2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:4°
Max:14°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:5°
Max:12°
Hétfő
Min:4°
Max:6°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Bízunk a fejlődésben - Vezér Mihály polgármester évértékelője
2017-03-09 - A mögöttünk hagyott 2016-os esztendőt értékelte Vezér Mihály polgármester március 7-én. Az összefoglaló szerint a százhalombattaiak látnak perspektívát a városban és bíznak a további fejlődésében.
A polgármester hangsúlyozta, hogy értékelése nem terjed ki minden területre, hanem bizonyos kiemeléseket tartalmaz. Mint mondta, 2016-ban 158 gyermek született városunkban, amelynek lakossága 20 281 fő. Ez a létszám egy év alatt 784 fővel nőtt, amely több mint 4 százalékos emelkedésnek felel meg. A lakosság számának gyarapodása azt mutatja, hogy az emberek perspektívát látnak Százhalombattában, úgy érzik, jó itt élni és bíznak a város további fejlődésében.

A vállalkozások száma 1 439, a tavalyi évben mintegy 190 milliárd forint hozzáadott értéket állítottak elő, amelyből 115 milliárd a MOL teljesítménye.

Az önkormányzat teljes vagyona 45 milliárd forint, amely 2 milliárdos növekményt jelent 2015-höz viszonyítva. Ezen kívül 2017. január 1-jén 4,3 milliárd forint értékű állampapír-vagyonnal rendelkezik a város.

Az elmúlt évben is az önként vállalt önkormányzati feladatok tették ki a kiadásaink nagyobbik részét, több mint 50 százalékát.

A képviselő-testület 310 határozatot hozott és 12 rendeletet alkotott tavaly, amely azt jelenti, hogy majdnem minden napra jutott egy testületi döntés.
 
Egészségügy
A tavalyi évről is elmondható, hogy az önkormányzat feladatellátásában kiemelt figyelmet kap az egészségügyi ellátás. Mind a gyógyítás, mind pedig a megelőzés országos átlagot jóval meghaladó szinten történik a városban.

Az egynapos sebészeti ellátás zökkenőmentesen működött, minden százhalombattai lakos térítésmentesen vehette igénybe. Közel 1 100 műtét valósult meg. Több mint 140 ezer esetszámot látott el a szakrendelő, ahol közel 70 szakorvos dolgozik. A betegelégedettségi vizsgálat szerint kiemelkedően jó minőségű a tevékenységük.
Az önkormányzat nyolc felnőtt háziorvosi és négy gyermekorvosi körzetet működtet. Orvoshiány veszélye fenyeget, aminek az elkerülése érdekében számos teendő hárul a jövőben az önkormányzatra.

Tavaly is önként vállalt feladatként biztosította a város a 24 órás orvosi ügyeletet, ahol közel 7 000 esetszámot láttak el tavaly.

Ugyancsak önként vállalt feladatként működött az ingyenes betegszállítás, amelyet 1 700-an vettek igénybe.

Az önkormányzat több mint 8 éve térítésmentesen biztosítja a rotavírus és a bárányhimlő elleni védőoltásokat, amelyeket 2016-ban közel 600 gyermek kapott meg.
Térítésmentesen vehették igénybe a városlakók a tüdőszűrést is, amely lehetőséggel majdnem 4 000-ren éltek.

2016-ban is kiemelt figyelmet fordított az önkormányzat az iskoláskorba lépő gyerekek látásvizsgálatára. Az óvodák közreműködésével 300 gyermek szűrését végeztette el a város ingyenesen.

A tavalyi évben Százhalombatta ismét csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjpályázathoz, amely révén havonta tízezer forintos városi ösztöndíjhoz juthatnak a rászoruló fiatalok.

Közrend és közbiztonság
A közrend és közbiztonság megőrzésében nagyon fontos szerepe van a rendőrség, a polgárőrség, valamint a közterület-felügyelet munkájának és együttműködésének. Az ismertté vált bűncselekmények száma 13 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. A város térfelügyeleti rendszert működtet és támogatja a rendőrség iskolai megelőző munkáját is.

Szolgáltatások, támogatások
Minden helyi lakos kedvezményesen veheti igénybe a városi szolgáltatásokat a Batta kártya rendszerrel, amely évek óta jól működik.

Az önkormányzat a kötelezően biztosítandó szociális támogatásokon felül olyan önkéntes ellátásokat is biztosít, mint a tankönyvsegély, az étkezési térítési díj átvállalása, a karácsonyi támogatás, lakbértámogatás. Több mint 3000 gyermek étkezését biztosítja a város, akik közül 25 százalék teljesen térítésmentesen, másik 25 százalék pedig 50 százalékos térítési díjért étkezik.

Nagy horderejű változás volt a 2016-ban, hogy 2017. január 1-jei hatállyal az iskolák működtetését is át kellett adni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak. Az átadás rendben lezajlott, az önkormányzat elérte, hogy minden karbantartót, takarítót, technikai dolgozót tovább foglalkoztasson a KLIK. A gyermekek és a szülők negatív minőségi változást nem észleltek az átadással. Az önkormányzat továbbra is biztosítja a diákok testnevelésórára történő szállítását a sportcsarnokba.

