2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:17°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Nincs alternatívája az összefogásnak - írta: CK
2017-03-17 - 1848 legnagyobb tanulsága, hogy az összefogással szemben nincs alternatíva, ha előrelépést akarunk, félre kell tenni az ellentéteket – mondta Vezér Mihály polgármester a ’48-as forradalom és szabadságharc évfordulóján, március 15-én rendezett városi ünnepségen, Százhalombattán. A városi megemlékezésen olyan sokan vettek részt, hogy még a színházterem karzata is megtelt.
A városi ünnepség a hagyományokhoz hűen zajlott. Az önkormányzat és cégei, intézményei, valamint a civil szervezetek és városlakók virágokat, koszorúkat helyeztek el Petőfi Sándor szobránál a Göncz Árpád téren. Benkő Péter színművész Petőfi Sándor Sors, nyiss nekem tért című versét, Szélpál Péter százhalombattai diák pedig a Nemzeti dalt szavalta el. A Petőfi-szobortól a Városi Fúvószenekar vezetésével a Barátság Kulturális Központba vonultak a megemlékezők.

A színházteremben Petőfi A XIX. század költői című versét mondta el Benkő Péter, aki élményszámba menő előadásai mellett személyes gondolatait is megosztotta a közönséggel. Mindkét helyszínen a felelősségvállalásról és a szolidaritásról szólt.
Vezér Mihály köszöntőjében kiemelte: hibát követett el a magyar uralkodóosztály, amikor 1848-49-ben elutasította a nemzetiségiek szabadságvágyát és nem vitte végig következetesen a jobbágyfelszabadítást. Nem véletlen, hogy a szabadságharc leverése után az 1867-es kiegyezéssel köszöntött az országra egy új, felívelő korszak. A történelmi események tanulsága, hogy közmegegyezésre, összefogásra, közös nevezőre van szükség a gazdasági-társadalmi fejlődéshez.

A képviselő-testület által alapított kitüntetéseket a testület tagjai adták át.

Elsőként Kapi Tamást, a Halom Televízió műszaki munkatársát tapsolta meg a közönség, aki az internetes szavazással odaítélt médiadíjat vette át. Születése óta Százhalombattán él és dolgozik. Mindössze 16 éves volt, amikor lelkes amatőrként csatlakozott a helyi tévéhez, amelynek azóta is operatőre, vágója, adásrendezője. Az elmúlt 19 esztendőben televíziósként részt vett minden nemzeti ünnep, Summerfest, Battai Napok közvetítésében, dolgozott a nagyobb sporteseményeken is. Szakmailag elismert, munkájában pontos és igényes. Nyitott a technikai innovációra, ötleteivel, kreativitásával nagyban hozzájárult a Halom TV jelenlegi arculatának kialakításához is.

Egészségünkért Díjat vett át dr. Teremi Ferenc, a Százhalom Egészségügyi Központ nyugalmazott nőgyógyász főorvosa, aki közel ötven éves szakmai pályafutása során mintegy harminc évet dolgozott városunkban.  Ez idő alatt menopausa-osteoporosis ambulanciát hozott létre, Életmód Klubot alapított a változó korban levő hölgyeknek, és létrehozta az Együtt a Városért, Egészséges Életünkért Alapítványt, amelynek kuratóriumában 2014-ig dolgozott. Szakorvosként jelentős eredményeket ért el a rendszeres szűrések bevezetésével, valamint nevéhez köthető az ingyenes HPV oltások bevezetése is. Elhivatott orvos, aki máig számos szakmai szervezetben lát el tisztséget, feladatokat.

Gyermekekért Díjban részesült a Százhalombattai Eötvös Loránd Általános Iskola nevelőtestülete. A kitüntetést Rigó Katalin igazgató vette át. A 45 éves iskolát újító szellem, ugyanakkor a hagyományos értékrend tisztelete, derűs, humánus légkör, aktív, sokszínű diákélet jellemzi. Az oktatás magas színvonalú, emelt szinten tanítják az idegennyelveket és néhány éve bevezették a magyar-angol nyelvű tanítást. Minősített Nevelő Oktató Intézmény, Mentoráló iskola és Ökoiskola címmel is büszkélkedhetnek.

Köztisztviselői Díjat kapott Vargáné Lovas Szilvia, aki 1991 óta dolgozik a Polgármesteri Hivatalban. Ismereteit, tapasztalatait szívesen osztja meg másokkal, készséggel segíti a hozzá fordulókat, munkáját folyamatos fejlődés, tanulás és megújulás jellemzi. Nagy teherbírású, szorgalmas köztisztviselő, akire a legnehezebb helyzetekben is számítani lehet.

