2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:3°
Max:14°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:3°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:8°
Kedd
Min:5°
Max:9°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Egyhangú döntés a költségvetés - Képviselő-testületi összefoglaló - írta: CK
2017-02-17 - Egyhangúlag fogadta el a város 2017-es költségvetési rendeletét a százhalombattai képviselő-testület február 16-án. Az önkormányzat 7,235 milliárd forint bevételből gazdálkodik, amelyből 7,025 milliárd a működési és 209,8 millió a felhalmozási célú bevétel. A kiadást 7,385 milliárd forintra tervezik, amelyből 6,837 milliárd a működési kiadás. Általános tartalékként 17,347 millió forintot különítettek el.
A felhalmozási célú kiadást 548,244 millió forintra tervezték, a költségvetési egyenleg mínusz 150,230 millió forint. A hiányt a finanszírozási műveletek egyenlege, vagyis a tartalékvagyon hozama fedezi.  

Vezér Mihály polgármester kiemelte, hogy a tervezett hiány abból adódik, hogy a TAO-támogatással megvalósuló sportcsarnokfejlesztés költségének arányos részét a kiadások között kell szerepeltetni. Fontos, hogy még a korábbi évekhez képest szűkösebb költségvetésből is jut 60 millió forint karbantartásra, és a rendelettervezet különösen attraktív, ha figyelembe vesszük, hogy más, hasonló méretű hazai városok 2-2,2 milliárd forintból gazdálkodhatnak. Igaz, Százhalombattán az országos átlagnál jóval fejlettebb intézményi infrastruktúrát kell üzemeltetni, az önként vállalt feladatokra még mindig többet tudunk költeni, mint a kötelezően ellátandókra. Igazságtalannak nevezte az iskolák teljes államosítása miatti 853 millió forintos elvonást, valamint, hogy az idei évtől a szabálysértési bírságok sem maradnak helyben, amely miatt összesen 950 millió forintot von el a várostól az állam. Ha ez a pénz itt maradt volna, magasabb színvonalú működésre, több fejlesztésre futná. A polgármester köszönetét fejezte ki a képviselőknek, a cégek és intézmények vezetőinek, valamint a Polgármesteri Hivatal szakembereinek azért a jó kéthónapos előkészítő munkáért, aminek eredményeként nemcsak a jogszabályoknak megfelelő, de "jó érzéssel elfogadható" költségvetési rendeletet sikerült alkotni.

Tíz százalékos bérfejlesztést hajt végre az önkormányzat azokban a közintézményekben és cégeknél, amelyekben nem valósult meg állami bérfejlesztés. Az emelésre 21 millió forintot különítettek el a 2016-os általános tartalék terhére. Nagy Balázs, a pénzügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: komolyan foglalkozik az önkormányzat az orvoshiány megoldásával és a szakember-elvándorlás megoldásával. Legfőképpen ez indokolja a bérfejlesztést. Támogatást kapott Szabó Attila azon javaslata is, hogy az intézményvezetők tegyenek javaslatokat egy olyan intézkedési terv kidolgozására, amely hosszú távon szolgálná a szakemberek helyben tartását.

Az önkormányzat 1,8 millió forinttal támogatja a tököli komp üzemeltetését, 4,67 millió forinttal járul hozzá a rendőrőrs épületfelújításához. 23,6 millió forinttal támogatja a közétkeztetést végző P. Dushmann Kft-t költségeinek finanszírozását, amelyek főként a kötelező béremelések miatt nőttek. A cég ezekre hivatkozva 8 százalékos díjemelést jelentett be, amelyből csak négy százalékot hárít a város a szülőkre. Így valójában csak 13 millió forintos plusz kiadást jelent a büdzsének ez a tétel – emlékeztetett Vezér Mihály polgármester. A téma vitát váltott ki. Szalai Attila szerint visszás, hogy az állam 853 millió forintot elvon a várostól a közoktatás finanszírozására, de közben az iskolai étkeztetés és egyéb közoktatással kapcsolatos kiadások biztosítása érdekében mégis az önkormányzatnak kell a zsebébe nyúlnia.