Összesen 8 szociális és 8 költségelvű bérlakás bérlőinek kijelöléséről, 74 esetben bérleti jogviszony hosszabbításáról, valamint 6 esetben szolgálati lakás jogviszonyának hosszabbításáról, illetve 4 új szolgálati jellegű elhelyezés ügyében döntött az önkormányzat a tavalyi évben. A városi bérlakásállomány messzemenően meghaladja az országos átlagot, amely jóval több lehetőséget biztosít a nehéz helyzetbe került családok, illetve az életkezdés előtt álló fiatalok támogatására.

A városban 12 nyugdíjas klub működik, amelyek az önkormányzat támogatásával aktív klubéletet, kirándulásokat valósítottak meg. A hagyományoknak megfelelően külön köszöntötte a város az időseket a Battai Napokon, idősek napján és karácsonykor. Az idei évben ötven százalékkal megemelkedett a nyugdíjas klubok támogatása.
 
SZÁKOM Nonprofit Kft.
Az Ipari Park "Tudományos és Technológiai Park" címet kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól tavaly áprilisban. A parkban foglalkoztatottak száma meghaladta az 1 300-at. A Batta-Intech Vállalkozói és Szolgáltató Központ 100 százalékos kihasználtsággal működik.

Az elmúlt évben két kommunális hulladékgyűjtő járművel gyarapodott a SZÁKOM gépparkja. A hőszolgáltatás a rendkívüli hideg télen is zökkenőmentes volt.

Korshak Kft.
Sikeres az önkormányzati cég tulajdonában álló lakások hasznosítása, valamennyi folyamatosan bérelve van. Az egyéb helyiségek (gépkocsibeállók és tárolók) bérbeadása is pozitív képet mutat, jelenleg mintegy 80 százalék hasznosul. A Hotel Training kihasználtsága folyamatos, amely elsősorban a sportrendezvényeknek köszönhető.
 
Halom Televízió Nonprofit Kft.
A helyi televízió áttért a 16:9-es képarányú, HD minőségű műsorgyártásra, amellyel ugrásszerűen javult a kép- és hangminőség. Igazi közösségi élményt biztosított a labdarúgó Eb meccsek kivetítése a Szent István téren felállított LED-falra. A Paletta című műsor 2 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság műsorgyártási pályázatán.
 
PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Megújult a Hírtükör: a kisebb méretű, fűzött formátum könnyebben kezelhető, olvasóbarát. Egyre népszerűbb az újság online változata, a főbb hírekre 4-5 ezren kattintanak.
Százhalombattán is nőtt a Lakihegy Rádió hallgatottsága - derült ki egy tavaly év végi felmérésből.

Összehangolt információcserével működik a tévé, a rádió és az újság, valamint a városi kommunikációs iroda, amelynek nagyon jó a kapcsolata az intézményekkel.
Az önkormányzat a tavalyi évben is támogatást biztosított a nemzetiségi önkormányzatok és az egyházak működéséhez.

Az elmúlt évet is élénk sport- és kulturális élet jellemezte városunkban. A sportlétesítményeink fenntartására több mint 500, a sportklubok működésének támogatására több mint

80 millió forintot fordított az önkormányzat. Tavaly is óriási érdeklődés kísérte a Summerfestet és a Battai Napokat.

Sport
A képviselő-testület döntést hozott egy új, többfunkciós sportcsarnok építéséről, amely 1 500 főt képes befogadni. Az egymilliárdos állami támogatás mellett a beruházás önrésze 300 millió forint.

Az elmúlt év sport sikerei közül is kiemelkedik a Százhalombattai Kosárlabda Egyesület U18-as B33-as bajnokainak eredménye, akik megnyerték az országos diákolimpiát és hatodik helyet szereztek a tallini világbajnokságon. Grátz Benjamin úszó második lett az országos bajnokságon és hetedik a londoni Eb-n, valamint kijutott a riói olimpiára. iói olimpia résztvevője. Kovács Zsombor gokartversenyző második helyet szerzett a junior magyar bajnokságon, valamint a Rotax Max Grand Final világbajnokságon. Kiemelkedő eredményeket ért el Marosi Bálint úszó, Soós Dorka triatlonversenyző, kiemelkedően szerepeltek sportlövőink, teniszezőink, kajakozóink.  Kilencedik alkalommal rendezték városunkban a rövidpályás úszó országos bajnokság.

Beruházások
Megvalósult a Fogoly utca teljes rekonstrukciója, az Emese, az Aréna, a Bajnok utca és a Triatlon köz felújítása, valamint csapadékvíz-elvezetése. Elkészült a Százszorszép Óvoda tetőszerkezetének rekonstrukciója. A víziközműrendszer fejlesztésére 25 millió forintot fordított a város. A SZISZKI előtti nyárfák helyett hárs - és kőrisfasort telepített az önkormányzat.

Az önkormányzati feladatok tekintetében töretlen fejlődés és gyarapodás jellemezte 2016-ot – összegzett Vezér Mihály. Kiemelte, hogy ebben nagy szerepe volt annak a mintegy ötszáz alkalmazottnak, akik a közszolgálatában dolgoznak. Az eredmények eléréséhez azonban a lakosság aktív támogatására és bizalmára is nagy szükség volt, amelyet az év során folyamatosan maga mögött érzett. Mindezekért köszönetét fejezte ki.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.