tehetünk városunkért.

Sajnos nem lehetünk mindenki mellett ott, aki kárt okoz. Ilyenkor hol is van az egyén felelőssége, amikor nem gondol arra, hogy a rongálásnak, felelőtlenségnek ára van, és a közvagyont teszi tönkre. Nagyon sok pénzt költ a város az utakra, parkokra, környezetünkre. Még ha kevesebb is jut a költségvetésből fejlesztésekre, nincs miért szégyenkezni, országos viszonylatban is büszkék lehetünk városunkra.

Százhalombatta, 2017. 05. 10.
 
Műszaki Iroda
AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.