Szabó Attila a "pitiánerség netovábbjának" nevezte, hogy a közel egymilliárdos elvonás után még 1,4 milliót kért az állami fenntartó az önkormányzattól arra, hogy az Arany János iskola diákjait testnevelésórára szállítsák a VSZK-ba. (Mint ismert, a város legnagyobb iskolája rendelkezik a legkisebb tornateremmel.)

Az utak és járdák karbantartására 16 millió forintot különítettek el: 5 milliót útburkolati jelek felfestésére, 3 milliót a Piac téri burkolat felújítására és 8 milliót a helyi utak fenntartására.

Nem rendezik meg a 11 milliós Hall Of Fame beiktatási gálát és visszavonták azt a tavalyi döntést is, hogy 10 milliót költenek az új városi alközpontok tervezésére. A megmaradt pénz legnagyobb részéből általános tartalékot képeztek.

Havi 175 ezer forinttal támogatja az önkormányzat a SZEBA Kft-t, hogy a városlakók továbbra is ingyenesen használhassák a Csónakház területét. Két millió forintot utalnak az Ifjúságért Közalapítvány számlájára, hogy ha a korábbinál kevesebb összeggel is, de továbbra is támogassa a fiatalok első jogosítványhoz jutását. Ez lehetővé teszi, hogy a 35 év alatti első jogosítványt szerzők 30 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást kapjanak.

Öt millióval támogatják a Szülők Fóruma Egyesület, 1,3 millióval a Gondoskodás 2000 kft., 12 millióval a Magyar Vöröskereszt, 77,74 millióval a Magyarok Öröksége Alapítvány, 1 millióval a FER tűzoltóság, 6 millióval a Városi Polgárőrség, 1 millióval a Sírius állatmentő alapítvány éves működését.   

Ötven százalékkal, 6 millióról 9 millióra emelték a nyugdíjasklubok támogatási keretét. Csökkent viszont az egyházak működési támogatása, 4 millió forintot különítettek el erre. Egymillióval támogatják a Magyar Judomesterek Klubja Sportegyesületet.

Döntés született egyebek mellett arról is, 3 millió forintot különítenek el önkormányzati bérlakások felújítására, és 250 ezer forintot az Óvárosi Napok megrendezésére.

Napirend előtt
Szalai Attila szerint nagyon sok problémát okoznak a kutyasétáltatók. Nemcsak az a gond, hogy beviszik az parkokba az ebeket, de is rágyújtanak ott. Kérte a rendőrséget és a közterület-felügyeletet, hogy segítsenek a rend fenntartásában. Az állatorvosoktól úgy értesült, hogy évente átlagosan ötvenkét kisebb-nagyobb kutyatámadás történik a városban, országosan pedig átlagosan évi tíz gyerek szenved látáskárosodást a kutyapiszoktól, akik közül egy véglegesen megvakul. Másik témaként gratulált Kovács Zsombornak, aki első felnőtt nemzetközi versenyén 11. helyről indulva harmadikként ért célba.  

Kovács Lajos szerint a Csónakázó-tó környékén is ellenőrizni kellene a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályok betartását. Emellett tájékoztatott, hogy hamarosan elkezdődik a rendkívüli hideg miatt megsüllyedt, szétfagyott utak, járdák karbantartása, elsőként a balesetveszélyes helyeket teszi rendbe az önkormányzat.

Nagy Balázs felhívta a figyelmet Pap Miklós jótékonysági fotókiállítására, amely 17-én, pénteken, 17 órakor lesz a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A képek eladásából származó bevétel a Szülők Fóruma Egyesülethez kerül.  

Sinka László alpolgármester a Szent László és Lehel úton történt lakástüzek kapcsán köszönetét fejezte ki a gyors reagálásért a tűzoltóknak, a katasztrófavédelemnek, a SZÁKOM és a hivatal dolgozóinak. Kiemelte, sokan siettek a károsultak segítségére. Bár elszomorító a súlyos anyagi veszteség, de jó volt látni az összetartás és a segítőkészség megnyilvánulásait. Gratulált a Magyar Kultúra Napjai rendezvénysorozat szervezőinek és helyi résztvevőinek, közreműködőinek is.

Szabó Zoltán szerint pozitív oldala is volt a hidegnek, jó három hétig korcsolyapálya működött a Kőrösi iskola udvarán, amit hétvégéken az egész város használhatott. A pálya sokaknak szerzett örömet. Megköszönte, hogy az önkormányzat négy reflektort biztosított hozzá.

