2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:12°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Kedd
Min:10°
Max:16°
Civil szféra
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

"Nem veszlek ki benneteket a világból" - Huszonöt éves a százhalombattai Hit Gyülekezete - írta: CK
2017-02-15 - Kivonulni a világ zajából csak a legutóbbi korokban vált érdemmé. Néha szükség van az elvonulásra, de a környezetünk, a felelősségünk megértéséhez kevés a történelem ismerete. Katona Tamással, a huszonöt éves fennállását ünneplő százhalombattai Hit Gyülekezete vezetőjével beszélgettünk.
-    Hogyan kezdődött ez a negyed százados történet?
-    Budapestről érkeztek a városba gyülekezeti tagok 1989-ben, akik a főtéren és az utcákon evangelizáltak. Ennek hatására jött létre kezdetben egy 20-30 fős imacsoport. Néhány évvel később, a rendszerváltás időszakában nagyon sokan rájöttek, hogy szükségük van Istenre, és százával tértek meg az emberek. 1992-től a százhalombattai csoport létszáma is ötven fölé emelkedett, és felmerült, hogy valódi gyülekezetté kellene alakulnia dicséretzenekarral, vezetőkkel, állandó helyszínre szervezett imaösszejövetelekkel. Országosan gondot jelentett azonban, hogy akkoriban még kevés volt azoknak a híveknek a száma, akik kellő tapasztalatal, vezetési gyakorlattal és megfelelő egzisztenciával is rendelkeztek ahhoz, hogy a gyülekezet élére álljanak.

-    Egy időben sokat foglalkozott a közvélemény azzal, hogy a gyülekezet fenntartására tizedet kell fizetniük a tagoknak. Ez nem jelent egzisztenciát a vezetőknek?
-    A Biblia szerint egy életképes gyülekezetnek el kell tartanai magát. Ez azonban egy akkora közösség esetében, amilyen például a százhalombattai, nem jelent megélhetést a vezetőknek. Nálunk soha senki nem kapott javadalmazást. A hívek adakoznak az istentisztelet során, de hogy ki mennyit tesz a kosárba, vagy tesz-e egyáltalán, ezt nem ellenőrizzük és nem kérjük számon. Országosan 50-70 ezer aktív tagja van a Hit Gyülekezetének. Az általuk befizetett pénzből tartunk fenn általános és középiskolákat, nemzetközi teológiai egyetemet, ahol Európán kívülről is számos külföldi hallgató tanul, a Hit Rádiót, a Hetek újságot, az Új Exodust, a Vidám Vasárnap televíziós közvetítéseit. A gyülekezeteknek imahelyekre van szükségük és igyekeznek sokféle módon gazdagítani a helyi közösséget, ahol működnek. Egyszóval van helye a tizedeknek, a pásztoroknak pedig olyan embereknek kell lenniük, akik megállnak a saját lábukon.

-    Ön hogyan került kapcsolatba a gyülekezettel?
-    Katolikus családban nevelkedtem, ministráltam is, de középiskolás koromtól úgy éreztem, nem nyújt számomra erőt, örömöt, valódi perspektívát a vallás. Korán házasodtam és hamar elváltam, hasonlóan a második feleségemhez, akivel együtt tértünk meg 1989-ben, a Ganz művelődési házban. Ez volt az első nyilvános helyszín, amelyet egyáltalán engedtek kibérelni a gyülekezetnek. Akkoriban a hivatalos szemlélet család- és társadalomellenes szektának bélyegzett minket, megfigyelt, zaklatott a titkosszolgálat.

1999-ben rendelt az egyház Százhalombattára, afféle "válságmenedzserként", átmeneti időre, de végül itt maradtam, és azóta közelebb is költöztünk a városhoz, Pestről Érdre. A százhalombattai gyülekezet mostanra megerősödött, százötven-kétszáz aktív taggal, presbitériummal, dicséretzenekarral működik, vagyis korántsem vagyok egyedül a szolgálatban. Négy éve Ercsiben is missziós munkába kezdtünk. Létrehoztunk egy 30-50 fős cigány gyülekezetet, olyan emberekből, akik előtte drogdílerkedésből, nőfuttatásból, lopásból éltek. Most munkahelyük van, nem egy közülük kisebbségi képviselőként is tevékenykedik. Tavasztól őszig sátorban tartjuk az istentiszteletet a Savanyú réten, ősztől tavaszig az ercsi polgármestertől is segítséget kapunk ahhoz, hogy legyen hol imádkozni, evangelizálni.

-    Azt mondta, a rendszerváltáskor nagyon sokan érezték úgy, hogy szükségük van Istenre. Most miért érzik ezt kevesebben?
-    Az ember testből, lélekből, szellemből áll, és mivel Isten szellemközpontú lénynek teremtette, vágyik arra, hogy kilépjen a 80-90 év határaiból és megélje, ami azon túl van. Ha szerencsés, a benne levő hiányt Isten fogja betölteni, ha nem, az okkult oldalra fordul. Most olyan a társadalmunk, hogy sokan pénzzel, hobbival, droggal vagy társasággal kompenzálják azt a bizonyos deficitet, igényt, amivel születünk, de mivel a halál kérdéseire még ezek sem adnak választ, legrosszabb esetben az előtt mindenki szembesül a hit kérdésével. Mert, hogy a földi élet után tényleg csak a semmi lenne – ezt valóban nehéz elhinni.

