2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:18°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Kultúra, Oktatás
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Hamvas120
2017-04-04 - Számos rendezvénnyel tiszteleg névadója születésének 120. évfordulója előtt a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár az idén.
Az ünnepségsorozat a Hamvas-fa felavatásával kezdődött március 23-án. A könyvtár mögött álló oxyfa ágain egyelőre Hamvas-idézetek pótolták a faleveleket.

A HBVK teljes tevékenységével arra törekszik, hogy méltón képviselje és közvetítse Hamvas Béla szellemiségét – mondta Baka Györgyi költő, a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetem szervezője. Az emlékfa az életfa jelképe, amely "összeköti az embert égi eredetével."

A faavatást követően Szabó Mihály idézte fel egykori munkatársát, ahogy ő nevezte: "Béla bácsit", akivel a bokodi erőmű építkezésén dolgozott együtt a hatvanas években. Ebben az időszakban a filozófus fizikai munkát vállalt, hogy a hatóságok ne zaklassák, és nyugodtan alkothasson. Hamvas írásait a nyolcvanas évek közepéig legfeljebb csak hírből vagy sokszorosított papírlapokról lehetett ismerni. Egykori kollégája, a fiatal mérnökként dolgozó Szabó Mihály hamar felismerte, hogy nem mindennapi gondolkodóval van szerencséje beszélgetni, de egészen Hamvas haláláig nem ismerte írói munkásságát. Szabó Mihály feleségének visszaemlékezéseit Rozsnyai Júlia olvasta fel. A teljes írás olvasható a világhálón "Hétköznapi emlékek, Hamvas Béláról" címen. Molnár B. Márta a tiszapalkonyai erőmű építésekor dolgozott egy irodában Hamvassal. Humorral és szeretettel átszőtt írásában "az egyszerű, de nagyszerű géniusz" emberi oldalát emeli. Szabó Mihály és Molnár B. Márta néhány évvel ezelőtt, a Hamvas Bélával való egykori ismeretségük révén találkozott. Túl a nyolcvanon kötöttek házasságot. Életszeretetük nyilván Hamvas tetszését is kivívná.

A filozófus rövidebb művei jóval 1968-ban bekövetkezett halála után, a nyolcvanas években kezdtek felbukkanni a folyóiratokban, majd 1985-ben elsöprő sikert aratott az akkor még erősen cenzúrázott Karnevál. Az életműsorozatot a kilencvenes évek elején kezdték el kiadni, amelynek huszonkilenc kötete – és még számtalan Hamvas munkásságával foglalkozó kiadvány – megtalálható a városi könyvtárban.

A százhalombattai ünnepségsorozat a Hamvas-filmklub második vetítésével, A Kőhegyen című filmmel folytatódott március 24-én, amelyben Dúl Antal teológus, a Hamvas-hagyaték gondozója idézi fel a filozófus alapgondolatait. A beszélgetést Hamvas egykori házának kertjében, a Szentendre felett magasodó Kőhegyen rögzítették. A ház az egyetlen még álló épület, ahol Hamvas Béla alkotott. Ott írta a Karnevál és a Gyümölcsóra című műveit.

A márciusi megemlékezések sora könyv- és filmbemutatóval zárult 31-én. 2016 végén jelent meg A valóságban felébredni című könyv Hamvas néhány mindeddig nem publikált írásával, valamint mellékletként A nevezetes névtelen című filmmel. A könyvbemutatón Palkovics Tibor szerkesztővel beszélgetett Baka Györgyi. Szóba került például Hamvas viszonya a valláshoz, a hithez és transzcendenciához, valamint a költő és a költészet szerepe, amely kortalan. "A kor sosem határozza meg költőjét – a költő az, aki meghatározza a korát: mert a költészet az, ami a korban örök."

A fikciós dokumentumfilm több nézőpontból is bemutatja Hamvas Béla életútját. "Gyermekkoromban azt hittem, hogy megváltó vagyok. Három éves sem lehettem. Elég nehéz helyzetben voltam." Írásaiból színészek idéznek, ismerői beszélnek róla, valamint munkásságáról. A könyv és a film kölcsönözhető a könyvtárban.

A Hamvas120 ünnepségsorozat folytatódik. A Hamvas-filmklub következő vetítésére április 21-én kerül sor 17 órai kezdettel. Kemény Katalin, Hamvas özvegyének visszaemlékezéseit ismerhetik meg az érdeklődők. (Fotók: Török László)


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.