Szabó Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy hidegben kialakult levegőszennyezettségben jelentős a szerepe a rossz minőségű tüzelőanyagoknak. A jegyző bejelentést tett ilyen ügyben az illetékes kormányhivatalnál. A képviselő kérte a városlakókat, hogy ne szennyezzék a levegőt gumi, műanyag, vegyileg kezelt fa eltüzelésével, mivel az súlyosan károsítja az egészségünket.

Szél Pál szintén a napokon belül elkezdődő kátyúzást jelentette be. Emellett gratulált Sinka László szövetségi főtitkárnak a sikeres sportlövő OB-hoz, valamint a helyi egyesületnek az eredményes szerepléshez. Mindenkit szeretettel invitált a 18-i erőemelő versenyre, amelyet a Wake Upban rendeznek délelőtt tíztől a délutáni órákig. A rendezvényen batttai indulók is lesznek. Mindenkit várnak a március 17-i sportgálára is a Sportcsarnokba, ahol az idei önkormányzati sportdíjakat adják át.

Vezér Mihály polgármester gratulált a "Matrica" Múzeumnak, amely 217 ezer eurós pályázati támogatást nyert el digitális fejlesztésre, a környezeti rekonstrukció nemzetközi adatbázisának kidolgozására és kéthetes nemzetközi régészeti tábor szervezésére. Elismerését fejezte ki a Hamvas Béla Városi Könyvtárnak is, amely minőségbiztosítási címet vett át Balog Zoltán minisztertől.

Együttműködés a területfejlesztésben
Településrendezési szerződést köt az önkormányzat a Dunamenti Erőmű Zrt-vel. A jövőben egyeztetett tervek alapján működnek együtt a város és az üzem területének fejlesztésében. Dr. Oláh M. Zoltán főépítész elmondta, hogy a cég javaslatai messzemenően kedvezően érintik a város területfejlesztését. A tervek szerint átalakul, komfortosabbá, szebbé válik a környezet az Erőmű út mentén és a Benta völgyében, és hasznosulnak a Csenterics úttól északra fekvő üzemi területek, az üzemi területen tervezett fejlesztések a Dunapart jobb kihasználását is segítik. A különböző fejlesztési tervek és dokumentumok egyeztetése már az ősszel elkezdődött. A szerződésben rögzítették, hogy az erőmű vállalja a költségek fedezését, az önkormányzat pedig befogadja a kölcsönösen elfogadható megoldásokat, amelyek beépülnek a város területrendezési eszközeibe és meghatározzák a jövőben az építkezési és területrendezési lehetőségeket. Lehőcz Balázs, a Dunamenti igazgatója kiemelte: nagyon hálás a főépítésznek és szakmai stábjának, hogy az együttműködés létrejöhetett, mindkét részről professzionális szakmai munka valósult meg. Szeretnék, ha egyre szorosabbá válna a város és a cég kapcsolata, a nagyüzem pedig továbbra is szerves része maradna Százhalombattának.

Képviselői kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy mivel a korábbinál jóval kisebb területen történik energiatermelés, a vállalat folyamatosan foglalkozik a termeléshez szervesen nem kapcsolódó területek hasznosításával. Ezt minden esetben úgy szeretnék megoldani, hogy az a város számára is elfogadható legyen. Ez határozza meg a volt ERBE telep barakképületeinek jövőjét is.  Cégét minden érdekli, amiben üzletileg lehetőséget látnak, de egy olajkikötő építése jelenleg nem szerepel az elképzeléseik között. A három használaton kívüli kéményt tavaly megvizsgáltatták a BME szakértőivel, akik megnyugtató jelentést adtak az építmények statikai állapotáról. A szükséges kisebb karbantartásokat folyamatosan elvégezik és igyekeznek megtartani kéményeket, amelyek mostanra szorosan hozzátartoznak a városimázshoz. A hideg-melegvizes csatorna és az egykori csónakház sportcélú újra hasznosítását nem tervezik, azok továbbra is üzemi területként funkcionálnak. Egy Óváros és Dunafüred közötti híd építéséről egyelőre nem tud érdemben nyilatkozni.  