-    Ezek szerint nemcsak a Savanyú-réten lenne szükség térítésre.
-    Mi azzal is evangelizálunk, ahogyan élünk. Igyekszünk példát mutatni a munkánkkal, a családunkkal, a városunk, a hazánk, a rászorulók szolgálatával, és azzal is, ahogyan válaszolunk az önkéntelen kérdésekre. Nem kaptunk egyformán a szolgálati ajándékokból, de a saját gyógyulását, szabadulását mindenki hitelesen tudja előadni.

-    Sokan ma is idegenkedéssel beszélnek a gyülekezetről, mert a tradicionális felekezeteknél hangosabban, látványosabban, élményszerűebben élik meg ezeket a szabadulásokat és gyógyulásokat, de magát az istendicséretet is. Furcsállják a nyelveken szólást, az ájulást, az önkívületi örömöt.
-     A pünkösdi karizmatikus mozgalom – amelynek a Hit Gyülekezete is része – mindenhol a világon így működik, de hasonló jelenetekről számol be az Ó- és az Újszövetség is. A szentlélek ereje valóban hatalmas, földre sújthatja, megrázhatja az embert, de gondoljunk csak bele, hány kábítószeres lenne képes meggyógyulni pusztán rábeszéléssel? A szabaduláshoz Isten, a csoda, a szent szellem megélésére, valódi élményre, tapasztalásra van szükség. Isten pedig valóban arra teremtett minket, hogy örvendezzünk. Vannak akik számára ez taszító, másoknak éppen hogy ez a vonzó, szerintem nem kell túldimenzionálni ezt a kérdést.  

-    Önök mennyire fogadják el, ha valaki egészen másként éli meg a hitét?
-    Nem feladatunk másokat kritizálni vagy erőszakosan téríteni. Nem keressük a konfrontációt, de nem is akarunk megalkudni a hitünkből. Ha tehetünk valamit a nagyobb közösségért, szívesen együttműködünk más felekezettel a közös szolgálat érdekében.
-    A nagyobb közösség szolgálata igen látványos, jelentős elem a százhalombattai gyülekezt életében. Az újévi jótékonysági hangversenyeik igazi társadalmi eseményekké váltak, emlékművet állítottak a Holokauszt helyi áldozatainak, zenés talkshow-kat szerveznek, de az is előfordult, hogy levetett cipőkkel tiltakoztak a Jobbik megmozdulása ellen. Nem zárkóznak el a politikától, pedig sokan talán ezt várnák el egy magát vallásosként definiáló közösségtől.

-    A Bibilia nem ezt várja el, sőt. Jeremiás próféta azt írta a babiloni fogságban, hogy imádkozzatok a város jólétéért, mert a város jóléte a ti jólétetek. Az egyház nem lehet magába forduló, mert éppen ez különbözteti meg a szektától. Nemcsak a saját üdvösségünk bebiztosítása a feladatunk, hanem az is, hogy pozitívan hassunk a környezetünkre. Az apostolok, a próféták részt vettek a közéletben, királyoknak adtak tanácsokat. Nem gondolkozhatunk úgy, hogy majd ha adnak, mi is osztunk. Nekünk kell adni, mert Jézus is azért jött, hogy adjon. Aki olvasta a Bibliát, nem lehet antiszemita. Aki antiszemita, nem lehet keresztény.

Az ókori zsidó-görög kultúrában az idiotész kifejezést azokra használták, akik nem foglalkoztak a város ügyeivel. Aki elfordult a kor gazdasági, társadalmi kihívásaitól, azt kivetették maguk közül, nem tartották normális embernek. Ma sincs, aki ne találkozna politikai döntésekkel, mindenki rá van kényszerítve, hogy megértse a környezetét és reagáljon rá. Jézus is a családi vállalkozásban dolgozott és a tanítványainak azt mondta: "Nem veszlek ki benneteket a világból", sőt arra biztatta őket, hogy viselkedjenek úgy, mint a só, vagyis tartósítsanak, őrizzék az értékeket, hassanak pozitívan a környezetükre.

-    Mit tart az elmúlt huszonöt év legfontosabb eredményeinek, és mi az, ami még hiányzik, ami a következő évek feladata lesz?
-    Megerősödtek a szolgálatok, növekszik a gyülekezet. Számos olyan tagunk, aki ma már talán nem is élne, ha annak idején nem kap lehetőséget az újjászületésre. Anyagilag is stabilizálódtunk, képesek vagyunk fenntartani magunkat, támogatást nyújtani a szegényeknek és olyan kulturális, társadalmi értékeket felmutatni, amelyekre a világi emberek is felfigyelnek. Talán maradt még előítélet, de a város és a környező települések vezetői elismerik, hasznosnak tartják a tevékenységünket. A célok között első helyre sorolom, hogy a hívek élete hiteles legyen, Jézus példáján, a Biblián alapuljon, és hogy minél több embernek sikerüljön megmutatni ezt az utat. Óriási kihívás, hogy a fiatalok legyenek jártasok a mai modern kor minden aspektusában, eligazodjanak a fogyasztói tárasadalomban, a modern technológiák között, de mindez ne forduljon ellenük, ne vesszenek el a világban. Nagyon fontos, hogy a gyülekezet növekedjen létszámában, tisztaságában, szellemi, lelki, fizikai áldásban, vagyis minél inkább be tudja tölteni a "só" szerepét. Anyagi cél, hogy legyen egyszer egy saját gyülekezeti házunk. A telek már megvan hozzá, és gyűjtünk az építkezésre. Szeretnénk, hogy megvalósuljon, de nem minden áron, hanem, ha eljön az ideje.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.