Testnevelési és Sport Díjban részesült Kéri Attila, a Százhalombattai Lövészklub elnöke, aki többszörös országos bajnok, válogatott versenyző, csapatban ma is több számban csúcstartó. Irányításával a városi klubból tíz év alatt Európa egyik legnagyobb létszámú légpisztolyos egyesülete lett, amelyet Pécs és Komárom mellett hivatalos utánpótlásközponttá választott a Magyar Sportlövők Szövetsége, amelyben a díjazott négy éve elnökségi tag.

Közrend, Közbiztonsági Díjat vett át Tóth István, aki 2000 óta oszlopos tagja a százhalombattai polgárőrségnek. Közel nyolcvan éves kora ellenére a mai napig részt vesz a rendezvények biztosításában, valamint a közlekedésbiztonsági feladatokban. A Szomszédok Egymásért Mozgalom kiemelkedően aktív közreműködője, aki nagyon fontosnak tartja a másokért való felelősségvállalást és a közösség szolgálatát.

Szociális Munkáért Díjat vett át Gáspárné Boácz Margit, szociális munkás, szociálpedagógus, gyógypedagógiai asszisztens és gyermekvédelmi felelős, akinek szakmai tevékenysége mindig a gyermekekre irányult. Évekig vezette a Vöröskereszt integrált intézményében a Családok Átmeneti Otthonát, jelenleg az Arany János Általános Iskola és Gimnázium gyermekvédelmi felelőse. Hozzáértéssel, szeretettel végzi munkáját, nagy hangsúlyt fektet a megelőzésre, hatékonyan együttműködik a pedagógusokkal, szülőkkel és a gyermekvédelmi hálózat más tagjaival. Pályázatok írásával teremt lehetőséget a gyermekvédelmi munka kiteljesítéséhez, a diákok nagy bizalommal fordulnak hozzá.

Környezetvédelmi Díjjal tüntette ki a képviselő-testület Csoma Béla kertészmérnököt, a ZÖFE Kft. ügyvezetőjét, aki 1999 óta felel a városi zöldfelületek kezeléséért, fejlesztéséért. Komoly szerepe van abban, hogy Százhalombatta rendszeresen kiemelkedő értékelést kap a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen, 2011-ben első helyet szerzett a városok között és a következő évben hazánkat képviselhette az Entente Florale nemzetközi versenyen. A kitüntetett szakmai rátermettségét, arányérzékét, ízlését nap, mint nap érzékelhetjük a szép köztereket, parkokat csodálva.

A város díszpolgárává választotta a képviselő-testület Horváth Juditot, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ alapító igazgatóját, aki 2016-ban hunyt el fájó űrt hagyva maga után nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Kiváló, emblematikus személyisége volt a szociális területnek, aki mindig a rászorultakért, az ellátás színvonalának emeléséért dolgozott. Szenvedélye volt a hivatása, és kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a városban országosan példaértékű szociális ellátórendszer jött létre az elmúlt évtizedekben.

Százhalombatta díszpolgára lett Molnár Mihályné is, aki a Polgármesteri Hivatal aljegyzőjeként vonult nyugdíjba 2015 decemberében. Több mint negyven évet töltött a köz szolgálatában, 1995 óta irodavezetőként, 2005 óta aljegyzőként dolgozik. Egész életét a tanulás határozta meg, és mindig fontosnak tartotta, hogy szakmailag támogassa, mentorálja fiatalabb kollégáit. 1980 óta oroszlánrészt vállalt a különféle választások szakszerű, jogszerű és eredményes lebonyolításában. A választási bizottságok tagjainak felkészítése során számtalan városlakóval került munkakapcsolatba kivívva elismerésüket, tiszteletüket, szeretetüket. Egész szakmai pályafutását rendkívüli teherbírás, precizitás, körültekintés határozta meg. Hitvallása, hogy az ügyfeleknek mindig érezniük kell, a közigazgatás őket szolgálja. Nagyon fontosnak tartotta a jó munkahelyi légkört, a kölcsönös bizalmat. Szakmai és emberi példáját sokan követik a hivatalban.

A kitüntetések átadása után az Eötvös Loránd Általános Iskola díszelőadása következett. A nagyszabású műsorban mintegy nyolcvan diák szerepelt.
A nemzeti ünnep a díjazottak tiszteletére rendezett állófogadással zárult.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.