2019 augusztusára készülhet el a sportcsarnok
Idén 5, 2018-19-ben 15 millió forint támogatást biztosít az önkormányzat az új, többfunkciós sportcsarnok beruházásának előkészítéséhez. Ha minden a terv szerint halad, 2019. augusztus végére készülhet el a létesítmény. Szalai Attila köszönetét fejezte ki Sinka Lászlónak, mivel az általa vezetett munkacsoport komoly és hatékony munkát végzett a beruházással kapcsolatos aktuális döntések előkészítése érdekében.
Sinka László hangsúlyozta, hogy a munkacsoport, a hivatal szakemberei és a beruházást bonyolító SZKSE vezetőié a közös érdem. Valóban rengeteg egyeztetésre, tárgyalásra került sor az elmúlt időszakban, ami óta a testület elvi döntést hozott az új, multifunkcionális sportcsarnok TAO-támogatással történő megépítéséről. A négyezer négyzetméteres létesítmény a város legnagyobb közösségi tere lehet, ahol nemcsak sport-, hanem mindenféle városi rendezvény helyet kaphat majd, amely az egész térség meghatározó rendezvényközpontjává válhat. Az önkormányzati munkacsoport január 27-én tartotta első ülését, majd Oroszlányba látogattak. A húszezres városban szintén a helyi kosárlabda-egyesület közreműködésével épült nagyon szép csarnok. Az ottani vendéglátók nagyon értékes információkat osztottak meg a battai küldöttséggel, és további segítséget is ígértek. Az SZKSE-nek április végére kell beadnia a pályázatot az országos szövetséghez, amely őszre hozza meg döntését a TAO-támogatás biztosításáról. A beruházás elindításához miniszteri jóváhagyásra is szükség van, csak ez után lehet elkezdeni a társasági adóból jóváírható támogatás összegyűjtéséhez, majd a tervezéshez és kivitelezéshez.

Szorosak a határidők, de 2019-re megépülhet a nemzetközi viszonylatban is nívós új sportcsarnok. A sikerhez elengedhetetlen, az önkormányzati munkacsoport és a hivatal szakembereinek további aktív koordinációs tevékenysége, szakmai támogatása, valamint az egyesület további odaadó munkája.

Szabó Zoltán a beruházás jelentőségét hangsúlyozva elmondta: kezdeményezték, hogy sportiskolai osztály induljon a Kőrösi iskolában. Az új sportcsarnok az utánpótlásnevelésben és a nemzetközi szintű versenyzésben is új lehetőségeket nyit meg.

A 440 millió forintos önrésszel és a járulékos költségekkel mintegy 500 millió forintos önkormányzati kiadást igényel a beruházás a tartalékvagyon terhére. A közpénzek felhasználásában akkor is nagy a képviselő-testület felelőssége, ha a beruházást hivatalosan a sportegyesület valósítja meg – emlékeztetett Kovács Lajos.  
Csatlakozott véleményéhez Nagy Balázs is, hozzátéve, hogy az üzemeltetés várhatóan bérköltség nélkül is évi 43 millió forintra rúg majd.  

Sinka László emlékeztetett, hogy a 30 százalék önrész összesen közel 21 százalékára további, pályázati támogatást lehet igénybe venni.

Szél Pál példaértékűnek nevezte az SZKSE városért tett erőfeszítéseit. Az egyesület közel egymilliárdos beruházást hoz Százhalombattára, de közreműködésüknek hála tavaly már felújították a Sportparkban található kosárlabdapályát. A 8 milliós TAO támogatást 3 millió forint önrésszel kellett kiegészíteni. Mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett az új sportcsarnok beruházásának előkészítésében, de külön is kiemelte az SZKSE vezetőségét.

Keret az ifjúságnak
Klimsa Arthúr indítványára három millió forintos ifjúságpolitikai támogatási keretet hoztak létre kifejezetten a középiskolás korosztály részére. Felkérték az ifjúságpolitikai tanácsnokot, hogy márciusra dolgozza ki és terjessze elő a keret felosztására vonatkozó javaslatát. (Fotó: HTV)


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Dicsőítő kórusmise a templomban
2024-04-19
Meghitt hangulatú koncerten mutatta be – Magyarországon először – a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar és a Celldömölki Liszt Ferenc Vegyeskar Kárpáti Iván, Missa Brevis Tonalis című egyházzenei kompozícióját a Szent István templomban április 13-án.

"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.